„ A gyerekek megbocsájtanak. Ők nem ítélkeznek. ”
Ben Affleck véghezvitte azt, amit rajta kívül talán csak Mel Gibsonnak sikerült elérnie: Bizonyította, hogy rendezőként legalább annyira, sőt, talán jobban megállja a helyét, mint színészként. Ezt az Argo-akciót elárasztó díjözön is bizonyítja, annak ellenére, hogy a direktort az Oscaron még csak nem is jelölték. Affleck korábbi rendezése, a Tolvajok városa pedig az utóbbi évek egyik legerőteljesebb akciódrámája. Ebben az írásban visszaugranék Ben Affleck első nagyjátékfilmes rendezéséig, amiben kizárólag a kamera mögött munkálkodott, a főszerepet pedig öccsére bízta. A Hideg nyomont nézve sokszor érződik, hogy kezdő rendezővel van dolgunk, viszont egyúttal az is, hogy óriási tehetség keze alól került ki eme mozgókép. Az egész kicsit olyan, mint Martin Scorsese és az Aljas utcák.
Patrick ( Casey Affleck ) magánnyomozó, aki társával és egyben párjával, Angievel ( Michelle Monaghan ) eltűnt személyek utáni kutatásra szakosodtak. Ám az esetek többségében ügyeik könnyűek, csupán a számlafizetés elől meglógni próbáló polgárokat csípik nyakon, egyéb munka ritkán akad. Egy nap azonban felkeresi őket Lionel ( Titus Welliver ) és Bea ( Amy Madigan ), az eltűnt kislány, Amanda nagybátyja és felesége. Az emberrablási ügy kissé megrettenti a magánnyomozókat, ám végül elvállalják a munkát. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, fokozatosan rájönnek, hogy ez az ügy sokkal, de sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik.
Nem mindig jók a kamerabeállítások. Sokszor zavaró a statiszták hiánya, vagy ha éppen vannak, akkor az erőltetett mozgásuk. Többször egyértelműen kivehető, hogy amit látunk, az egy forgatási helyszín, szinte már az operatőrt is érzékeljük. Egyszóval Ben Affleck itt még gyakran komponálja félre a jeleneteket, viszont kit érdekel ez! Mégis kit érdekel ez, amikor a hangulat még ridegebb, mint a Tolvajok városában, hogy a komor szürke 
atmoszférát, a jéghideg érzelmi töltést szinte vágni lehet!? A Hideg nyomon már-már annyira komor, életidegen, hogy jóformán sajnálni kezdjük Boston lakosait, amiért egy ilyen szörnyű, embertelen helyen kell élniük. Affleck bevisz minket a zárt ajtók mögé, mindenről kendőzetlenül beszél, nem hagyja magát befolyásolni, nem érdekli az utólagos korhatár-besorolás vagy az, hogy mennyi díjat nyerhet a filmmel. Csak az foglalkoztatja, hogy egy hétköznapi szem előtt elrejtve létező, brutális, kikészítő valóságot tárjon a nézők elé. És sikerül neki. Boston olyan Ben Afflecknek, mint a vadnyugat Sergio Leonenak, vagy, hogy közelebbi példát említsek, mint Jersey Kevin Smithnek, aki még akkor régen felfedezte a fiatal Afflecket. A rendező itt érzi otthon magát, fantáziája és tehetsége Boston hatására szabadul el, ahogy azt később a Tolvajok városában is bizonyítja.
Valószínűleg jobban jártunk volna, hogyha Ben a főszerepet is bevállalja. Nem mintha olyan nagyon komoly gondok lennének a tesóval, de meg kell hagyni, hogy Casey Affleckbe azért jóval kevesebb színészi véna szorult, mint bátyjába. Azért kellően szimpatikus, mint főszereplő, ahogy a partnere, Michelle Monaghan is. Az Amanda édesanyját alakító Amy Ryan Oscar-jelölést kapott a züllött, drogos némber megformálásáért, ami talán egy kicsit túlzás, de tény, hogy simán a legjobb játékot nyújtja a gárda tagjai közül. Morgan Freeman kisujjából kirázta a szerepet, tény, hogy nem volt nehéz dolga. A mellékszereplők közül még Ed Harrist érdemes megemlíteni, aki tökéletesen érzékelteti a különös, kiismerhetetlen zsaru karakterét.
A fényképezés brutálisan jó, és nagyban elősegíti a rideg, visszataszító, de ugyanakkor mégis vonzó hangulatot. Piszkos sárga, szürke, fekete, és egyéb rideg színek dominálnak. A pontra az i-t a gyönyörű zene teszi fel, végső soron pedig 7,5/10-et érdemel a Hideg nyomon. Ha minden jól megy, húsz év múlva úgy tekinthetünk vissza erre a filmre, mint korunk egyik legnagyszerűbb rendezőjének debütáló munkájára.
