Arnold Schwarzenegger körülbelül tíz év után tér vissza a filmes főszerepek világába, elsőként pedig egy tipikusan rá jellemző darabot választott. Sokan már előre temették az Osztrák Tölgy feltámadását, viszont ő baltaarccal mutat fityiszt a köcsögöknek, és az utóbbi évek egyik legütősebb akciófilmjében teremt majdnem kétórányi felhőtlen szórakozást.
A legérdekesebb kétségtelenül a rendező, a koreai Jee-woon Kim személye, aki eddig leginkább hazájában alkotott maradandót, az ő nevéhez fűződik például a rendkívül elvont horrorfilm, a Két nővér. Érdeklődve vártam, hogy egy ilyen egyedi látásmóddal rendelkező direktor mit fog kezdeni egy sablonos akciófilm forgatókönyvvel és Schwarzival. Ő filozofikus akciómozit ígért, ám azért a filozófia meglepő módon igen csak takaréklángon ég az Erőnek erejévelben. A lényeg nem más, minthogy milliónyi, vagy talán milliárdnyi akciófilm rajongónak térjen vissza a Kánaán, hogy azok, akik egykor Schwarziékat nézve nőttek fel, most újra fiatalnak érezzék magukat, és azok, akik nem láthatták a nagy akcióhősöket fénykorukban - csak utólag visszanézve - , kapjanak egy kis ízelítőt az aranyévekből. És ez a küldetés csont nélkül sikerül.
A forgatókönyv vázlata valószínűleg kettő A4-es oldalra is simán kifér. Egy ritka kemény, mexikói nehézfiú kiszabadul a fegyencszállító furgonból, és egy felturbózott Corvette volánja mögött robogni kezd hazája felé, a határon pedig emberei várják, hogy a rögtönözve felépített hídon, megkerülve az átkelőt, megmeneküljön az amerikai igazságszolgáltatás karmai közül. Ám a rossz fiúk a lehető legpocsékabb kisvárost szúrták ki akciójuk végrehajtására, ugyanis a poros, nyugodt településkének a jó öreg Arnold a sheriffje, aki bizony kurvára nem tűri, hogy lakhelyét feldúlják. Az egykori kábítószerügyi nyomozó, maréknyi emberből csapatot verbuválva tehát nekilát, hogy felszámolja az ellent. A Kommandó ismétli önmagát...
Arnold arcán megjelentek a ráncok, izmai kissé megrogyadoztak, mozgása már kissé öreges, de ez az osztrák bivaly még mindig olyan nagybetűs AKCIÓHŐS, hogy az utóbbi évek rém gyenge próbálkozásai, például Channing Tatum, sírva bújhatnak vissza az anyjukba, mert ígéretét beváltva, Schwarzenegger visszatért! Nemcsak hogy visszatért, hanem egyenesen visszarobbant a vászonra. A kezében még mindig jól áll a puska, a gengszterek megint nagyot néznek, amikor rájönnek, hogy nem kellett volna ennyire lebecsülni a sheriffet, és persze, Arnold lába nyomán újra ömlik a vér, és hullik az ellen. Ezért ülünk be erre a filmre, azért, hogy a régi, megismételhetetlenül gyönyörű korszakból legalább egy szeletet visszakapjunk, hogy érezzük, miért is volt a '80-as évek az akciófilmek virágkora. Sly után Arnold is visszalép a ringbe, ahol sok-sok év óta már csak Bruce Willis tartotta a frontot.
Valóban Schwarzi az ok, aki miatt beülünk erre a mozira, viszont nem ő az egyetlen pozitívuma. Persze, a forgatókönyv tucatakciószkript, de ez már olyan szinten elvárt volt az Erőnek erejéveltől, hogy örülünk is neki. És a rendezés minden pénzt megér. Egyszerűen varázslatos, ahogy ez a koreai faszi szinte hihetetlenül zseniális meglátásokkal, kamerabeállításokkal, fényjátékkal, koreográfiákkal teszi színesebbé a filmet, úgy, hogy közben az akció végig pörög, gyakorlatilag egy pillanatnyi szünet sincs a zúzásban. És mindemellett nagyon vicces is a produkció. Eszelős beszólások, pusztítóan röhejes halálok, Johnny Knoxville, és kegyetlenül morbid módon a pofánkba tolt vérengzés. Nem lehet nem imádni.
Az akciók változatosak. Kapunk autósüldözést, tűzpárbajt, és bunyót is. Mindennek a tetejébe pedig a zene mesébe illően gyönyörű, egészen meglepődtem, hogy ilyen mértékű figyelem lett fordítva a scorera. Összességében nagyon erős 8/10.
