Movie Tank

Megérkeztek! - A 10 legemlékezetesebb találkozás az idegenekkel

2016. november 12. - Sparrow

Éppen most megy a mozikban az év scifije. Az Érkezés valami teljesen újat, egyedülálló élményt nyújt a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel témakörén belül, pedig ezt a műfaji sablont már rengetegszer feldolgozták a filmtörténelem során. Denis Villeneuve viszont megmutatja, hogy van még miről beszélni az idegenek kapcsán. Amikor ilyen nagy erejű produkció érkezik a filmszínházakba, akarva-akaratlanul elgondolkozunk azon, hogy milyen, hasonló műveket láttunk már életünk során. Az alábbi top10-es listában összeszedtem a számomra legérdekesebb és/vagy legemlékezetesebb filmeket, amelyek az emberiség valamilyen idegen életformával való találkozásáról szólnak.

 

+1. Érkezés (2016)

Az aktuális premierfilmet értelemszerűen nem fogom betenni a rangsorba, de ha betenném, akkor egészen biztosan a dobogón kapna helyet. Denis Villeneuve mesterműve a legeredetibb scifi Nolan Csillagok között című produkciója óta. Egyedi, nyelvészeti kontextusban vizsgálja a témát, jól komponált érzelmi katarzist épít, nagy fordulatával letaglóz, színészeivel pedig elkápráztat. Kihagyhatatlan moziélmény! Bővebben itt.

arrival-trailer1-screen2.jpg

 

10. A függetlenség napja (1996)

Roland Emmerich klasszikus látványalapú blockbustere kevesebb filmművészeti értéke, de annál nagyobb szórakoztatási faktort képviselő zsánerén belül a mai napig megunhatatlan, örökzöld darab. Lehet, hogy a történet nem döntögeti az intelligencia csúcsait és az is elképzelhető, hogy kissé túllőtték benne az amerikai hadi-szentimentalizmust, de mégis újra és újra le lehet ülni elé, mert monumentális látványvilága lenyűgöző és a túlzásokkal együtt is elég jól bánik az érzelmekkel. És persze ne feledkezzünk meg a filmtörténelem egyik legjobb elnöki beszédjéről sem!

independence-day.jpeg

 

9. A holnap határa (2014)

Tom Cruise ez időtájt ráfeküdt a scifi műfajára, hiszen a Feledés után leszállította ezt a szintén maradandó hatású műfajbeli alkotást. Az adott, sorsdöntő napját újra és újra megélő, nem túl bátor, de a cselekmény során spirituszt gyűjtő katona története izgalmas, és kicsit talán rendhagyó tabló az idegenek elleni csatározásról. Cruise mellett ráadásul Emily Blunt asszisztál, aki természetesen viszi a színészi prímet a produkcióban. Bővebben itt írtam a filmről.

edge-of-tomorrow-tom-cruise-emily-blunt-slider.jpg

 

8. Harmadik típusú találkozások (1977)

A Star Wars évében Steven Spielberg is bemutatott egy klasszikus scifit. George Lucasszal állítólag fogadtak is, hogy ez a film biztosan lepipálja majd a messzi-messzi galaxis történetét, és bizony azt mondják, hogy a Csillagok háborúja atyja azóta is perkál Spielberg számlájára. Valóban, a Harmadik típusú találkozások összességében elég unalmas film, viszont Spielberg őrületesen hangulatos és látványos finálét rakott össze a cselekmény zárásaként. Zsigmond Vilmos nem véletlenül kapta meg az Oscar-díjat, hiszen zseniálisan felvett, érzelmes képei lenyűgözőek.  

5874hreu.png

 

7. Világok háborúja (1953)

H.G. Wells klasszikus regényének legfontosabb feldolgozása a második világégés után nem sokkal készült, így nagyban munkál benne a háborút elemző és ellenző tartalmi töltet. Az idegenek egyszerre érkeznek újszerű fenyegetésként és a bolygót eltékozló emberiséget büntető megtorlásként. A szép színekkel és remek helyszínrajzokkal dolgozó produkció főkérdése: Vajon kapunk-e még egy esélyt? Vagy lehetséges, hogy nekünk már végleg harangoztak? Részletesebben erre.

war-of-the-worlds-1953.jpg

 

6. E.T. A földönkívüli (1982)

Steven Spielberg halhatatlan alkotása nemcsak az űrlényes scifi, hanem a családi film műfajának egyik megkerülhetetlen klasszikusa is egyben. Néhol humoros, máskor erőteljesen drámai, komoly emóciókkal dolgozó műről van szó, amelynek kedves és szerethető főhőse a játékidő végére egyik legjobb barátunkká válik és még a gyerekszínészekkel is tudunk szimpatizálni.

et.jpg

 

5. Csillagközi invázió (1997)

Paul Verhoeven félreismerhetetlen stílusjegyeivel tette emlékezetessé eme filmjét, ami könnyen lehet, hogy egy kevésbé frappáns rendező kezei között elsüllyedt volna a ZS-kategória mocskában. Verhoeven erőteljes rendezésének köszönhetően azonban majdhogynem inváziós klasszikus született. Látványvilág szempontjából egészen lenyűgöző film. Az emberiséget fenyegető bogárlények kegyetlenül jól néznek ki, a naturális erőszak-ábrázolás pedig pazarul illeszkedik az alkotás profiljába. Itt hosszabban is elemeztem.

starship-troopers.jpg

 

4. A dolog (1982)

Ez volt az az időszak, amikor John Carpenter nagyon nagy filmeket rendezett. Nem sokkal a letaglózó Halloween - A rémület éjszakája után befutott ezzel az amúgy feldolgozásként is funkcionáló produkcióval, amelynek története a hátborzongató paranoiára épül. A testhorrorral vegyes scifi mű konfliktusában a kőkemény, férfias főhős (Kurt Russell erőteljes tolmácsolásában) nem tudhatja, kiben bízhat. Akárki bőrében rejtőzhet a vérszomjas, idegen parazita. Ide kattintva további elemzés olvasható.

thing.jpg

 

3. A nap, amikor megállt a Föld (1951)

A Világok háborújához hasonlóan ez a produkció is a világháborúkat követő, a hidegháború hajnalán kibontakozó globális bűntudatból táplálkozik. A Földre érkező idegen követ, Klaatu a bolygóközi diplomácia jegyében jár el. Az emberiség nukleáris fegyverkezése ugyanis kezd veszélyt jelenteni a galaxis többi civilizációjára. A klasszikus scifi történetben kibontakozó, a szó legszorosabb értelmében vett külpolitikai krízis keretein belül mérlegre kerül az emberi ostobaság, fajunk fejletlen morális tárháza és a hihetetlen mértékű veszély, amivel önmagunkat fenyegetjük.

the-day-the-earth-stood-still.jpg

 

2. A bolygó neve: Halál (1986)

Ridley Scott klausztrofób űr-thrillere után James Cameron vette át a stafétabotot. Az amerikai science fiction nagy alakja emelte a tétet és a zárt helyszín félelmének érzetét jóval nagyobb területre terjesztette ki. A látványos és féktelenül izgalmas xenomorf-kaland során Sigourney Weaver ikonikus akcióhősnővé vált, a történet során pedig lehetőségünk nyílt jobban megismerni a filmtörténelem legnagyszerűbb idegen gyilkológépét. Megkerülhetetlen, óriási klasszikus! Errefelé további méltatás olvasható.

aliens-2.jpg

 

1. District 9 (2009)

Neill Blomkamp az Oscar-jelölésig menetelt bolygóközi konfliktusból táplálkozó, fajok közti krízist bemutató Apartheid-alteregójával. A földönkívüli ráklények kálváriája nem csak a Földünkön még mindig jelenlévő, erőteljes rasszizmust prezentálja, hanem bemutatja a túlnépesedés és a harmadik világ szegénységének elszomorító tablóját is. Főcselekményszálában pedig nem másról beszél, mint ama ijesztő tényről, hogy egy rossz húzás után akárki lecsúszhat egy olyan réteg képviselői közé, amit korábban lenézett, vagy akár megvetett. Ilyen szempontból a District 9 a modern társadalmakban jelenlévő hajléktalanság interpretációjaként is megfeleltethető. Bővebben itt.

district9.jpg

 

Egészen biztos vagyok benne, hogy akadnak idevaló filmek, amelyeket kihagytam, mert mondjuk még nem láttam őket, esetleg olyan alkotások, amik nálam lecsúsztak a listáról, de a tiétekbe beleférnének. Szóval ne habozzatok, kommentben soroljátok a címeket, saját listákat, elmés ötleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr8811951797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.12. 16:54:50

A dolgot különválasztanám egy picit a többitől, mert az még nyomokban sem az idegenekkel való kapcsolatfelvételről szól, ott a szörny űrlény jellege jórészt irreleváns, ha mutáns / mesebeli lény / akármi, akkor is ugyanúgy működne a film. Részemről esetleg még a Jelek vagy a Cloverfield férne be.

gregaba 2016.11.13. 18:41:07

A holnap határa és az Aliens szerintem nem való ide, hihetetlen kommersz popcornmozik. A Cloverfield nekem is befért volna ide, és tulajdonképp a The Mist (2007) is.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2016.11.13. 18:55:44

A függetlenség napja helyett én a The Abyss-t raktam volna be.
Danialves véleményét is osztom, a Dolog alapvetően horror, nagy vonalakban azonos szálon fut, mint például a Vírus.

gumirocker 2016.11.13. 18:58:06

A District 9 első helye abszolút jogos. Életemben nem forgott addig ennyit a gyomrom filmen, méghozzá morális okokból, mint ennél a filmnél... és a párhuzamok nem csak a hajléktalanságnál kezdődnek és végződnek, hanem az apartheid pontos mechanizmusát is zseniálisan képezték le.

mildi 2016.11.13. 19:06:49

támad a mars :)

@Professzore: the abbys!

J. McClane 2016.11.13. 19:13:09

Az ET-t nem értem miért rajongják ennyire körül. Nekem nagyon ellenszenves.
A Thing kehet nem való oda valóban.
Ha Alien van, akkor kell Predator is
Ami még beleférne:
Avatar
Jelek
Evolution

2016.11.13. 19:40:13

@gumirocker: egyetertek, nagyon kemeny film, foleg az al-dokumentarista stilus miatt. Szamomra nem is annyira urlenyes film, mint tarsadalom-kritika es a vilagunk mukodesenek kritikaja a bizottsagokal, a politikaval, mediaval, tuntesekkel. A masik, ami a nezese kozben, es azota is eszembe jut rola, hogy a tulburjanzoan polkorrekt vilagunkban a problemakrol annyira nem lehet a rasszizmus vadja nelkul beszelni, hogy foldonkivuliekre van szukseg ahhoz, hogy a nyomortelepek, menekult-taborok, hajlektalanok vilagat tenylegesen, finomkodas nelkul be lehessen mutatni. Mellbevago es melyen elgondolkodtato film, abszolut jogos elso helyezes.

borosnyuszi 2016.11.13. 19:51:48

Predator
Szuper 8
Jelek
Indiana Jones 4.
Galaxis utikalauz stopposoknak
Transformers
Gömb
Az utolsó csillagharcos
Kapcsolat
Csillagkapu

badalac 2016.11.13. 19:57:37

Szentségtörés volt nem első helyre tenni az Alient. :D
És nyilvánvalóan nem vagyo kebben objektív, de kit érdekel, hogy kommersz? Mutassatok tökéletesebb, félelmetesebb ragadozót a sci-fi filmek történetében! :D

Sütemény1975 2016.11.13. 20:09:39

District 9 egy igazi fos. Egy sci-finek alcazott drama a rasszizmusrol, amirol kb 2000 film keszult mar.

Fortress 2016.11.13. 20:12:29

Tetszik a lista. Becsúszott mondjuk három gagyi (A dolog, A nap, amikor megállt a Föld, District 9) és nyilván a Harmadik típusú találkozásoknak kellene legelöl állnia, de a többi lista elem teljesen oké!

Spidy.hu 2016.11.13. 20:16:31

A függetlenség napja nagyon kilóg a mezőnyből, lefelé.
Az Aliens helyett én is az Alien-t raknám be, bár az előbbi is zseniális. Esetleg mindkettőt.

ogli dzsí 2016.11.13. 20:17:37

sokat nem láttam, amit igen az a listából mind szar film, kivéve az Alien-t

Ami felkeltette az érdeklődésemet az a District9, de ha rászizmusról szól akkor kösz nem nézem meg.

Leo Gecc 2016.11.13. 20:27:53

A District 9 -t legagyizni ízléstelenség, komolyan.

Jegkoko 2016.11.13. 20:31:54

@Leo Gecc: Pedig tényleg az.Egyszerűen szörnyű volt szinte 0 történet a vége meg egyenesen botrányos volt.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2016.11.13. 20:40:02

@borosnyuszi:
A gömb pokoli jó film, de nehezen értelmezhető benne az idegen civilizáció (pláne úgy, hogy a kapcsolatteremtést is belevesszük).

nick papagiorgo 2016.11.13. 20:54:19

A holnap határát én kihagynám, az Alien-sorozatot előrébb tenném, a District 9-et meg hátrébb.

Meg kérdés, hogy mit is jelent a "találkozás az idegenekkel" definíciója, mert akár a Men in Black sorozat is beférhet, ugye:)

Egyébként ha már a The Thing (amit amúgy nagyon szeretek) befért , akkor én még szeretném az Őrült Stone-t bepajszerolni :)

LúzerMan 2016.11.13. 21:13:57

Javasolom a listára a Kapcsolat c. filmet.
ogli dzsí: Szerintem nézzed meg bátran a DS9-t! Tipikusan az a film, ami nem arról szól, amit látsz. Van benne jellemfejlődés.
(pici spoiler: Azzal, hogy a 1,5 millió idegen között csak 3 van, akit a macskakaján kívül más is érdekel; a rendező elmondta az emberiségről a véleményét: szerinte a Földön kb 14.000 tudatosan élő ember van. Ezzel mindenkinek felteszi a kérdést: te köztük vagy?)
A vége felé az a 6 perc lövöldözés pedig nagyon tutira sikerült, ráadásul a végét kellemesen nyitva hagyták egy második részhez. Mivel ez viszonylag magasra tette a lécet, kérdéses, hogy tudnak-e színvonalas folytatást gyártani.
A lövöldözős jelenet: www.youtube.com/watch?v=m7dizLdsZJw.

kb. kognitív disszonancia · http://hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia 2016.11.13. 21:24:32

A c-19 csomag megőrző szekrény jámbor népe kimaradt. Méltatlanul alul értékelt V. típusú találkozás (MIIB).

nick papagiorgo 2016.11.13. 21:27:44

Vannak amúgy megfontolandó szempontok.
Egyfelől, hogy mit tekintünk igazi sci-finek, és mit sci-fi környezetben játszódó egyéb izének (mint újabban a Marvel-darabokat), mert akkor olyan filmek, mint pl. az ET, a Csillagközi invázió, a Distict9 stb kiesnek.

Másfelől, meg hogy mi a lényeg, hogy "én" mennyire szerettem, vagy mennyire filmtörténeti klasszikus, vagy hogy mennyi nézőt vonzott, vagy pl. minek volt a legnagyobb hatása (mert akkor az Alien, vagy a Csillagkapu, amik egész világokat teremtettek, és a Csillagkapu pl komplett sorozatokat ihletett meg, abszolút az élen kellene, hogy álljanak).

winterrain 2016.11.13. 21:45:39

A District 9 nekem nagyon bejött.
A helyezésen lehet vitatkozni, de mindenképpen helye van egy tízes listán.

papugaja 2016.11.13. 21:51:22

Solaris (ok), Androméda törzs.

megamedve 2016.11.13. 22:41:23

Az Érkezés csak annyiban jó, hogy (egy bizonyos gondolat mentén) megmutatja a kommunikációs (az alapvetően eltérő fajok közötti) nehézségeket. Ami szinte teljes bizonyossággal nem úgy fog kezdődni, hogy "emberek vagyunk". A film próbálja érzékeltetni, hogy mekkora különbségek lehetnek, de ugyanakkor azt alapból feltételezi, hogy az idegenek is írott? formában, és "beszéd" formában kommunikálnak, holott ennek nagyon kicsi a valószínűsége.
Tudományos szempontból értékelhetetlen az egész (idő paradoxon), az érzelmek, illetve a mítikum rendesen túl vannak tolva, az egész olyan, mint egy mentális szuperhősfilm. Én nem voltam tőle elájulva.
Az idegen találkozásokat feldolgozó filmeket többfelé kell bontani aszerint, hogy értelmes és/vagy barátságos, és/vagy ellenséges fajjal való találkozást dolgoz fel, hiszen nagyon nem mindegy. Így több győztest is lehet (kell) hirdetni. Nem lehet összehasonlítani egy Alient egy Harmadik típusú találkozásokkal, vagy egy Függetlenség napja-val, mert igaz, hogy mind egy találkozásról szól, de egészen másmilyen aspektusban.

szepipiktor 2016.11.13. 22:46:37

"A nap, amikor megállt a Föld"
Ez egy fos...? Az eredeti...?
Öreg, ez mindent megmagyaráz!

szepipiktor 2016.11.13. 22:59:38

A listával semmi gon, hiszen
1) életkorfüggő
2) szokásos módon keverednek a stílusok.
---
De akkor még klasszikusok:
.
Csillagember (1984, Jeff Bridges és Karen Allen)
Elpusztíthatatlanok (1988)
Képlet
stb.
Csak úgy szemezgettem, mert a lista az ET miatt úgy is értelmezhetetlen... (Ha ET, akkor a Paul miért nem?)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.11.13. 23:32:45

Gagyik. Kivetítik a kor problémáit (esetleg a pszicjikaiakat), azon nyammognak.

Ami szerintem a legjobb sci-fi: Elveszve a világűrben (Lost in Space)
Valós problémákra keres választ.
A Kapcsolat túl van egy kicsit misztifikálva, és bár Spielberg sci-fijeit fiatal koromban imádtam, de sokat nyavalyog ő is.
Nagyon szerettem régen a Pitch Blacket, de az allahakbározás miatt már nem bírom.

m.t. 2016.11.14. 00:07:02

@megamedve:
Ha már a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel és kommunikáció nehézségeiről beszélünk, Stanislaw Lem zseniális könyveket írt róla, Éden meg Szolarisz nem tudom ismerős-e valakinek.
A Szolariszról film is készült a szovjet-orosz Andrej Tarkovszkij rendezésével, úgyhogy nem offolok nagyon. Kb olyasmire kell gondolni, mint a 2001 Űrodüsszeia, csak a technikai kivitelezés szerényebb.
Adott egy lakatlan bolygó, amit nagyrészt egy primitív fehérjékből álló óceán fed. Az óceán mindenféle bizarr jelenségeket produkál, reagál az ember közelségére, viszont több évtizedes kutatás és kísérletezés után a tudomány nem tudja megállapítani hogy intelligens-e, vagy hogy egyáltalán élőlénynek tekinthető-e. A cselekményben az óceán a kutatóállomáson élő tudósok emlékeiből személyeket rekonstruál, és a szereplők ezekkel gyötrődnek.

Void Bunkoid 2016.11.14. 09:12:44

@szepipiktor: a Csillagember zseniális (sőt, művészeti szempontból Carpenter egyik legsúlyosabb alkotása, sokkal jobb, mint a Dolog), amúgy igazából benne csak annyi a sci-fi, hogy egy földönkívüli értelmes lény a főszereplője, de amúgy az ET felnőtteknek való, baromira édesbús-romantikus változata (sőt, bevallom, hogy egyáltalán nem érzelmes faszi létemre amikor legelőször láttam, elsírtam magam rajta többször is, nemcsak a végén, de a halott őz-feltámasztós jeleneten is).

Robert Wise rendező meg több, nagyon jó ilyen idegenekkel-első-kommunikációs filmet rendezett (akár az Amikor megállt a Föld, akár az Androméda-törzs, de még az 1979-es Star Trek is belefér a megbolondult, öntudatra ébredt földi űrszondájával).

Hassan0926 2016.11.14. 09:39:25

A Thing tényleg nem kellett volna, viszont a Jelekkel igaza van a többieknek. Amit én még bele tennék az a Taken című mini sorozatot.

megamedve 2016.11.14. 10:12:51

@m.t.: Nehéz Lemhez képest hasonló írót találni (azért akad, bár kortárs alig). A Solarist sztem még Tarkovszkij sem tudta igazán jól filmre vinni, talán nem is lehet. Igen, jó példa volt arra, hogy ki kell lépnünk az általunk "elképzelt" idegen lény kategóriából. Valószínűleg annyira mások lesznek, hogy azt ma még el sem tudjuk képzelni....

m.t. 2016.11.14. 17:45:58

@megamedve:
Egyetértek.
Olvastam egyszer egy érdekes cikket, ami szerint valószínűleg fel se ismernénk a földön kívüli életet, annyira más lenne. A Földön a makroevolúció egy pontra visszavezethető amikor az eukarióták kifejlődtek, viszont az ennél primitívebb élet egymástól függetlenül többször kialakult időben és térben elkülönülve (100-as nagyságrend). Ezért valószínű, hogy tele van a bolygónk olyan élettel, amit nem vettünk észre, vagy kívül esik az "élet" definíciónkon, és ezért itt is jobban körül kellene néznünk, biológiai ellentmondásokat keresgélve. Példának felhoz valami száraz réteget ami lassan növekszik köveken, még nem jöttek rá hogy miért, egyebet nem csinál.
süti beállítások módosítása