Movie Tank

Isten Amerikája kontra marslakók - Világok háborúja (1953)

2016. november 10. - Sparrow

Az idegenekkel való kapcsolatfelvételről szóló filmek jelentős része valamilyen konfliktushelyzetet, jellemzően a Földünk és a minket megtámadó űrlények között kirobbanó háborút mutatják be, az emberek hazájukért való kiállásáról regélnek. Az inváziós sztori különösen Hollywoodban kedvelt sablon, ráadásul már évtizedek óta. H.G. Wells klasszikus regénye a megfelelő táptalajt, a tökéletes alapot is biztosítja az amerikai mozgóképipar számára a bolygón túli veszély generálta feszültségek megfelelő meglovagolására. A nagy scifi író művének legfontosabb adaptációja 1953-ban készült el.

warof2.jpg

Egy amerikai kisváros területén meteorit csapódik a földbe. A szokatlan esemény természetesen sok embert vonz, ám miután három férfi életét veszti az űrből jött képződmény közelében, általános aggodalom uralkodik el a környéken. A helyszínre érkezik a hadsereg és egy tudósszakértő, Clayton Forrester (Gene Barry) is. Kiderül, hogy a világ egyéb pontjain is történtek becsapódások, nemsokára pedig fény derül a meteoritok titkára: Belsejükben idegen űrhajók fészkelnek, támadásra készen. Az invázió megkezdődik, a földi lakosságnak pedig minden erejét és erőforrását be kell vetnie a sikeres ellenállás érdekében. Ám úgy tűnik, az emberiség erőfeszítései hiábavalók, mert az idegenek jelentős túlerőben vannak.

Kezdetben az lehet az érzésünk, hogy a Világok háborúja leginkább a bennünk lakozó gyermekhez szól, hiszen expozíciójában ez a film igencsak naiv, szinte már infantilis. Az idegenek természetesen az egyetlen olyan bolygóról jöttek, amely az átlag amerikai mozinézők számára a leismerősebb. Ez persze a Mars. A bevezetőben a marslakók támadásának okait taglaló narrátor kifejezetten kedves, mesélő hangon informál bennünket, mintha csak altatót szavalna. Ám ez a vonás nem feltétlenül negatívum. Jól működik ugyanis az enyhén meseszerű felvezetés, a rajzolt/festett illusztrációk szépek és változatosak, valamint fontos szempont, hogy valóban egy szavunk sem lehet, mert még el sem kezdődött a produkció, mi máris pontosan ismerjük a konfliktus kiváltó okait. Igaz, manapság inkább a cselekmény sodrásában szeretjük ezeket a rejtélyeket kibogozni.

Ám a gyermeki hangvétel hamar elveszik. Byron Haskin filmje ugyanis a háborúról szól. Nem is konkrétan az űrlényekkel vívott harcról, hanem magáról a háború jelenségéről. Az 1953-as produkcióban a kettő brutális világégés után a vérontástól megcsömörlött bolygó enyhén már hidegháborús félelembe hajló attitűdje jelenik meg, mintha a mű arra próbálna figyelmeztetni, hogy az emberiség a saját sírját ássa. A Földet elfoglalni szándékozó idegenek a felelőtlen és önpusztító humán magatartás megtorlásaként is értelmezhetők. Ezt a feltevést megerősíti a konfliktus filmvégi megoldása, ami nem az emberi akciókból ered. Mert azok mind hiábavalók voltak. Nem, csupán egy látszólag szerencsés egybeesés, vagy ahogy a narrátor fogalmaz, amolyan isteni közbeavatkozás állítja meg az inváziót. Az emberiség megkapja második esélyét. A lehetőséget arra, hogy ezentúl becsülje saját magát és geoid alakú otthonát.

warof.jpg

A Világok háborújában érdekes kettősségekre figyelhetünk fel. Az egyik érdekes elem a vallás, a magasabb jóakaratba vetett hit. A film egy emlékezetes jelenetében az egyik mellékszereplő, egy pap, békekötési szándékkal, Isten nevében próbál eljárni, amikor megindul az ellenséges űrhajók felé, ám azok kegyetlenül végeznek vele. Ezzel a készítők gyakorlatilag azt sugallják, hogy ebben az összecsapásban istennek és vallásnak nincs helye, az ember nem hagyatkozhat a hitre, helyette fizikai síkon kell harcba szállnia. Ám ahogy feljebb is írtam, a konfliktus megoldását pont Istentől eredezteti a narrátor, ezzel pedig ellentmondásba kerülünk. A másik érdekes pont az atombomba kérdése. A hadsereg tisztjei, miután minden mást megpróbáltak, de hiába, elhatározzák, hogy nukleáris fegyvert vetnek be. Szinte gyermeki örömmel szórják az atomot a marslakókra, a hatékony és pusztító hadviselést jóformán az egekig magasztalja ez a néhány jelenet. Ám amikor robban a bomba, a pusztítást bemutató képsorok erőteljesek és sokkolóak. Egyáltalán nem magasztosak. Mintha arról lenne szó, hogy a felhasználandó eszköz nem mindig szép, néha kifejezetten borzasztó, ámde szükséges. Haskin esetlegesen igazolni próbálta volna az USA az előző évtizedben lezajlott nagy háború végén végrehajtott, nukleáris közbeavatkozását? Vagy talán épp ellenkezőleg, hiszen az atomcsapás, ahogy kiderül, vajmi keveset ért a földönkívüliek ellen.

A kérdésekre a választ egyéni belátásunk szerint kell meglelnünk a sorok között. Amin viszont nem kell gondolkodnunk, mert két szemünkkel, konkretizálva látjuk, így biztosak lehetünk benne, az a látványvilág. Ami lélegzetelállító. A Világok háborúja gyönyörű Technicolor-pompában tetszeleg, a színvilág fantasztikusan élénk, minden képkockán megragadja a néző figyelmét. Ráadásul nagyon jól bánnak vele az alkotók, a tónus-összeállítás minden esetben kiválóan alkalmazkodik az adott jelenet hangulatához. A láthatóan többnyire stúdióban felvett képsorok helyszínrajzai jól átgondolt, részletgazdag koncepciók eredményeiként manifesztálódnak, a díszletvilág hangolása kitűnő. Az idegen űrhajók kissé gyermetegen festenek, akkoriban még nem tudták pörgős akciójelenetek keretein belül elérni a monumentalitás ijesztő hatását, ami például remekül érvényesül az évtizedekkel későbbi A függetlenség napjában. Az idegen lényeket, legalábbis egyiküket, járművön kívül is láthatjuk. A marslakó kidolgozása kreatív, alakja kellő mértékben eltér az emberi létformától. Különös arcának háromlencsés kidolgozása és ijesztő, vékony mancsai kifejezetten maradandóvá teszik megjelenését.

A Világok háborúja a látvány puszta értelmében véve nagyon szép film, hiszen remek, élénk színekkel és ütős akciójelenetekkel dolgozik. Tartalmilag és hangulatilag azonban a gyermeki felhanggal együtt is komor történetről beszélhetünk, amelyben szó esik háborúról, pánikról, nukleáris hadviselésről és vallásról is. Összességében nem kimagasló produkció, viszont mégis az inváziós film megkerülhetetlen klasszikusa, a zsáner későbbi képviselői számára örök viszonyítási alap. 7,5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr3111946059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása