Mióta kis szaros koromban megtanultam írni, azóta imádom gondolataimat ily módon kifejezni. Úgy gondolom, hogy szóban is elég jól megy, de az írást érzem az igazinak. Valamikor alsó tagozatos koromban összehoztam egy kis kalandnovellát, leginkább a saját szórakoztatásomra, mert jól esett. Már nem tudom pontosan felidézni a sztori minden részletét, de az a lényeg, hogy alkotásom felvonultatta a barbáros-mágusos, populáris fantasy minden fontosabb kliséjét. Igen, ez az a korszak volt, amikor saját ötleteim még abszolút nem voltak, ellenben hódoltam a moziban látott, és a könyvekben olvasott történetek hatásának. Tíz-tizenegy éves korom ellenére a cucc, amennyire emlékszem, elég jól sikerült, de tény, hogy borzasztóan gyerekes, amatőr butaság volt. De egy kisfiútól nem is lehet ennél többre számítani. Viszont felnőtt emberektől, akiknek elvileg a történetmesélés jelenti a megélhetést, már sokkal többre számítunk.

Erre tessék, itt van az Északiak - A viking saga, ami olyan, mintha egy 9-10 esztendős, fantasymániás kissrác hobbiból írt történetéből készült volna.

Mára már jól bevett hagyománnyá vált Christopher Nolanre egyfajta messiásként tekinteni, aki a mozikba özönlő, számtalan tucatszemét generálta sötétségben képes fényt gyújtani. A direktor filmjei rendszerint példátlan eredetiséggel, kiváló látványvilággal, és mély gondolati tartalommal rendelkeznek. Amikor beülsz egy Nolan-filmre, nem igazán tudod, hogy mit fogsz látni. Csak körvonalakban van fogalmad a hamarosan bekövetkező csoda mibenlétéről.

Merthogy abban mindig egészen biztos vagy, hogy csodát fogsz látni.

Az előző epizódot eléggé mocsok módon fejezték be, így nyilván minden rajongó fokozott érdeklődéssel várta a folytatást. Ismerhetnénk már annyira a The Walking Dead készítőit, hogy tudjuk, nem fognak ők rögtön válaszolni a harmadik rész végén felvetett kérdésekre. Ám helyettük válaszolnak néhány korábbira.

Tehát lássuk, mi történt Beth-tel!

Számomra mindig is Jim Carrey volt a legnagyobb nevettető. Már egészen kicsi koromban is kulturálódtam a komikus filmjein, később pedig, erős drámai alakításainak hála, csakhamar elfoglalta helyét kedvenc színészeim között, sőt, sokáig abszolút favoritomként tartottam számon (ma már nemigen tudok sorrendet felállítani, erről itt bővebben). Már egy ideje terveztem, hogy újra előveszem Carrey eme korai vígjátékát, amit gyerekkoromban jó néhányszor láttam. Most végre beiktattam a művet.

És örömmel nyugtáztam, hogy A maszk még mindig nagyszerű kikapcsolódás!

Körbevesz minket ez a szmogtól, fájdalomtól, és stressztől bűzlő, szürke világ. Civilizált dzsungel, élhetetlen veszélytanya, telis-tele rémséges szörnyetegekkel, akiket emberi álcájuk mögött képtelenek vagyunk felismerni. A közelgő árvíz elől menekülő patkányok alkoholhoz és droghoz nyúlnak, megpróbálják elviselhetővé tenni a létet. Azt a néhány, ezen síkon eltöltendő évtizedet, amit egy számukra tisztázatlan vétekért cserébe róttak ki rájuk büntetésként. De egy idő után rá kell jönniük, hogy egy bizonyos ponton túl már nincs semmi, ami menedéket biztosítana a gonoszság, és az emberi bestialitás elől. Így válnak ők is lélektelen kísértetekké, akik végül cél, motiváció, és bárminemű örömforrás nélkül róják az utcákat a ködben, a szürkeségben, a szomorúságban.

Betonsírok között.

Hajnal hasad a hosszú éjszaka után, a rettegés és a terror ideje lejárt. A Movie Tank három napon át rémisztgető, és rengeteg vért kiontó ünnepi programja, a Halloween '14 ezennel hivatalosan is lezárul. A halloween alkalmából összeállított cikksorozatom, az idei horrormaraton elérhető ide kattintva.

A cikksorozat igazán népszerű volt, rengetegen olvastátok a halloweeni posztokat! Ezért óriási köszönet jár nektek! Az elmúlt három napot véleményezni, dicsérni, szidni a kommentszekcióban lehet.

3 nap, és 9 cikk volt, de megállás nincsen! Pihenjétek ki a vért, a halált, és a terrort, aztán gyertek, mert ma délben máris érkezik a friss poszt egy aktuális premierfilmről!

Ott van benned. Az állat, a vad, a könyörtelenség maga. Ott fészkel a lelkedben, a szíved mögötti sötét zugban húzta meg magát, valamikor régen, az ösztön születésével egy időben. Csöndben van. Türelmesen vár. Nem izgul, mert tudja, hogy előbb-utóbb meggyullad a kanóc, és végigég. A bomba pedig robban. Kitörsz a kapitalizmus-kompatibilis, mosolygó fogyasztó álcája mögül, és ahogy a burok leomlik, úgy vedlesz át igaz valóddá. Felébred a benned rejlő sötétség, a gonosz, a megfékezhetetlen káosz.

Kivillantja fogait a benned élő farkas.

Megmondom őszintén, ez a film gyakorlatilag az utolsó pillanatban került bele a halloweeni programba, ugyanis miután megnéztem Az ismeretlen Drakula című, gyalázatosan pocsék alkotást, muszáj volt kompenzálnom egy minőségi Bram Stoker-adaptációval. Így esett a választásom Francis Ford Coppola rendezésére, a sokat emlegetett, 1992-es Drakula-filmre, amelyben Gary Oldman ölthette magára a gróf köpenyét.

Van két lány (Ashley C. Williams, Ashlynn Yennie) meg egy japán animefigura (Akihiro Kitamura). A közös bennük az, hogy mindhármukat elrabolja Dr. Heiter (Dieter Laser), hogy felhasználja őket eszelős orvosi kísérleteihez. A doki ugyanis a fejébe vette, hogy megalkotja az emberi százlábút, vagyis három foglyát összevarrja a végbél-, és szájnyílásaiknál.

Igen, ez a film pont olyan pocsék, mint amilyennek hangzik.

1978-ban John Carpenter minden idők egyik legfontosabb horrorfilmjét tette le az asztalra. A Halloween - A rémület éjszakája kiváló atmoszférával operált, és olyan központi karakterrel, akit azóta sem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Michael Myers. Gonosz démon, sötét lény a Pokolból, emberi mivolta szinte hihetetlen. Mintha sátáni küldetésen lenne, úgy ragadja el az ártatlan életeket. Senki sincs biztonságban.

Gyalázatos, de eme mesterműnek is el kellett készíteni a feldolgozását. A remake Rob Zombie rendezésében valósult meg 2007-ben. Őszintén szólva, reménykedtem a produkcióban. Gondoltam, ha valami, akkor ez lehet egy jó horror-újrázás. De nem.

Nagyon nem.