Az előző epizódot eléggé mocsok módon fejezték be, így nyilván minden rajongó fokozott érdeklődéssel várta a folytatást. Ismerhetnénk már annyira a The Walking Dead készítőit, hogy tudjuk, nem fognak ők rögtön válaszolni a harmadik rész végén felvetett kérdésekre. Ám helyettük válaszolnak néhány korábbira.

Tehát lássuk, mi történt Beth-tel!

Kissé kaján vigyorral az arcomon elképzelem, ahogy a The Walking Dead Beth-fóbiás nézői, miután elkezdték nézni az új részt, fokozatosan felfogják, hogy ez a negyven perc, bizony, teljes egészében anti-kedvencükre fog fókuszálni. Ugyanakkor reménykedek benne, hogy dühükben nem szakítják meg rögvest az adást, hanem adnak esélyt arra, hogy az epizód kiforrjon. Hogy miért a reménykedés? Hát azért, mert Beth szólója az évad eddigi legjobb epizódját hozta magával!

Beth egy kórházban tér magához, kiderül, hogy idehozta a fehér keresztes autó. A lány hamar rájön, hogy közvetlen életveszélytől nem kell tartania, ugyanis az intézményben egy kisebb, az utakon talált sérültek ellátására szakosodott közösség éli mindennapjait. A nagyfőnök a rendőrjelmezes domina, Dawn. Emlékeim szerint nekem soha nem volt komolyabb bajom Beth-tel, talán csak annyi, hogy mindig túlságosan háttérbe szorult, így karaktere évadokon át kidolgozatlan maradt. Na, de majd most, gondoltam az epizód elején, ám egy kicsit csalódnom kellett. Oké, megtudjuk, hogy az ártatlan kisugárzással bíró, szőke lány egyedül is feltalálja magát, és láthatjuk, hogy igenis megkeményedett ő is a zombiapokalipszis vészterhes súlya alatt, de valahogy mégis hiányérzetem volt. Nem igazán tudom szavakba önteni, hogy miért, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy a készítők, ha akartak volna, tudtak volna mélyebb szinteken is búvárkodni a figura személyiségrajzában. De amúgy ettől függetlenül Emily Kinney igazán szépen helytáll, és nem érződik rajta aggodalom amiatt, hogy ezúttal egyedül kell elvinnie a hátán egy teljes epizódot. Néha azért rezeg a léc, egy-két erőltetett momentum akad, de az összkép egyáltalán nem vészes.

Aztán itt van a kórház. Kezdetben biztonságos menedéknek tűnik, ahol van étel, orvos, és rendőri szolgálat is. De aztán fokozatosan megismerjük a közösség igazi arcát, láthatjuk megelevenedni a felszín alatt húzódó feszültségek tömegeit, és hamarosan már egyáltalán nem érezzük magunkat biztonságban. Igen, a tanulságot nem nehéz leszűrni. Ember embernek farkasa, még a nagy, óvó falak között is.

Vizuálisan ez az epizód nem annyira megterhelő, mint amennyire megterhelőek általában véve a TWD-részek szoktak lenni, de azért ezúttal is kapunk kemény vérengzéseket, amelyek ismételten az elsőosztályú maszkmesteri munka által elevenednek meg. Az epizód fináléja pazarul van megrendezve, lángol az adrenalin, és záróképként kapunk valami egészen érdekfeszítőt, ami alapján sejthetjük, hogy a következő részben is mellékelnünk kell egyelőre Rick-et, és a szupercsapatot.

Ez utóbbi kétségtelenül nem örömteli hír, az viszont igen, hogy az 5X04 simán az évad eddigi legérdekesebb, legizgalmasabb epizódja! 9/10.