December 8-án érkezik a mozikba a vegyes-vagdalt jellegű szerepválasztási képességgel rendelkező Aaron Eckhart új horrorfilmje. A főszereplő egy olyan tudóst alakít, aki képes belépni mások tudatalattijába. Most egy kisfiút kell megmentenie démonaitól, miközben mi, nézők, remélhetőleg jó néhányszor frászt kapunk majd a sötét vetítőteremben.

Minden filmzsánernek megvan a maga fanatikus rajongói köre. A Marvel minden bizonnyal az egyik legnagyobb és legszéleskörűbb ilyen háttércsoporttal rendelkezik. Magyarországon is sokan imádják a stúdió filmjeit, na meg az eredeti képregényeket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hazai képregénybörzék félévről félévre egyre népszerűbbek.

Most egy lelkes magyar csapat összeállt, hogy készítsen egy Marvel fanfiction filmet, aminek megérkezett az első előzetese. Igen, ez egy rajongói mű, ami rendkívül alacsony költségvetésből valósul meg, így az amatőr felszín kétségtelenül érződik, ám ez alig zavaró, hiszen minden képkockán látszik a rengeteg belefektetett munka és az őszinte lelkesedés. Egészen ügyes kis projektnek tűnik, hajrá!

A Pixar stúdió legújabb, Oscarra is komolyan esélyes rövid animációs filmje ismételten bizonyítja, hogy ez az egyedülálló csapat úgy érti a komputeranimációt, mint senki más a világon. A Piper rendkívül kedves, szórakoztató alkotás. A történet egy fiatal, szárnyait próbálgató kismadárra fókuszál, aki tengerparti otthonának szabályaival és élővilágával ismerkedik, miközben egy-két, korához illő kalandba is belekeveredik. A produkció erőssége természetesen a hihetetlenül élethű megvalósítás, ami gyönyörű színvilággal egészül ki, így nyújt teljes és nagyszerű élményt. A mű a tovább-ra kattintás után megtekinthető.

Közeleg a karácsonyi filmszezon, na meg érkezik a díjátadók időszaka is. Eme érdekfeszítő néhány hónap megelőlegezéseként már novemberben is lesz mire beülni a filmszínházakban. Marvel és a varázslóvilág, egy suttyó télapó és még érdekesnek ígérkező magyar produkciók is érkeznek.

Na de lássuk címek szerint!

A Lego-kaland az utóbbi évek egyik kimagasló meglepetése volt. Szórakoztató szatirikus vígjáték, ami még izgalmas cselekményvezetéssel is kecsegtetett. A mű egyik emlékezetes mellékalakja, lego Batman jövőre saját filmmel érkezik, és úgy tűnik, nagyon elemében lesz. Az alkotást ugyan nem Phil Lord és Christopher Miller párosa szállítja, de az előzetes alapján a spin-off hű marad az eredeti produkció egyedi humorvilágához. 

Akadnak ikonikus, meghatározó képkockák a filmtörténelemben. Olyan jelenetek, amelyeket azok is ismernek, akik egyáltalán nem látták a szóban forgó műveket teljes hosszukban, adott esetben nem is filmes érdeklődésű individuumok. Luis Buñuel Andalúziai kutya című 16 perces rövidfilmjének szemgolyóátvágós képe ilyen jelenet.

A boldog, kielégült vásárló életét éljük. Nyugati mintára szórakozunk, dolgozunk, szocializálódunk, hízunk és pusztítjuk magunkat. Kapitalista tornyok és templomok között, Romero zombijaiként ballagunk morogva az aktuális slágertermékeket felvonultató kirakatok között, miközben egymást észre sem vesszük, csak azokat támadjuk, akik kilógnak, akik különböznek. Szabványosított oktatást kapunk, hogy szabványosított életet éljünk egy szabványosított, unalmas, de legalább csillogó és színes rendszerben. De hát mit tehetnénk? Így kell élnünk, ez a mi korunk, a mi létezésünk kerete. Nincs más választásunk. Vagy mégis?

Az animeművészet története során igazi zseniket adott a filmkultúrának. Hogyha Hayao Miyazaki-t tekintjük a japán animáció legnagyobb mesemondójának, akkor Satoshi Kon lesz az, akit a műfaj legkifinomultabb stílussal alkotó jellemábrázolójaként tarthatunk számon. A 2010-ben, nagyon fiatalon elhunyt mester alkotott kiváló pszichothriller-t Perfect Blue címen, előlegezte Nolan Eredetét a Paprikával és gyönyörű drámát is hozott a Tokiói keresztapák képében. Második műve a sorban egy kicsit kilóg alkotásai közül, na persze nem azért, mert a Millennium Actress nem kiváló mű, hanem azért, mert az előbb felsorolt három címhez képest ez a történet jóval emberközelibb, egyszerűbb érzelmekkel dolgozik. Teszi ezt nagyszerűen és maradandó módon.

A Marvel filmuniverzuma eljutott arra a pontra, hogy az új produkció elején már nem elég a klasszikus képregénylapozós logókiírás. Most már epikusabb tálalásban, a stúdió korábbi filmjeinek jeleneteitől övezve érkezik a felirat, az a hat betű, ami évről évre egyre jelentősebb mértékben határozza meg a blockbusterszezonokat. Tény, hogy a Marvel filmjeinek van egy szabványszerű, egységes és félreismerhetetlen narratív rendszere, amibe minden történetük jól beleilleszkedik, viszont az így megteremtett határokon belül rendszerint igyekeznek sokszínűek lenni. Doctor Strange, aki nem klasszikus értelemben vett szuperhős, hanem a kozmikus misztériumok mestere, gyakorlatilag egy mágus, pontosan ezért fontos szereplő. Na meg ugye azért, mert az eljövendő óriási bolygóközi csatákban vélhetően jelentős szerepe lesz a karakternek, hiszen a képregényekben is ő az, aki a legnagyobb krízisek során egyengeti a köpenyes igazságosztók lépéseit a nagyobb jó érdekében.

Különlegesek. Léteznek. Na persze nem szuperhősökre, mutánsokra, földönkívüliekre, varázslókra vagy farkasemberekre gondolok. Hanem azokra az emberekre, akik különböznek a hétmilliárdos massza átlagától, egyszerűen csak azért, mert kisebb vagy nagyobb mértékben másképp látják a dolgokat. Megtalálják azt a területet, amit saját aspektusukból megvizsgálva egészen új szintre tudnak emelni. Nobel-díjakat, Oscar-szobrokat és vállveregetéseket adnak nekik. Egy kis részüknek. A többiek pedig élhetnek félelemben. Félve attól, hogy a következő ember, akinek feltárják egyediségüket, talán azonnal sarkon fordul és sikítva menekül majd. Mert nem akar közösködni azzal, aki másmilyen, aki összetettebb. Aki, valljuk be, valamilyen szempontból több és jobb, mint az átlagember.