A Marvel filmuniverzuma eljutott arra a pontra, hogy az új produkció elején már nem elég a klasszikus képregénylapozós logókiírás. Most már epikusabb tálalásban, a stúdió korábbi filmjeinek jeleneteitől övezve érkezik a felirat, az a hat betű, ami évről évre egyre jelentősebb mértékben határozza meg a blockbusterszezonokat. Tény, hogy a Marvel filmjeinek van egy szabványszerű, egységes és félreismerhetetlen narratív rendszere, amibe minden történetük jól beleilleszkedik, viszont az így megteremtett határokon belül rendszerint igyekeznek sokszínűek lenni. Doctor Strange, aki nem klasszikus értelemben vett szuperhős, hanem a kozmikus misztériumok mestere, gyakorlatilag egy mágus, pontosan ezért fontos szereplő. Na meg ugye azért, mert az eljövendő óriási bolygóközi csatákban vélhetően jelentős szerepe lesz a karakternek, hiszen a képregényekben is ő az, aki a legnagyobb krízisek során egyengeti a köpenyes igazságosztók lépéseit a nagyobb jó érdekében.

Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) kiváló idegsebész, aki megteheti, hogy válogat az irodája ajtaja előtt, segítség reményében sorban álló páciensek között. Óriási lakásban él és luxuskocsival jár. Élete azonban tragikus fordulatot vesz, amikor egy súlyos autóbaleset során kritikus idegrendszeri károsodást szenved, kezei szétroncsolódnak. Karrierjének búcsút mondhat, hiszen az orvosi módszerek nem segítenek. Más megoldás után kell néznie, így Nepálba utazik. Itt találkozik az Ősmágussal (Tilda Swinton), aki megtanítja arra, hogy ne a fizikai, hanem a spirituális úton lássa a világot, ezáltal kitanulva a mágia mesterségét. Strange gyorsan tanul, ám a nagyszerű ajándék felelősséget is hoz magával, hiszen az újdonsült varázslómester a Földet fenyegető konfliktusba keveredik. Az Ősmágus egy korábbi tanítványa, Kaecilius (Mads Mikkelsen), ugyanis az időtlen sötét dimenzióval készül szövetkezni önző céljai érdekében. 

A Doctor Strange valóban nem hazudtolja meg a Marvel moziuniverzumának fontos cselekményvezetési szabályait. Ahogy a stúdió korábbi eredettörténeteiben, úgy ezúttal is láthatjuk a jól ismert lépcsőfokokat előkerülni. A hős először megismeri a többé váláshoz szükséges új értékrendet, amit aztán fokozatosan magáévá tesz, erre pedig nagy szükség is van, hiszen megjelenik a gonosz, aki, ahogy Thor és Vasember esetében szintén, úgy itt is egy korábbi szövetséges képében érkezik. Ilyen szempontból tehát nem lehetünk nagy újítások szemtanúi, viszont a kivitelezés a Marvel-től megszokott és így elvárható módon biztos kézzel vezényelt sztorikoreográfia keretei között valósul meg. A mű sodrása erőteljes, a dramaturgiai ütem végig izgalomban tartja a nézőt, és persze a nagyszerűen eltalált poénok sem maradnak el.

Strange karaktere azonban alapvetően más, mint a Bosszúállók tagjai vagy Pókember. Ő egy mágus, és habár neki is van köpenye, nem az a figura, aki gyilkos robotokat aprít miszlikbe, miközben háztetőkön ugrál. Persze házakon ebben a filmben is ugrálnak, de egészen más kontextusban, úgy, hogy közben nem dől össze a fél világ. A dimenziókapuk közötti akciózásban, illetőleg a film komplett történetében a varázslat a vezérmotívum. A varázslat, ami nem túl újszerű módon a világ elemeinek, összetevőinek új aspektusból való szemléletét képezi le képregényfilmes körítéssel. A forgatókönyv tartalmaz néhány emlékezetes és erős párbeszédet is, amelyek pont annyi gondolati mélységet kölcsönöznek a produkciónak, amennyi szükséges. Ugyanakkor némi gagyiság is beférkőzik az összképbe az asztráltestes kivetülés kapcsán, eme momentumokon még lehetett volna agyalni egy kicsit. A konfliktus gócpontja a halandóság, valamint a mindent elpusztító idő jelensége. Ezt kihasználva egészen ügyes, csavaros finálét prezentálnak a készítők, amely során egyértelművé válik, hogy Strange elsősorban nem fizikai, hanem spirituális és mentális erejével igyekszik győzedelmeskedni az összetűzések során. 

Scott Derrickson rendezésében ha valami, akkor a látvány tényleg lenyűgözött. A Doctor Strange az a film, amiért megéri bepróbálni az IMAX-termet, hiszen az akciókoreográfiák vizuális megvalósítása lélegzetelállító és grandiózus. Az Eredet után szabadon úgy állnak tótágast a házak és az utcák, ahogy nem szégyellik, a dimenziók között való ugrálással vegyített üldözéses és bunyózós jelenetek pedig végig őrületesen tempós iramot diktálnak. A nagyszerű látványvilág mellett kiválóan asszisztál Michael Giacchino zenéje, ami tipikusan blockbusteres score, de mégis van benne valami plusz, a megszokottnál több csavar és izgalom a dallamokban.

A Marvel-re eddig sem volt jellemző, hogy teljesen ismeretlen, új színészekkel kockáztasson, többnyire olyan arcokat hoznak be univerzumukba, akik mögött már van mérvadó tapasztalat és némi hírnév is. Most azonban minden korábbinál biztosra mentek, hiszen korunk egyik legnagyobb brit filmsztárját, Benedict Cumberbatch-et szerződtették Strange szerepére. Nyilván nem volt kérdéses, hogy miután kiválóan adaptálta Sherlockot, Khan-t és Alan Turing-ot is, a Marvel mágusa sem fog megkottyanni a színésznek. A főhős hiteles és rokonszenves tálalásban manifesztálódik a filmvásznon. A különböző mellékszerepekben is ismert nevek játszanak. A szerelmi szál női végén Rachel McAdams található, aki általában kiváló önmagához képest most csalódást keltően unalmas teljesítményt produkál. Tilda Swinton viszont kifejezetten ügyesen érez rá karaktere különcségére, Mads Mikkelsen pedig végig nagyon gonosz, talán kissé túlságosan is.

A Doctor Strange tehát összességében hozza az újabb, látványos és izgalmas Marvel-adaptációt, ami a kiadó egyik legérdekesebb karakterét adaptálja tulajdonképpen egész jól. Értelemszerűen azok fogják szeretni, akik a stúdió korábbi alkotásait is bírták, és azok fogják utálni, akik amúgy sem kedvelik a színes és csak enyhén fajsúlyos képregény-adaptációkat. 7,5/10.