1994 decemberében születtem, így szerencsére még most sem vagyok öreg, de azért azt már kis túlzással ki lehet jelenteni, hogy úgy-ahogy felnőttem. A gyerekkoromat legalábbis már mindenképpen magam mögött hagytam. Tudjátok, vannak azok a filmélmények, amelyek gyakorlatilag egyidősek az emlékezetünkkel. Meghatározó mozgóképes kalandok, amiken keresztül nem csupán a filmmel, hanem a világgal és a társadalommal is ismerkedtünk. Olyan alkotások, amelyeket hosszú évek múltán izgatottan veszünk újra elő, és közben kissé félünk is, nehogy az újranézés során felfedezzünk olyan hibákat vagy zavaró butaságokat, amik gyermekként a legkisebb mértékben sem foglalkoztattak. Örök, meghatározó emlékek, a személyiségfejlődés fontos mérföldkövei, különösen egy filmek iránt kiemelkedően érdeklődő ember esetében. A produkciókat nem rangsor szerint állítottam sorba, mert ebben a tematikában szerintem ez fölösleges és gyakorlatilag lehetetlen volna. A bemutatási év alapján, növekvő sorrendben szerepelnek a címek.
Ez talán az eddigi legszemélyesebb jellegű posztom, fogadjátok szeretettel! :)
Nevem: Senki (1973)
Fogalmam sincs, hány évesen láttam először. Arra emlékszem, hogy amikor a tévében megláttam az előzetesét, egyszerűen az volt az érzésem, hogy én ezt a filmet megakarom nézni, mert nekem ez tetszeni fog. És valóban így lett. A Nevem: Senki számomra a leghangulatosabb, legegyedibb, legérdekesebb westernfilm. Kirobbanthatatlanul ott van kedvenc mozgóképeim között, olyannyira szeretem, hogy hat éve a blog legelső érdemi bejegyzését is ennek az alkotásnak szenteltem.
Csillagok háborúja (1977)
Amikor megszülettem, még néhány évig főleg videokazettáról néztük a filmeket, így ha kisgyerekként is, de valamennyire volt alkalmam átélni a VHS-korszak keserédes és utánozhatatlan csodáját. George Lucas klasszikusát és két nagyszerű folytatását is ezen a platformon láttam még annak idején, első körben jóval azelőtt, hogy olvasni és írni megtanultam volna. Azóta is imádom az eredeti trilógiát, ahogy a bolygó lakosságának jelentős része. Nagyszerű filmélmény, óriási klasszikus. A Birodalom visszavág persze jobb, de akkor is ez az első rész indította el a lavinát. Bővebben itt írtam a filmről.
Végtelen történet (1984)
Wolfgang Petersen örökzöld meséjét jó párszor megnéztem gyerekoromban. Örömömre szolgált, hogy amikor nemrég újra megtekintettem, az élmény hasonlóan magas szinteket ért el, mint annak idején. Ez is azt mutatja, hogy a Végtelen történet minőségi mozgókép, sokrétű tartalommal, megbecsülendő mondanivalóval, élvezetes, kalandos és kissé ijesztő cselekményvezetéssel. Szóval tényleg igazi, remekbe szabott mese, amit nem lehet megunni. Bővebben itt.
Terminátor - A halálosztó (1984)
Emlékszem, milyen büszke voltam magamra, amiért 7 évesen kijátszottam, hogy megnézhessek egy ilyen igazán erőszakos és nyomasztó filmet. Az élmény még mindig élénken él az emlékezetemben, bár azóta már néhányszor újranéztem a produkciót. Már gyerekként lenyűgözött James Cameron sötét, pre-apokaliptikus víziója és Sarah Connor-ék küzdelme nem csak saját magukért, hanem az emberiség túléléséért is. Meghatározó sci-fi akciófilm, amit volt szerencsém nagyon hamar megtekinteni. Bővebben itt.
Kutyám, Jerry Lee (1989)
Szerintem majdnem minden gyerek számára vannak olyan kutyás filmek, amelyeket rengetegszer képes megnézni. Mert a kutyák aranyosak és szerethetőek és ennyi. Számomra a Beethoven mellett ez a könnyedebb krimi volt a meghatározó, nagyon sokszor láttam, és kiskoromban egyszer véletlenül földhöz is vágtam egy poharat, amikor James Belushi finálé előtti, vicces monológját utánoztam a kristálypohárral. Nem értem, hogy miért ilyen alacsony a pontja IMDB-n, engem a mai napig rendkívül jól eltud szórakoztatni, amolyan örökzöldnek tartom.
Az oroszlánkirály (1994)
Talán ez volt az első film, amit tényleg igazán szerettem. Erre már nem emlékszem, de óvodás koromban állítólag hónapokon át minden délután megnéztem. Persze meg is értem kicsi önmagamat, hiszen a Disney egyik legnagyobb klasszikusáról van szó. Megunhatatlan, örök történet, tele szép színekkel, emlékezetes figurákkal és nagyszerű cselekménnyel.
Télapu (1994)
Gyerekkoromban ez volt A karácsonyi film. Emlékszem annak idején azért is szerettem az ünnepi időszakot, mert a kereskedelmi csatornák még valamivel többet értek a semminél, és ebben az időszakban mindenféle jó filmeket adtak. Ezt természetesen videokazettára is felvettük, és szerintem egyáltalán nem csak karácsonykor került be a lejátszóba. Szórakoztató, izgalmas családi film Tim Allen nagyszerű alakításával, remek szövegkönyvvel.
Tarzan (1999)
Nagyon fontos mozgókép ez a Disney-animáció az életemben, ugyanis ez volt az első produkció, amit moziban néztem meg. A bemutatási dátum alapján ötéves lehetettem, és állítólag annyira beszartam a nagy vásznas előadás hangerejétől, hogy a fülemet is befogtam közben.
Harry Potter és a bölcsek köve (2001)
Annak idején, igazából nem is olyan régen, tizenöt évvel ezelőtt kifejezetten féltem a finálé kétarcú Mógus professzorától. Mára már kissé elcsépeltté vált, de J.K. Rowling varázslóvilága akkor is kivételesen kreatív és sokrétű fantáziaszülemény, amelynek első filmes adaptációi még jók is voltak. Ez a legelső rész számomra az egyik legemlékezetesebb családi fantasy, amit valaha láttam. A mai napig szeretem, hiszen Chris Columbus remek hangulattal vitte vászonra a regény világát. Bővebben itt.
Pókember (2002)
Szintén nagyon fontos film az életemben. Akik régebb óta olvassák a blogot, tudhatják, hogy a képregényekhez is komoly érzelmi szálak fűznek. És ez bizony ennek a produkciónak köszönhető. Életem első képregénye a film hivatalos képregényváltozata volt. Így kezdett el érdekelni a műfaj, és egyszerre csak elkezdtek gyűlni a polcon a füzetek és kötetek, amelyekből ma már nagyon sok van itthon. És persze maga a film is kifejezetten színvonalas adaptáció, Tobey Maguire pedig egyáltalán nem volt rossz Pókember. Részletesebben itt írtam a műről.
Ezek lettek volna gyermekkorom leginkább meghatározó, legemlékezetesebb filmélményei. Nyilván szubjektív álláspont és nézőpont kérdése, de szerintem egész korrekt kiskorom volt.