Movie Tank

Egy levegővel #38

2014. január 03. - Sparrow

Közeleg a nagy toplistás 2013-évértékelés, úgyhogy ezúttal nem kevesebb, mint négy tavalyi filmről ejtek szót.

Banks Úr megmentése ( 2013 )

Tom Hanks igazán nagylelkű volt a nézőkkel 2013-ben, hiszen a Phillips kapitányban nyújtott nagyszerű alakítása mellett még Walt Disney életre keltésére is leszerződött. A Banks Úr megmentése azt a néhány évet dolgozza Saving-Mr-Banks.jpgfel, amikor a Mary Poppins írónője, P.L. Travers ( Emma Thompson ) próbált kibékülni a Disney által kigondolt filmadaptáció terveivel. Az alkotókkal közös munkáról, az írónő gyerekkoráról, Walt Disney sikerének titkáról, és Mr. Banks valódi kilétéről szól ez a meglepően jó film. Valóban nehezen tudtam elképzelni, hogy mit lehet kihozni egy olyan alapsztoriból, ami előreláthatólag abból fog állni, hogy az írónő és a legendás rajzfilmgyáros vitatkoznak azon, hogy miként kéne megvalósítani a Mary Poppins-mozit. Csakhogy ez a kis csata valójában csak egy szeletét teszi ki az összképnek. Valóban, a film jelenében, azaz a '60-as évek első felében játszódó képsorok komikus szituációkat tárnak elénk az írónőről, akinek semmi nem jó, illetve a filmes stábról, amelynek tagjai egy idő után már kicsit félnek is az asszonytól. És ott van persze maga Walt Disney, a hatalmas figura, aki rendkívül szórakoztató eleme a produkciónak. A múltban futó szál azonban már egy egészen másfajta történetet oszt meg a nézőkkel. Itt egy komoly családi drámával találkozunk, egy apa-lánya kapcsolat rendkívül erőteljes bemutatásával. A nagyon eltérő fényképezés jól tükrözi azt, hogy a két szál földrajzilag és kronológiailag is mennyire távol esik egymástól. A színészgárda talán a produkció legnagyobb erőssége. Emma Thompson lenyűgözően hiteles a főszerepben, az írónő összetett jellemének minden apró szegmensét, minden érzelmét kiválóan mutatja be. Tom Hanks nagyon jól elkapta Disney figuráját, és sikerül érzékeltetnie, hogy miért is válhatott olyan nagy névvé ez az ember. Lezajlik a film vége felé egy bizonyos párbeszéd az írónő otthonában, ami akár a Walt Disney hitvallása címet is kaphatta volna. Az év egyik legjobb párbeszédes jelenetéről van szó. Bevallom őszintén, hogy amíg fel nem tűnt a filmben, nem is tudtam, hogy Colin Farrell is tagja a gárdának, de nem ez volt vele kapcsolatban az egyetlen meglepetés. Persze, tudom én hogy tehetséges színész, de amit itt csinál, az egészen zseniális, méltó a két főszereplőhöz. Mindemellett pedig még a filmzene is hangulatosra sikeredett. 8/10.

Croodék ( 2013 )

Kissé elsikkadt ez az animációs film a 2013-mas forgatagban, ami különösen furcsa, mert a tavalyi animációs termés nem bizonyult valami nagy eresztésnek. Azonban a Croodék nem sokkal marad le a remekül sikerült Szörny Egyetemtől. Főhőseink meglepő módon Croodék, akik valahol a kőkorszak bizonytalan szakaszában élik croods.jpgéletüket, és szigorúan tartják magukat a családfő szabályaihoz, amelyek nagyjából annyit tesznek ki, hogy félni kell a sötéttől, nem szabad hosszú időre elhagyni az otthonként szolgáló barlangot, és tartózkodni kell bármifajta újdonságtól. Azonban amikor a Földön egyik-pillanatról a másikra beindulnak a geológiai változások, a konzervatív, beszűkült családnak új otthon után kell néznie. Elsőként azt emelném ki, hogy az animáció lélegzetelállító. Nagyon meglepődtem a film szépségén, ugyanis Az őrzők legendája óta nem láttam ennyire gyönyörűen meganimált mozgóképet. A színek élettel teliek, dinamikusak, a karakterek és az ősállatok kidolgozása kifogástalan, a grandiózusabb jelenetektől pedig leesik az ember álla. Ráadásul mind az animáció, mind pedig a forgatókönyv nagyon kreatív. Rendkívül vicces, ahogy hőseink mindenféle modern dolgot találnak fel az újdonságokra nyitott idegen, Guy vezetésével, valamint elképesztő fantáziára vall az, ahogy az alkotók elképzelték, hogy milyenek lehettek a ma élő állatok ősei. Így találkozunk négylábú delfinekkel, piranha-madarakkal, és teknős-pávákkal, meg valami furcsa, színes kardfogú macskával is. Szerethető, és nagyon szórakoztató animáció. 8/10.

Don Jon ( 2013 )

El nem tudom mondani, hogy mennyire utálom a díszes csomagolású, de belül teljesen üres filmeket. Ez volt a bajom a Shame esetében is. Steve McQueen megteremtett egy szinte példátlanul erős atmoszférát, azonban a történet kimerült abban, hogy a szexfüggő főhős egyik lyukról a másikra jár. A Don Jon valami hasonló azzal a különbséggel, hogy itt a vezératmoszférát a vígjáték adja. Főhősünk ( Joseph Gordon-Levitt ) ezúttal nem a szextől válik függővé, hanem a netes pornótól, amit sokkal izgatóbbnak, és kielégítőbbnek talál, mint a valódi puncit. Igen, a film bemutatja a függőséget egy eddig nem igazán látott oldaláról, viszont az a helyzet, hogy a Don-Jon.jpgpornó, mint a függőség tárgya, rohadtul nem elég egy másfél órás film játékidejének kitöltésére. Mert például a drog ( Rekviem egy álomért ), vagy az alkoholizmus ( Las Vegas végállomás - bár itt is eléggé hosszú volt a film a témához képest, bár a majdnem két óra azért több, mint 90 perc ) más tészta, hiszen hozzájuk lehet csatolni sok minden mást is. De nekem, habár nem örültem neki, szörnyen nevetséges hatása volt annak, hogy tényleg egy olyan filmet nézek, ami arról szól, hogy valaki már klinikai szinten imád pornóra rejszolni. Nem vagyok én felületes ( ennyi idő, és ennyi publikált elemzés után ezt talán nem is kell bizonygatnom ), kerestem a belső tartalmat, amit összesen kettő jelenetben meg is találtam. Az egyik az, amikor Esther ( Julianne Moore ) elviszi magához Jont, ahol a kísértő múlt drámája kiváló minőségben kerül a felszínre, a másik pedig a legutolsó képsor, ami az én szememben meg is mentette a filmet, az egyik legnagyszerűbb zárás volt, amivel 2013-ban találkoztam. Kár, hogy az előtte lévő 90 perc unalmas és erőltetett. Tudjátok mi az egyetlen bajom Joseph Gordon-Levitt-tal? Az, hogy divat lett belőle. Nagyon jó színész, tényleg bírom az alakításait, de annyira idegesít, hogy akármihez nyúl, azt azért fogja imádni a sok tinilány és tinifiú, mert ő az és kész. Merthogy, hű, de jól rendezte meg a Don Jont ( ez volt a fiatalember direktori debütálása )! NEM! Nem jó a rendezés, sőt, kifejezetten rossz. Az unalomig ismételt kamerabeállításoktól és a vég nélkül ismétlődő, egymástól szinte semmiben sem különböző jelenetektől már a falra másztam. Igen, nem vagyok hülye, értem, hogy ezzel az volt Gordon-Levitt célja, hogy érezzem a főhős mindennapjainak monotonitását, de ez nem változtat azon, hogy ezek a módszerek ettől még kurvára idegesítőek, és kis túlzással tönkre vágják a filmet. Viszont a színészgárda hatalmas! Scarlett Johansson talán élete legjobbját nyújtja, bár tény, hogy még sosem kapott ennyire jól megírt szerepet - és természetesen továbbra is az egyik legdögösebb bombázó Hollywoodban. Julianne Moore a gárda legjobbja, bár hogy miért egy ennyivel idősebb nőt választott maga mellé Gordon-Levitt, azt nem tudom ( talán a szexuális tapasztalat fontosságát akarta érzékeltetni? - lehet... ). Tony Danza az én személyes titkos favoritom, a Don Jon nézése közben ő szolgáltatta a legkellemesebb pillanatokat a számomra, sokat nevettem rajta. Összességében annyit írnék, hogy nézzük a dolog jó oldalát: Megkaptuk a Shame komédia-változatát! 6,5/10.

Időről időre ( 2013 )

Ellentmondásos helyzetbe kerültem Richard Curtis rendezése kapcsán. Az Időről időre ugye arról szól, hogy Tim ( Domhnall Gleeson ) megtudja az apjától ( Bill Nighy ), hogy a család férfi tagjai képesek az időben utazni, de kizárólag csak a saját múltjukon belül. A fiatalember ezután arra használja különleges képességét, hogy amikor kínos helyzetbe kerül, akkor visszaugrik, és kijavítja apró hibáit. Egyszerre éreztem az időutazást az összkép teljesen fölösleges, és nagyon is szükséges elemének. Idegesít, amikor így érzek, de azt hiszem, hogy ez volt About-Time-1024x682.jpgCurtis célja. Tim mindig apróságok miatt utazik vissza az időben, például megbotlik a barátnője, Mary ( Rachel McAdams ) cipőjében, vagy véletlenül nem úgy fejezi ki magát álmai nője ( Margot Robbie ) előtt, mint ahogy szerette volna. Ezzel érzékelteti a rendező, hogy csökött, halandó agyunkkal mennyire képesek vagyunk leragadni apróságokon, amiknek egyáltalán nincs komolyabb hosszútávú következménye. Hiszen Mary valószínűleg a kissé gyorsra és gyengére sikeredett első szex után is vele maradt volna, és húga ( Lydia Wilson ) is egy két lila folttal túlélte volna az autóbalesetet ( ahogy az végül be is következik ), és legalább észhez tér, és szakít szemét barátjával. Azt hiszem, az a célja ennek a filmnek, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy nem a negatív, kínos hatású mozzanatokba kell beleragadni, hanem a szintén apró, ámde pozitív kisugárzású, boldog, szépséges részletekkel kell foglalkozni. A mindennapok apró gyönyörűségeiből kell energiát meríteni ahhoz, hogy ne csak túléljünk, hanem éljünk is. Richard Curtis rendezői munkája hihetetlenül erős, az Időről időre szerelemmel, hétköznapi boldogsággal, és útkereséssel átszőtt atmoszférája hamar magába szippant, és a rendkívül őszinte, ám egy cseppet sem nyálas dráma közepette még nevetni is tudsz időnként bizonyos szituációkon és karaktereken. Jók a színészi játékok is. Gleeson alakítása meglepett, hiszen egy elsőre rendkívül ellenszenves csávóról van szó, azonban hamar rájössz, hogy igazán tehetséges. Rachel McAdams fodrászát keresztre feszíteném, ám a pocsék fazonú hajkorona ellenére is képes maradandót alkotni a színésznő. Feltűnik még az a Margot Robbie is, akit DiCaprio partnereként is láthattunk 2013-ban A Wall Street farkasában, és nagyon jól hozza ezúttal csak kisebb mellékszerepét. Bill Nighy egyértelműen a legerősebb mellékszereplője a gárdának, minden képernyőn töltött perce aranyat ér. Jó film az Időről időre, tudjátok, az a maradandó fajta. 8/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr425726542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.01.03. 15:47:42

"Nem vagyok én felületes ( ennyi idő, és ennyi publikált elemzés után ezt talán nem is kell bizonygatnom ), kerestem a belső tartalmat, amit összesen kettő jelenetben meg is találtam." Hát, pedig az alapján, ahogy szemlélted a filmet, ezesetben igenis az voltál, ez legfőképp az utolsó mondatodból tűnik ki. Ez az alkotás rohadtul nem csak a szexmániáról szól, ezt nyíltan ki is mondja Julianne Moore a végén, meg előtte is pár jelenetben.
süti beállítások módosítása