Movie Tank

Új poszterrel és előzetessel büntet A sötét ötven árnyalata

2016. december 08. - Sparrow

Milyen lehet az a film, aminek már az előzetesében sem tudják titkolni a béna párbeszédeket és az értelmetlen történetet? 

A szürke ötven árnyalata 2015 egyik legrosszabb filmje volt, de legalább lehetett röhögni a hülyeségein. Félő, hogy a második felvonásban még ennyi örömünk sem lesz, hiszen egy olyan sztorit folytatnak a készítők, aminek már az első részében is csak egy szűk pornóra való potenciál akadt.

A reménykedőknek azért álljon alább egy poszter, a tovább mögött pedig az új trailer.

fifty.jpg

Tovább

Damian Lewis lesz a nőies Ocean's-remake főgenyája

Steven Soderbergh és George Clooney stílusos heist-trilógiája többször nézhető, izgalmas szórakozást biztosított. Különösen igaz ez a franchise-t nyitó Ocean' eleven-re, de azért a folytatások sem sikerültek rosszul.

Egy ideje lehet már tudni, hogy a történet új feldolgozást kap, méghozzá Ocean's Eight címmel, női főszereplőkkel. A tolvajbandát ezúttal Sandra Bullock állítja fel. Mellette feltűnik többek között Cate Blanchett, Anne Hathaway, Helena Bonham Carter és Rihanna is.

Lehullt a lepel a célpontot, vagyis tulajdonképpen a főgenyát alakító színész kilétéről is. A Homeland első három évadával híressé és kedveltté vált Damian Lewis foglalhatja el a szorító szemközti sarkát. Habár ő les a rablás áldozata, az írók minden bizonnyal gondoskodnak majd arról, hogy ne nagyon sajnáljuk.

A produkció jelen állás szerint 2018 nyarán érkezik.

damian.jpg

Badass poszter az utolsó A Kaptár-filmhez

Januárban Milla Jovovich még egyszer utoljára szembeszáll a zombikkal, hogy megmentse Raccoon City rég elkárhozott lelkének maradékát. Az egész korrekt játékadaptációs franchise-t remélhetőleg sikerül méltó, zúzós záróakkorddal befejezni.

Még egy utolsó falra való érkezett a produkcióhoz.

resident.jpg

Will Ferrell eSport-bajnokot alakíthat

Az eSport 21. századi digitális társadalmunk egyik rohamléptékben fejlődő és egyre népszerűbbé váló szenvedélye. Ezt mi sem bizonyítja jobban a teltházas arénákban megrendezett bajnokságoknál.

Aktuális filmalapanyagnak is tökéletesen megfelel ez a modern szociológiai elem, így érkezik is hamarosan egy vígjáték a témában. A főszerepre a hülyeségekre általában kapható Will Ferrell szerződött le, így elég biztosak lehetünk abban, hogy a produkció nem éppen komoly hangvételben mesél majd az eSportról.

Ferrell komikusi vénája hajlamos a végletességet kihozni az emberekből. Sokan imádják enyhén bandzsa, kissé lökött kisugárzással rendelkező ábrázatát, mások viszont messzire elkerülik filmjeit. Meglátjuk, legközelebb képes lesz-e még több emberhez eljutni és új rajongókat szerezni.

ferrell.jpg

Íme a következő Pókember-film első teaser előzetese!

Tobey Maguire és Sam Raimi egész jó trilógiája után Marc Webb és Andrew Garfield hozott kettő még jobb adaptációt Stan Lee legemlékezetesebb Marvel-karakteréből, Pókemberből. Most, hogy hosszú huzavona után a falmászó szuperhős a Marvel filmuniverzumának gondos kezei közé került, újfent színész- és sztorifolyamváltás ment végbe.

Tom Holland Peter Parkerje már debütált a Polgárháborúban, jövőre pedig megérkezik saját önálló filmje is, a Spider-Man: Homecoming. Végre napvilágot látott az első mozgóképes anyag a produkcióból, ami kifejezetten stílusosnak tűnik, sőt, még egy jól irányzott Jon Favreau is van benne.

Hamarosan befut a teljes trailer is!

Lindelofék stílusos videóban jelentik be A hátrahagyottak premierdátumát

Az elmúlt néhány év egyik legérdekesebb és egyben talán legidegesítőbb sorozata A hátrahagyottak volt. A korábban a Lost-ot is szanaszét kavaró Damon Lindelof ezúttal talán még bonyolultabb cselekményt főzött ki a teóriákat gyártani vágyó nézők számára.

Miután a Föld lakosságának egy jelentős része nyomtalanul felszívódik, a hátrahagyott népesség feladata saját létezését újraértelmezni és megtalálni a megoldást az élet kerékvágásába való visszarázódásra. Az első és a második évad egyaránt érdekfeszítő kérdéseket vetett fel, ám a Lost-ból kiindulva elég biztosak lehetünk abban, hogy ezen rejtvények megoldásainak nagy része saját fantáziánkra lesz bízva.

Az mindenesetre biztos, hogy a harmadik és egyben utolsó szezon tavasszal érkezik. Hogy a szeszélyes évszakon belül pontosan mikor, azt az alábbi videóban Lindelof és a társ-kreátor regényíró, Tom Perrotta igazán stílusosan jelentik be.

 

Emma Watson a webkamerák szorításában - The Circle előzetes

Emma Watson szépen halad felfelé a filmsztárrá válás ranglétráján. Amennyiben a következő évek próbálkozásai bejönnek neki, akár tartósan is megvetheti lábát a porondon. A szépség és a szörnyeteg mellett egy kevésbé meseszerű történet főszereplőjeként is láthatjuk a közeljövőben.

A The Circle-ben Watson karaktere egy óriásvállalatnál kap munkát. Az ezúttal rendkívül baljós kisugárzású Tom Hanks személyében alakot öltő cég új szempontból közelíti meg az internettársadalmat és megfigyeléses rendszerével a korábbiakhoz képest jóval képlékenyebben kezeli a felhasználók magánéletét, személyes információit.

Tényleg stílusos lesz A balszerencse áradása - Új előzetes a Netflixtől

Januárban érkezik a Netflix következő nagy dobása a megdönthetetlen sorozatos oligopóliummá válás útján. A balszerencse áradásának szürreális komédiája évekkel ezelőtt kapott már egy feldolgozást, de a Jim Carrey nevével fémjelzett alkotás nem ivódott be tartósan a nézőközönség emlékezetébe.

Így hát napjaink egyik legszínvonalasabb műsorszolgáltatója veszi kezébe a gyeplőt. Olaf gróf szerepében ezúttal Neil Patrick Harris lesz látható.

A vadonatúj előzetesből sok mindent megtudhatunk. Többek között azt, hogy a főszereplő valóban jó választásnak tűnik, hogy a gyerekek karakterei nem elnagyoltak, a látványvilág pedig egészen megkapó. Reméljük, mindez ténylegesen be is igazolódik majd.

Őszinte, jó emberek az utcán - Én, Daniel Blake (2016)

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki aktuális problémára fókuszáló filmdráma készítésére adja fejét. Ebben az esetben ugyanis nem védekezhet az esetleges kritikák ellen fikciós világának azon részleteivel, amiket csak ő ismer. Nem bújhat titokzatosság vagy valamilyen fantázia kifogása mögé. Mert amikor napjaink egy általános jelenségéről mond történetet, az alkotó olyan dolgokról mesél, amiket minden néző ismer. Közvetve vagy közvetlenül érzékeli, látja maga körül. Az aktuális drámák a hétköznapi embereknek készülnek és pont ezért nyomja rendkívül nagy felelősség készítőik vállát. Mert hitelesen kell elregélni a problémát és nem utolsósorban olyan módon, hogy az kisebb-nagyobb mértékben esetlegesen segíthesse - ha csak a figyelem felkeltésével is - az adott történetben bemutatott csoport helyzetét.

danielblake.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása