Nemrég írtam, hogy abbahagyom a filmelemző videók készítését. Ez továbbra is áll, viszont annyit hozzátennék, hogy mostantól egyáltalán nem fogok videózni. Mától fogva a Movie Tank kizárólag írásos blog lesz, és nem is tervezem, hogy a jövőben bármikor újra elindítsam a Power Directort filmelemzés céljából. Nem érdemes kérdezgetni, találgatni az okokat, egyszerűen csak így döntöttem. Ebből következően értelemszerűen az évösszegző TOP10 - ek és a már régóta ígérgetett legjobb sportfilm toplista is írásos formában fognak publikálásra kerülni. Természetesen továbbra is fogok trailereket és egyéb filmes videókat publikálni, de saját készítésű munkákat nem.

Köszönöm a megértést! Tartsatok továbbra is velem!

Én magam is meglepődök, hogy ezt írom, de Tom Cruisenak így elsőre jól áll a szerep, és a film is nagyon hangulatos musicalnek ígérkezik.

Azon kevesek közé tartozom, akik szeretik az első részt, épp ezért nagyon várom már a második felvonást, amit a Crank filmek rendezőpárosa hoz el nekünk, és ráadásul még Eva Mendes is eltűnt a fedélzetről.

Ismét kettő idei filmet hoztam, ezúttal a könnyebben emészthető fajtából.

Kung Fu Panda 2

Az igazán szórakoztató első rész után 2011 - ben megérkezett Po és az Őrjöngő Ötös második világmentő kalandja. Ezúttal Shen nagyúr próbál véget vetni a kung funak és kísérletet tesz Kína meghódítására is. Nincs más hátra, az újdonsült Sárkányharcosnak kell útját állnia.

Jópofa, egészséges, szórakoztató idiótaság a Kung Fu Panda 2. Az állatok harcművészekként való ábrázolása és az irreális harcjelenetek bugyuta hatást keltenek, de ezen is inkább nevetni fogunk, nem pedig szörnyülködni. Főleg, hogy az akciójelenetek koreográfiája elsőosztályú, a film vizuális világa pedig maga a gyönyör. Komoly meglepetést okozott számomra a pazar animáció a lenyűgöző színekkel és a látványos akciókkal. A karakterek többsége jól működik, egyedül Tigris a kivétel, aki marha irritáló, viszont a szuper erős sáska és a Yodát utánzó Shifu mester garantáltan mosolyra kanyarítják a néző száját. Továbbá a fő gonosz Shen is kreatív karakter, bár páva mivolta eléggé komikussá teszi. A zene igazi keleti dallamokból tevődik össze, és felteszi a végső pontot a hangulatra.

Hupikék törpikék

Ez viszont maga a nagybetűs SZAR. Ezzel be is fejezhetném az írást, mert a Hupikék törpikéket lehet szó szerint is egy levegővel jellemezni. A rendező Raja Gosnell érthetetlen, hogy miért vállalta el a filmet, hiszen ő korábban rendezett már igencsak szórakoztató vígjátékokat, elég ha csak a Gagyi mamira, vagy a Scooby Doo - A nagy csapatra gondolunk. A történet szerint a Peyo képregényeiből és a nagyon színvonalas rajzfilmsorozatból ismert kis kék lények ezúttal egy különös átjárón keresztül a mi világunkba érkeznek. Na de kérem, BASSZAMEG?! Hol volt ilyen példának okáért a rajzfilmben? Ekkora agyhalott marhasággal agyoncsapni az egész filmet rögtön tízperc után minek? Mindezek után kis hőseinket megtalálja Patrick ( Neil Patrick Harris ), akinek ezek után teljesen a feje tetejére áll az élete. Harris az Így jártam anyátokkal című tévésorozatból lehet ismerős, amit én ugyan nem nézek, de állítólag nagyon jó, épp ezért érthetetlen, hogy a színész miért adta a nevét egy ilyen trágyatengerhez. Címszereplőink CGI - je maga a kész pokol, ráadásul a jellemrajzok is pocsékak. Az eredetileg aranyos, szerethető törpikék itt ronda, kék trollok. Törp papa lyukas fejű, irritáló vénség, törp pilla sznob kurva, Duli fuli buzi, Vitéz meg egyszerűen paraszt. A Hókuszpókot alakító Hank Azaria minden idők egyik legszarabb színészi alakítását produkálja, de a helyzetet javítja, hogy jó öreg macskája, Sziamiaú mindig kiröhögi, ám ezek a vihogások nagyon furcsa hatásúak is egyben: Mintha a cicus az egész stábon röhögne...   

Régóta tervben van már a Men in Black harmadik része, de most úgy tűnik, hamarosan újra láthatjuk kedvenc fekete ruhásainkat akció közben. J - nek ezúttal a múltba kell visszautaznia, hogy megmentse a Josh Brolin által alakított fiatal K - t.

A DC Comics leányvállalata, a kifejezetten felnőttképregényekkel foglalkozó Vertigo kiadó berkein belül született meg a Hellblazer címre keresztelt sorozat, melynek néhány része magyarul is megjelent. A széria főhőse John Constantine, és a képregény alapján készült, 2005 - ös film konkrétan az ő nevét kapta címéül: Francis Lawrence első nagyjátékfilmje, pazar forgatókönyvvel, lenyűgöző hangulattal, és parádés szereposztással.

John Constantine ( Keanu Reeves ) veleszületett adottságának köszönhetően különös, és egyben ijesztő kapcsolatban áll a szellemvilággal. Gyerekkorában öngyilkossági kísérletet követ el, így halála után majd a Pokol és Lucifer ( Peter Stormare ) tárt karokkal várják. A napi 30 szál cigarettának hála egyre közeledik az idő, Constantine pedig nap mint nap az életét kockáztatja, hogy a pokol teremtményeit visszajuttassa méltó helyükre, és hogy ezzel megváltsa lelkét Isten szemében.

Mindig imádtam a vallási témákkal, mítoszokkal foglalkozó történeteket. A magyarul megjelent Constantine történeteket mind elolvastam, és még egy amerikai kiadványt is átfutottam régebben, és így is azt tudom mondani, hogy a filmadaptáció jobb lett, mint az eredeti. A történet alapkoncepciója, a Pokol és Menny közti fogadás tökéletes alapötlet, és ha jobban megvizsgáljuk, nem kevés valláskritikát találhatunk benne. A cselekményvezetés kreatív, csak időnként ütközünk sablonokba, a befejezés pedig korántsem happy end, inkább az örök bizonytalanságot, és az üdvözülés elérhetetlenségét példázza. Kedvenc jelenetem a Mennyországba emelkedő Keanu Reeves, aki középső ujjat mutat a Sátánnak. Ebben a képsorban tökéletesen látjuk megjelenni az emberi lélek küzdelmét a bűnbeesés ellen, de a megváltás eléréséhez gyenge mivoltát is.

A fényképezéssel és az első osztályú szövegkönyvvel utánozhatatlan hangulatot teremtenek az alkotók. Itt főbűn lenne nem megemlíteni a Pokol ábrázolását, mely annyira zseniálisan depresszív, de a maga borzalmasságában mégis gyönyörű, hogy örökre a néző retinájába ég.

A korábban már emlegetett mennybemenetelt is ki kell emelni, melyben a távolban Isten országa pompázik, de sikerül elérhetetlennek ábrázolni, és ez nagyon jó pont.

Keanu Reeves nekem mindig is nagyon szimpatikus volt, ebben a filmben pedig különösen kiválóan alakít. Rachel Weisz nagyon tehetséges színésznő, és A forrás után a Constantineban nyújtja élete legjobbját. Pályafutása elején jár még itt Shia LaBeouf, aki jól hozza a figuráját, illetve szerepel még a filmben Djimon Hounsou is, aki mint mindig, ezúttal is tökéletes mellékszereplő. Aztán van még nekünk egy Peter Stormarenk, aki parádézik Lucifer szerepében a maga tíz percében.

A Constantine - A démonvadász nagyon színvonalas, hangulatos, pazarul fényképezett, epikus vallási történet. Nem érdemes kihagyni!

Mi a szart kéne hozzáfűznöm?:D

Mint bizonyára észrevettétek, egy ideje nem folytatódik már a 3. évad. Úgy döntöttem, hogy ez egy jó ideig így is marad. Sosem volt az én műfajom a videózás, én az íráshoz értek. Ráadásul rendszeresen szenvedek a hangminőséggel, a vágóprogramokkal, a feltöltéssel, tehát csak idegeskedek fölöslegesen. Úgy határoztam, hogy a filmelemző videókat egy jó időre befagyasztom, valószínűleg a következő Filmelemzők Oscarjáig. Viszont továbbra is teljes erőbedobással fogom készíteni az írásos elemzéseket, és a TOP10 listák nagy része továbbra is videós formában fog felkerülni, így természetesen az évösszegző TOP10 - ek is.

Köszönöm a megértést! Tartsatok továbbra is velem!

Új, Egy levegővel névre hallgató rovatom keretein belül olyan filmekről fogok rövidebb elemzéseket készíteni, melyekről hosszabban nemigen lehet írni. Elsőként kettő idei produkciót hoztam.

Srác a biciklivel

A 2011 - es drámák között mindenképpen kiemelkedő helyet foglal el ez a valóban remekbe szabott munka. Jean-Pierre és Luc Dardenne megkapta a legjobb forgatókönyvért járó európai filmdíjat más különböző díjak és jelölések mellett. A film amúgy belga - francia - olasz koprodukció, tehát egy vérbeli európai alkotásról beszélhetünk.

A történet főhőse Cyril ( Thomas Doret ), aki kétes helyzetű apja után vágyódva hol az árvaház felügyelői elől menekül, hol a biciklijét keresi, majd miután megtalálta, a biciklitolvaj után rohan. Segítségére siet a fiatal Samantha ( Cécile De France ), aki elvállalja a fiú gyámságát. Csakhogy Cyril, önmagát keresve rossz társaságba keveredik, majd olyan mélységekbe zuhan, ahonnan a néző nemigen lát neki kiutat. De a befejezés mégis szívszorítóan hétköznapi, és rávilágít arra, hogy nem egy rózsaszín szemüveges nyálparádét láttunk, hanem egy fájdalmasan életszagú drámát.

A rendezésért is felelős úriemberek teljes mértékben megérdemelten kapák meg a feljebb már emlegetett díjat a forgatókönyvért. Fajsúlyos, húsba vágóan hiteles, megalkuvást és Hollywoodot nem tűrő, tökéletesen megvalósított dráma. A történetvezetés Cyril sorsát, életének talán legzűrösebb szakaszát mutatja be, illetve ennek különböző fejezeteit. Doret tehetséges gyerekszínész, és néhány, kisebb időszakot leszámítva sikerül a szimpatikus faktoron belül tartania az amúgy pazarul megírt, kettőnél sokkal több part között vergődő kis srác karakterét. Cécile De France játéka nem igazán tetszett, túlságosan papírszagú volt, mintha végig a szövegén gondolkodna, és izgulna, nehogy elfelejtse azt. A történet alapját, központját adó bicikli állandóan a képernyőn van, mint Cyril életének legfontosabb értéke. Az operatőri munka profi, a kamera szorosan követi a szereplőket, és mellőzi a nagy totálokat, ezzel is életszerűbbé téve a látottakat, a drámai fordulópontoknál pedig a gyönyörű zene gondoskodik róla, hogy garantáltan kirázza a hideg a nézőt.

Conan, a barbár

Mindenki Arnoldja után, idén Jason Momoának jutott a megtiszteltetés, hogy az ex - kormányzó úr után eljátszhassa Conant, a barbárt. A rendező az a Marcus Nispel, akinek van már tapasztalata remake - készítésben, olyan produkciók kerültek már ki a kezei közül, mint a 2009 - es Péntek 13 vagy a 2003 - as A texasi láncfűrészes.

Conan egy rendkívül ízléstelen jelenet keretein belül, egy csata kellős közepén születik meg, majd miután apja ( Ron Perlman ) a magasba emeli a vértől, magzatvíztől, és mocsoktól ázott gyereket, egy hatásos üvöltés kíséretében, mit sem törődve azzal, hogy körülötte mindenütt ott az ellenség, már tudjuk, hogy ebből a kisbabából még nagy ember lesz. Néhány évvel később Conanék falujában megjelenik a gonosz Khalar Zym ( Stephen Lang ), aki egy mágikus erejű maszk utolsó alkotórészét keresi. Miután megtalálja, megöli Conan apját, aki ezután, ahogy annak a módja, kardját magasba emelve, üvöltve bosszút esküszik. Még néhány év eltelik, Conan immár a jó Momoa tolmácsolásában jelenik meg dagadó mellizmokkal, vastag karddal, barátokkal az oldalán, és ellenségekkel a lába alatt.

Kétségtelen, hogy sok eredetiséget nem találunk az új Conan filmben, ennek ellenére kellemes kikapcsolódást nyújt, nem utolsósorban elsőosztályúan megkoreografált akciójeleneteinek köszönhetően, melyekben a vérrel sem spóroltak az alkotók. Ennek ellenére sokkal változatosabb ellenség felhozatallal kategóriákkal élvezhetőbb lenne a produkció. Némi kreativitás azért felfedezhető a homokkatonák, illetve a vízi szörny ( milyen eredeti ) esetében, de azért ennél több kellett volna. Jason Momoa általában jól hozza a laza, szórakozott, de ugyanakkor kőkemény és kegyetlen harcost, de olykor nagyon túlnyomja a macsófaktort, ami viszont nem áll jól neki. Ron Perlman, majomember külsejével, de még mindig fantasztikus színészi képességeivel tökéletes a kimmériai barbár törzs vezetőjének, és Conan bölcs apjának szerepére. Egyszer ugyan csúnyán koppintja Liam Neeson Ra's al Ghulját, de ezt azért megbocsátjuk neki. Stephen Langnak jól áll a karakter, a lányát alakító Rose McGowan viszont egyenesen remekel. A színésznő sminkje is nagyon jó, őszintén szólva csak a stáblistánál jöttem rá, hogy kit láttam Marique szerepében. A film zenéje eléggé sablonos, de ütemes, és illik a hangulathoz. A befejezés ötlethiányra enged következtetni, de ennek, és a többi negatívum ellenére is, egy megnézésre bátran ajánlom a Conan, a barbárt, mert annyira azért nem rossz.    

Az alábbi, pazarul összevágott vidiben Bud Spencer megmutatja Stallonénak.