Mára már állandósult a remake-kultusz Hollywoodban, és ezt általánosságban még mindig nem nézik jó szemmel a mozirajongók. Ennek ellenére meglehetősen ritka az olyan nagy méreteket öltő gyűlöletkampány, ami a '80-as évek egyik kultikus vígjátéka, a Szellemirtók újragondolása ellen indult meg. Pedig a rajongók észrevehették volna, hogy azért ezúttal a remake egy meglehetősen tágabb értelmezéséről van szó, hiszen Paul Feig saját filmjét rendezte meg Ivan Reitman klasszikus paneljeinek felhasználásával, és ez már az előzetesek alapján is eléggé egyértelmű volt.

Erin Gilbert (Kristen Wiig) egyetemi tanár, jelenleg próbaidőn. Korábban komolyan foglalkozott a paranormális jelenségekkel, ám ma már igyekszik komoly tudósként működni, hogy a szakma is elfogadja. Korábbi szerzőtársa és barátnője, Abby (Melissa McCarthy) azonban továbbra is hisz az emberen túli jelenségekben, még mindig kutat, ráadásul újra kiadja kettőjük korábbi kötetét, ami komolyan veszélybe sodorja Erin karrierjét. Ez hozza ismét össze a barátnőket, akik azonban hamarosan egy kísértetjárta házban találják magukat. Ezzel bebizonyosodik, hogy kezdettől fogva igazuk volt, és a különc Holtzmann-nel (Kate McKinnon), valamint a nagyszájú Patty-vel (Leslie Jones) kiegészülve megalapítják szellemvadász csapatukat, aminek kezdetben kimondhatatlan tudományos neve van, később azonban a média hatására már csak úgy ismeri őket mindenki, mint a Szellemirtókat.

Paul Feig az utóbbi években a női vígjátékok éllovasává vált. Hogy miért? Hát azért, mert Paul jól csinálja. A rendező sikeresen meglelte azt a zsánert, amihez igazán ért, amiben hatékonyan tud működni. Igaz, első és talán legkomolyabb sikerét, a Koszorúslányokat én még csak végignézni sem tudtam, azonban a Női szervek eléggé tetszett, A kémet pedig a közelmúlt legzseniálisabb komédiájának tartom. Feig-ben az is szimpatikus vonás, hogy nem fél nagy fába vágni a fejszéjét. Ezt mutatja az is, hogy lazán megcsinálta a Szellemirtók női , ráadásul prosztókomédia változatát. Ezzel kivívta a rajongók haragját, akik inkább a régi felállással láttak volna egy harmadik részt. Azonban a szkeptikusoknak is azt ajánlom, hogy tekintsék meg ezt a feldolgozást, mert nem sikerült rosszul.

Természetesen nagyon fontos leszögezni, hogy nem az eredeti filmet láthatjuk női karakterekkel elmesélve. Csupán a szigorúan vett alapok maradtak meg. Ebben a produkcióban is a társadalom által lenézett, meg nem értett zsenik vadásznak kísértetekre mindenféle érthetetlen erőforrásokból összetákolt, nukleáris alapú fegyverekkel. Ettől eltekintve azonban az új Szellemirtók klasszikus Paul Feig-vígjáték. Női jellemrajzok hatékony, sértő felhangtól mentes kifigurázása áll a középpontban, körítve némi férfi szerencsétlenséggel, nyakon öntve jó adag suttyósággal. Persze azért nem annyira, mint mondjuk A kém esetében. Ezúttal nincs túl sok káromkodás és az altesti humor is minimális mértékben van csak jelen, de a rendező így sem tagadhatja le saját, szégyentelen, de pont így hatásos stílusát.

A játékidő első felében határozottan az volt a véleményem, hogy ez a film jobban tetszik, mint az eredeti klasszikus, vagy legalábbis határozottan jobban szórakozom rajta. Egymást érték a jobbnál jobb poénok, működtek a karakterek, és ezerrel pörgött a cselekmény. Aztán megérkeztünk a mű derekára, és itt sajnos egy kicsit leült a produkció. Nem is nagyon áll fel a befejezésig. Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kuka az egész, csupán azt, hogy a második egy órában kevesebb az igazán hatásos poén, unalmasabb a történetvezetés és egyszerűen nem hajlandó befejeződni a film, rétestészta módjára nyújtják a finálét. Utóbbi azért sem tetszetős, mert pont a jelenetsor éle veszik el azáltal, hogy kb. húsz percen át giccses CGI-orgiát kell bámulnunk, jóformán találomra megkoreografálva. Nem tetszik ez a mentalitás. Hurrá, van CGI-junk, akkor kúrjunk szét vele mindent...

A casting azonban remekül sikerült. Feig természetesen újfent hozta magával Melissa McCarthy-t, akivel úgy tűnik, már egy életre összenőttek. A duci színésznő ezúttal is bizonyítja, hogy kiválóan működik a komédia színterén, viszont most nem ő kerül a középpontba. Kristen Wiig karakteréből sokkal több jó poén ered, a főszereplőnő pedig gond nélkül tolmácsolja ezeket. Persze nem lehetünk meglepődve, róla is jó ideje tudjuk, hogy kiváló humora van. Kate McKinnon szintén nagyon szórakoztató a különc okostojás szerepében, Leslie Jones szövegei pedig egyenesen fergetegesek. A prímet azonban pont egy fickó, méghozzá Chris Hemsworth viszi, aki hihetetlenül vicces a félfogyatékos recepciós srác bőrében. Mindennek a tetejébe még zseniális cameóknak is örülhetünk, ám ezeket nem fogom konkretizálni, mert nem akarom senki élményét elrontani. Legyen elég annyi, hogy ha ők értik a viccet, akkor a rajongóknak is érteni kéne... 

A Szellemirtók nem lett különösebben kiemelkedő alkotás, de valljuk be, az eredeti sem volt az. Ez is egy szórakoztató, többször is megnézhető, de nem korszakalkotó vígjáték, ami remake mivolta miatt nem fog kultikussá válni, azonban bőven a megszületésre érdemes újragondolások között tarthatjuk számon. 6,5/10.