Movie Tank

Top10: Tom Hanks legjobb filmjei

2016. július 09. - Sparrow

Ma 60 esztendős az amerikai film történelmének egyik legjobb színésze. Tom Hanks pályafutása során sokféle karaktert eljátszott, és nem is akárhogy. Mindegy, milyen figurát, szerepet kapott, munkáját tökéletesen elvégezte. Szenvedéllyel, hitelességgel, lélekkel kelti életre a rá bízott szerepeket, nem is csoda, hogy már kettő Oscar-díjjal és négy Golden Globe-bal büszkélkedhet. Még egy tizenöt év biztosan lehet benne, reméljük, továbbra is pazar alakításokkal örvendeztet majd meg bennünket, persze ehhez jóformán kétség sem férhet. Amíg az Infernóra várunk, vessünk egy pillantást életműve legjobb filmjeire. Fontos, hogy a listában nem Hanks alakításai, hanem a filmek összképei vannak rangsorolva. A színész mindegyikben kurva jó, nehezen lehetne sorrendet alkotni. 

nyito.jpg

10. Angyalok és démonok (2009)

Habár a sorozat első része, A Da Vinci-kód jobb adaptáció, hiszen nagyon hűen követi a könyvet, filmként mégis ez a második rész működik jobban. Pont azért, mert Ron Howard kihagyta azokat a részeket, amelyekről vélhetően úgy gondolta, hogy unalmasak lennének mozgóképként, és a tudományos vonal helyett szigorúan a thrillerelemekre fókuszált.

robert-langdon-angels-and-demons.jpg

 

9. Banks úr megmentése (2013)

Ki más tudná a lehető legjobban eljátszani Walt Disney-t, ha nem Tom Hanks? A színészóriás természetesen tökéletesen funkcionált ebben a szerepben is, de a film összességében sem elhanyagolandó. Kellemes, könnyed dráma, sok tartalommal és érzelemmel.

tom-hanks-as-walt-disney-in-saving-mr_-banks-2013.jpg

 

8. Kémek hídja (2015)

Steven Spielberg legutóbbi élőszereplős munkája jól sikerült hidegháborús dráma. Nem az akciódús fajtából való, de ez nem is baj, hiszen Spielberg egymásra épülő, hatásos párbeszédes jeleneteiben majdnem annyi a feszültség, mint a Bourne-rejtélyben, ráadásul itt van Tom Hanks is, aki magabiztosan viszi a pálmát. 

sp1.jpg

 

7. A kárhozat útja (2002)

Sam Mendes rendkívül érdekes gengszterfilmje kötelező darab. Nincs ott a műfaj legnagyobbjai között, de az biztos, hogy maradandó élményt nyújt. A mű csúcsa természetesen az elnémított, végtelenül nyomasztó utcai mészárlás jelenete, de persze még számos egyéb, emlékezetes képsort is felidézhetnénk az alkotás tárházából.

road-to-perdition-di.jpg

 

6. Phillips kapitány (2013)

Ezért az alakításért pont elmaradt az Oscar-jelölés, pedig Hanks óriásit játszik a címszerepben. Emlékezzünk csak vissza a zárójelenetekre, mennyi hiteles érzelmet és feszültséget prezentál a színész! Persze Paul Greengrass rendezése összességében is emlékezetes túsztörténet, tele életszagú karakterdrámával.

hanks-captain-phil_2695798b.jpg

 

5. Philadelphia - Az érinthetetlen (1993)

Az AIDS kényelmetlen és ijesztő téma, így viszonylag ritkán nyúlnak hozzá a filmesek. Jonathan Demme azonban bátor volt, és ezzel meg is hozta Tom Hanks számára az első Oscar-díjat. Az elveszített állása miatt a bíróságon küzdő beteg férfi története szívfacsaró és kemény, egyedi hangulati világgal és természetesen pazar színészi játékokkal.

philadelphia.png

 

4. Terminál (2004)

Steven Spielberg fantasztikus dramedy-je megunhatatlan darab. A nemzetközi emberi kapcsolatokról humorosabb, enyhén parodisztikus formában értekező film pörgős cselekményvezetésével és rendkívül szimpatikus karaktereivel hódít. Az élen természetesen a Hanks által megformált Viktor Navorski áll, aki élete legkilátástalanabb helyzetébe keveredve próbál talpon maradni.

terminal.jpg

 

3. Felhőatlasz (2012)

A jelen állás szerint nővérekként funkcionáló Wachowski páros és Tom Tykver 2012 egyik legjobb filmjét szállították. A Felhőatlasz sajnos csúnyát bukott a pénztáraknál, de talán már most kultfilmként emlegethetjük, hiszen ennyire összetett alkotást, félig-meddig antológia jellegű komplex művet gyakorlatilag még soha korábban nem láttak a mozik. Széles műfaji skála a krimitől a kalandfilmen át a poszt-apokaliptikus science fictionig. Lenyűgöző mestermű!

cloud-atlas-wbp07.jpg

 

2. Forrest Gump (1994)

Természetesen nem lehetett nagy meglepetés, hogy Tom Hanks eme alakításáért is megkapta az Oscart. Forrest Gumpként élete legjobbját nyújtja. Robert Zemeckis remeke egy nem akármilyen férfi nem akármilyen életútját meséli el. Sokrétű, érzelmes és őszinte alkotás. Halhatatlan klasszikus!

forrest-gump-vietnam.jpg

 

1. Halálsoron (1999)

Frank Darabont elképesztően tud Stephen King-et adaptálni. A Halálsoron nem csak Hanks filmográfiájának legnagyszerűbb darabja, de az egyik kedvenc filmem is. Monumentális mestermű életről, halálról, büntetésről, vezeklésről, emberi gyarlóságról, megváltásról és kárhozatról. Háromórás játékideje ellenére megunhatatlan, zseniális darab!   

green_mile.jpg

 

Aki arra lenne kíváncsi, hogy a Ryan közlegény megmentése miért maradt ki a listából, kattintson ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr508876266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Editor Bob 2016.07.09. 18:45:04

A Ryan közlegény meg hol marad?

ami szabad 2016.07.09. 18:54:54

Apollo 13 is kimaradt, pepig jó! Úgy látszik, tényleg "túl jó" színész, nem elég a 10-es lista.:)

hidroponi 2016.07.09. 18:58:52

a Larry Crowne is ott van nalam a legjobb 10 kozott.

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.07.09. 19:07:37

a számkivetett a legjobb alakítása és a Ryan közlegény sem rosz

TBal 2016.07.09. 19:07:40

Vajon ő az a színész, aki a legnagyobb IQ-különbségű szerepeket játszotta el?
(Da Vinci-Kód vs. Forrest Gump), vagy esetleg Dustin Hoffman az?

doszy 2016.07.09. 19:08:19

Na és a Legénybúcsú? :D

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2016.07.09. 19:10:02

Lehet megköveztek, de szerintem sokkalta jobb komikus szerepekeben, mint a drámaiakban.

TBal 2016.07.09. 19:11:00

Ja és szakadj meg, kedves Sparrow - a blog háttere miatt kellett egy ideig agyalnom ahhoz, hogy a háttér ilyen, vagy a monitorom ennyire mocskos - végül kikapcsoltam a monitort a bizonyossághoz...

teofilka 2016.07.09. 19:18:12

Pénznyelő?
Magas barna felemás cipőben?

teofilka 2016.07.09. 19:19:27

Szerelem hálójában
Szerelem hullámhosszán

doszy 2016.07.09. 19:24:21

@teofilka: Hú milyen mérges voltam, mikor a Pénznyelőt újraszinkronizálták, és nem hagyták benn az eredeti röhögést, amikor a kád leszakadt.

Willkommenskultur 2016.07.09. 19:27:53

Nem láttam minden filmet ezek közül (ma pótolok egyet..:D), de a Kémek Hídja szar film. Hanks nem rossz benne de a film biza nem üti meg a középszerü színvonalat se, Spielberg úr sem talál be mindig.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.07.09. 19:28:54

nemrég néztem a davincsikódot... félelmetesen ostba, szemét film... egy ilyen színész hogy vehetett részt ekkora okádás filmben

gyanítom hogy az angyalok és démonok is hasonló kategória

halalosiram 2016.07.09. 19:44:35

catch me if you can? ha a lista elején nem is, de a 8-10. hely környékén szerintem elfért volna.

ThunderDan 2016.07.09. 19:56:13

Na és a Charlie Wilson háborúja?
:))

Tökönrúgott Feleségek 2016.07.09. 20:04:35

Hát én a Forest Gump-on konkrétan elaludtam :)

Csacsi0630 2016.07.09. 20:25:58

Nagyon nem ertek egyet a ryan kozlegeny kritikajaval. Szerintem a lista is gyenge es atgondolatlan... Ujra kellene gondolni a szakmavalasztast...

Kelly és a szexi dög 2016.07.09. 20:43:59

Érdekes válogatás, jó sok szar film is belekerült, Ryan meg kimaradt...

CJKrisz 2016.07.09. 20:47:52

Apollo 13?
Számkivetett?

szolotosoholyo 2016.07.09. 21:20:37

Ez a Halálsoron mennyire egy túlértékelt film...

Treff Bubi 2016.07.09. 21:21:56

@endike: pont olyan mindkettő, mint az alapul szolgáló könyvek.

Hagrid 2016.07.09. 21:36:02

Ha a filmeket nézzük, akkor a Számkivetett és a Kapj el, ha tudsz is itt kéne, hogy legyen. A Ryan közlegény, Apollo 13 sem rossz filmek, de nem top10. Alakítás alapján persze más a helyzet, de nehéz elvonatkoztatni a filmektől.

Atom74 (törölt) 2016.07.09. 21:40:43

Hát ezeknek a felénél lenek is jobb film/novella ötleteim vannak. Az Apollo 13 nagyon jó film volt egyébként
Itt van pár novella ötlet, mindegyikhez élőszereplős kedvcsináló, ha valaki adna bármelyikre pár milliót, sokkal jobban megcsinálom majd őket :) :
logout.hu/bejegyzes/biosphere/novella_reszletek_melyikbol_legyen_teljes_novella_3.html

VonBraun 2016.07.09. 21:44:08

Csak én nem látom, hogy ki/mi készítette ezt az - erősen véleményes - listát?

VonBraun 2016.07.09. 21:54:35

Kár ezért a listáért, egy csomó jó filmje van, ami nincs rajta, pedig lenne mi helyett szerepeltetni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.07.09. 21:55:57

A lista első 4 helyezettje jó. Az előtte levőkkel azért vitatkoznék, de erősen. Páran leírták, hogy mik jöhetnek inkább szóba.

Balthazor Hellman 2016.07.09. 21:57:26

A felhőatlasz mióta jó film? Megnéztem kétszer is... Hogy Maksa Zoltánt idézzem: Erre áldoztam órákat az életemből? Hogy fog ez a végén hiányozni....

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2016.07.09. 22:04:11

A vígjátéki-romantikus korából semmi?

Szerelem hullámhosszán? Hálójában? Ezek nyilván nem feltétlen idevalóak, de véletlenül lehetnének. Aztán ami ennél sokkal nagyobb hiányosság szvsz. azok a Csobbanás! Számkivetett és az EGYIK KOPÓ, MÁSIK EB! Ebből az ötbő, hogy egy se, az már túlzás.

És akkor ott van olyan nyalánkság, hogy ha valaha nem lett volna neki a LOVE BOAT, akkor talán manapság se láttad volna a Phillips kapitányban.

Teszem hozzá, jól láthatóan az utóbbi 5 évből válogattál és ahhoz tettél hozzá néhány emlékezetesebbet az előtte lévő 10 évből. Nincs ezzel semmi gond, de ez Hanks pályafutásának 1/3-a.

Chalky White jr 2016.07.09. 22:08:49

A Phillips kapitány szerintem szörnyű volt.

Chalky White jr 2016.07.09. 22:10:11

Egyik kopó másik eb? (Turner & Hooch)

arncht 2016.07.09. 22:36:28

Felhoatlasz es forrest gump egy listaban? :)

lifelike 2016.07.09. 23:05:02

már a poszt első mondata egy orbitális faszság
a lista nemkülönben

Wilson 2016.07.09. 23:33:32

Felhőatlasz - "lenyűgöző mestermű". Bakker, ha ezzel a mondattal kezded, tovább nem olvasom. Tom Hanks egy termék, nem művész. Nagyon jó termék egyébként. A Castaway-t kár volt kihagyni a listáról, bár ez - a poszt komolyságát nézve - mindegy is.

utah 2016.07.09. 23:59:45

Hogy egy pozitívummal kezdjem: A Ryan közlegény megmentése helyes hogy nem szerepel a listán, valóban túlértékelt film. Ezt az idő szerintem a legtöbb embernek megmagyarázta. Majd 20 évvel ezelőtt nekem is tetszett, monumentális nyitójelenet, szép színészi alakítások. Aztán az ember elmélyül a kategóriában - készül egy Band of Brothers is - és rá kell jönnie, hogy hiteltelen a történet, a cselekvések - folyamatosan megkérdőjelezzük a parancsokat?? -, a párbeszédek: és így már nem tud szép lenni a színészi játék sem, a látvány meg önmagában már kevés egy jó filmhez. Szóval nálam sem szerepel a Top 10-ben.

A lista többi része azonban erősen megkérdőjelezhető nálam, egy-kettő van csak amivel azonosulni tudok. valamit-tal egyetértve tényleg erősen nyomatva vannak az utóbbi évek, miközben Hanks a 80-as évek végétől a 2000-es évek elejéig volt igazén toppon - főleg a 90-es évek volt erős, én szeretem azt az időszakot a részéről hibátlannak nevezni (igen, Ryan közlegénnyel együtt is).

Az alábbi könnyed filmek nem valók top 10-be, de így is van köztük olyan ami pár listában szereplő filmet azért ver:

Csobbanás
Pénznyelő
Legénybúcsú
Szerelem hálójában
Micsoda csapat
Betörő az albérlőm

Az alábbi filmeknek viszont top 10-ben lenne a helyük, maximum egymást ejthetnék ki - de nem egy Phillips kapitány vagy Felhőatlasz:

Segítség, felnőttem! - Golden Globe díj, Oscar jelölés
Egyik kopó másik eb
A szerelem hullámhosszán
Apollo-13
Toy Story
Számkivetett - Golden Globe díj, Oscar jelölés
Kapj el, ha tudsz

elemes 2016.07.10. 00:23:32

a dan brown filmekbe kár volt beszállnia, azok kínosan bénák...

dr. mesterséges színezék 2016.07.10. 00:26:32

@Wilson: "Tom Hanks egy termék, nem művész. Nagyon jó termék egyébként. A Castaway-t kár volt kihagyni a listáról,"

Ebben az az ironikus, hogy a Számkivetett pont egy termék - mivel TH az egyik producer is: egy termék terméke (nagyon jó termék egyébként). Olyat még a világ nem cseszett, hogy egy egészestés film az első perctől az utolsóig reklám legyen, amelyet filmblokkok szakítanak meg.

dr. mesterséges színezék 2016.07.10. 00:29:49

@arncht: "Felhoatlasz es forrest gump egy listaban? :)"

Miért is ne? Az utóbbinak mondandója volt, az előbbivel meg nagyon akartak mondani valamit, és csak akkor derült ki, hogy még nincs mit, amikor már túlvoltak az utómunkálatokon is.

dr. mesterséges színezék 2016.07.10. 00:37:18

@utah: "folyamatosan megkérdőjelezzük a parancsokat??"

Voltál katona!?
Felfelé csak nagyon kevesen teszik meg, de még az is előfordul.
Oldalirányba mindenki.
Lefelé (ha van lefelé) azok, akik bíznak abban, hogy alattuk felfogják, hogy a hőbörgés ellenére nem kívánságműsor, és a közvetlen főnök csak postás.

És ez így normális. Egyetlen katonai eskü sem jár lobotómiával. Elég ha felfordulsz a parancs értelmében, nem köll vele egyetérteni.

zsebkettő 2016.07.10. 01:07:51

A Halálsoron hatalmas. A Kárhozat útja szintén jó, A Philadelphia nekem közepes, a Forrest Gump néha vicces volt de igazából komolytalan, a Terminál nálam szimplán rossz. A többit nem láttam.

utah 2016.07.10. 01:11:28

@dr. mesterseges szinezek: Helyes amit írsz, nem állítottam ennek ellenkezőjét. Én egy film kapcsán említettem meg, hogy pl. zavaró az hogy szinte minden percben hözöngenek a katonák a PARANCSNOK irányába (vagyis felfelé), és nem csak Matt Damon megmentése, de bármilyen utasítása miatt.
Tény hogy ez egy fiktív történet, de a körülmények valós történelmi eseményre épülnek - aminek szervezettségéről tanítanak is, de még Stephen E. Ambrose is írt pár dokumentarista könyvet róla. Persze ezeket is - mint mindent - meg lehet kérdőjelezni, azonban ez a film biztos hogy nem emiatt, ezzel a szándékkal készült.
Szóval ez igenis zavaró a filmben és hiteltelenné teszi azt.

zsebkettő 2016.07.10. 01:19:06

@dr. mesterseges szinezek: csatlakozom, még emlékszem milyen dühös voltam amikor megnéztem moziban

kerekes pereces 2016.07.10. 05:25:10

Nincs benne az Apollo 13 (ami minden idők legvalósághűbb űrfilmje), valamint említésre sem méltatja a cikk a From The Earth To The Moon minisorozatot....ennyit ér ez.

xlngx 2016.07.10. 06:30:32

Cloud Atlas benne a top 5 ben, na ne mar, konkretan az a film dog unalom. Ez nem Tom Hanks hibaja, pedig en szeretem az elvont kulonleges filmeket. Ryan kozlegenyben szerintem nagyon jo volt Hanks es a Kapj el ha tudsz is fel kerulehtett volna.

Egyebkent a Forrest a legjobb filmje, az a film a vilag top20 ban is benne kell hogy legyen, annyira szol a tortenelemrol, az emberekrol, erzelmekrol. Tom Hanks alakitasa pedig felejthetetlen, es utanozhatatlan benne.

2016.07.10. 09:06:50

Önkéntesek.1985

chrisred 2016.07.10. 10:56:52

@halalosiram: Mint film igen, de Tom Hanks szerepe hálátlanul ingerszegény volt benne di Caprio, de még Christopher Walkené mellett is.

kuki123 2016.07.10. 11:14:28

Megint egy szar válogatás...1000-jére is....hogy legyen min csámcsogni, hozza a kattintásokat, és komenteket.

A felhőatlasz egy darab szar.
nem hiába bukott.
Meg lehet nézni, de kb ennyi, erősen a futottak kategóra...és a sztory is elég katyvasz, pedig szeretem a scifi-t

Apollo 13
Számkivetett
Ez utóbbi is azt bizonyítja hogy az ilyen lista összeállítók szándékosan hagynak ki "Ász" és joly joker kártyákat a pakliból és szándékosan kopka lapokat raknak be...

...hogy legyen min csámcsogni.
mint a politikusok...fél igazságok.

hátsó szándék 2016.07.10. 12:05:24

A Felhőatlasz hogy előzheti meg a Philadelphiát???
Egyébként szerintem a Forrest Gump és a Halálsoron zseniális. (a legérdekesebb, hogy a brutális gyilkológép horroríró, SK írja a legszebb, legmegindítóbb, leghumanistább sztorikat is, nem?) Tom Hankset a Legénybúcsúban láttam először, még VHS-en, és tényleg méltatlanul lemaradt a listáról a romantikus-vígjáték korszak néhány darabja, pl. a Micsoda csapat. Úgy gondolom, a Gump, Philadelphia, Apollo-13 idején hozta a csúcsformáját, azóta sajnos az eszköztára mintha korlátozódott volna a sótlan-aggódó-komolykodó karakterek megformálására...

dr. mesterséges színezék 2016.07.10. 13:37:14

@hátsó szándék: Mellesleg a Forrest Gump kb. olyan "benyomunk és idézünk belőle" alapműve lett az usákoknak, mint nekünk az Indul a bakterház vagy az angoloknak a MP-darabok.

Még frencsájzt is lehetett a népszerűség hátára tenni: www.bubbagump.com/

arncht 2016.07.10. 16:57:13

@dr. mesterseges szinezek: az egyik egy klasszikus, a masikra senki sem emlekszik 10 ev mulva. Hogy egy film mennyire tetszett, azt abban tudom a legjobban lemerni, hogy mennyire emlekszem ra. A felhoatlasz mar fogalmam nincs, hogy mirol szolt...

Willkommenskultur 2016.07.10. 21:13:53

Végre megnéztem a poszt hatására az Angyalok és Démonokat.

Félelmetesen ostoba film, köszi a tippet poszter.

DarrellEReviS24 2016.12.23. 21:54:50

Charlie Wilson nálam mindent visz.
süti beállítások módosítása