" Minden rendben van. Minden tökéletesen, átkozottul rendben van."

A produkció alapanyaga egy korábban megfilmesíthetetlennek bélyegzett regény, ám a Wachowski-testvérek megpróbálkoztak a lehetetlennel, és maradéktalan sikert arattak. A Felhőatlasz mélyen elgondolkodtató, tartalmas, részletgazdag, eseménydús, látványos, és természetesen veszettül változatos film lett, melynek cselekménye nem kevesebb, mint hat szálon, egyben idősíkon fut. Hogy a dolog még érdekesebb legyen, mind a hat sík teljesen más stílusban készült el, így az összhatás leginkább olyan, mintha hat különböző filmet néznénk párhuzamosan, ám fokozatosan feltűnnek az összekötő kapcsok, így alakítva csodaszép egészet.

A változatos élményt a cselekmény sokszínűsége szolgáltatja. Egy izgalmas, 1849-ben játszódó thrillert láthatunk, melynek főhőse a halál küszöbére sodródó, eddigi gondolkodásmódját teljes mértékben újjáalakító ügyvéd. A következő sík már az 1910-es években játszódik, főhőse egy fiatal zeneszerző, aki egyik példaképe mellé szegődik kottamásolónak, itt egy mélyen megrendítő drámát csodálhatunk. Az 1973-ban játszódó szál már a krimi kategóriája, melynek újságíró főhősnője halálos veszélybe keveredik, mikor az orrát nagy emberek gonosz terveibe üti. Napjainkban egy remekül megkomponált fekete komédia játszódik, melynek főhőse az öreg és bohókás könyvkiadó, akit saját testvére igyekszik egy öregotthonba tuszkolni. A következő szál már jó 150 év múlva, a Neo-Szöul nevű városban játszódik, ez egy A szigethez hasonlatos klónkérdést feszeget, ám sokkalta mélyebben. A kronológiai sorrendben utolsó sík egy hátborzongató poszt-apokaliptikus jövőkép, melyben a visszafejlődött nyelvezetű és életmódú emberiség törzsi berendezkedésben, bennszülött társadalomban él, ezt a világot a farkastörvények uralják. A különböző szálak szereplői első ránézésre mindennemű kapcsolat nélkül léteznek, ám összeköti őket az a rejtélyes, üstökös formájú anyajegy, mely az évezredeken átszáguldó, halhatatlan lélek jelképe.

A titok nyitja egyértelműen a forgatókönyvben rejlik, mely talán a filmtörténelem legkomplikáltabb cselekményét tárja elénk a legkisebb logikai hibák, és átgondolatlanságok nélkül. Tökéletes cselekményt alkot mind a hat szálnak úgy, hogy közben mesterien futtatja végig a főkapcsot a síkok között, hajszál vékonyságú fonállal összekötve a szereplőket. A lélekhez tartozó minden ember véletlenszerűen találkozik egy-egy korábbi énjének történetével, a forrás mindig más ezzel is változatosabbá téve a történetet, lehet napló, regény, tanúvallomás, vagy akár mozifilm is. A különböző műfaji körítések mellett minden szál másfajta mondanivalóba ássa bele magát. Míg a haldokló ügyvéd a fajgyűlölettel és a gyilkos kapzsisággal szembesül, addig a zeneszerző céljainak tőle aljas módon való ellehetetlenítésével. A krimiben a hatalmasok halálos játékába nyerünk bepillantást, míg napjaink szálában olyan általános, de halhatatlan üzenetek kerülnek elő, mint a barátság, az összetartás, és a humor fontossága. A Neo-Szöul világa bír talán a legfajsúlyosabb hangulattal, itt a fogyasztói társadalmat és a hatalmat is egyaránt terítéken látjuk. A poszt-apokaliptikus jövőben pedig az emberi fejlődés okozta bukás következményeivel találkozunk. Mégis van egy fontos főüzenet, ami áthatja mind a hat történetet. Ez pedig tetteink súlyának témaköre, az, hogy cselekedeteink tényleges, világformáló hatásának beteljesedését mi már nem fogjuk látni, sőt, unokáink, dédunokáink sem, hiszen az egyén által kimondott szónak évezredek kellenek, hogy egy világot uraló eszmében teljesedjen ki. Mindannyian megváltók vagyunk, a kérdés egyedül az, hogy mikor, és milyen néven fognak imádni az emberek. Hiszen az adott egyén, gondolkodásmódjával nincs egyedül, és az idő múlásával egyre többen merik hasonló agyszüleményeiket kimondani, és az így létrejövő eszme, hit, vallás az elnyomó hatalom ellenében is szárnyra kap.

Wachowskiék Tom Tykwerrel közösen jegyzik a Felhőatlaszt rendezőkként. Gondosan felosztották maguk között a szálakat, és minden egyes idősíkot az adott műfajnak tökéletesen megfelelően komponálnak, zseniális direktori megoldásokkal teszik drámaivá, akciódússá, félelmetessé, izgalmassá a jeleneteket. A látványvilágot és a speciális effekteket, továbbá a különböző lassításokat különösen ki kell emelni. A jövőbeli szálakat csodálatos animációk, helyszínválasztások, és lenyűgöző fényképezés teszik felejthetetlenné, míg a zeneszerző drámája egy piszkosul jól megkoreografált lassításos képsorban éri el csúcspontját. Az akciójelenetek is elképesztően ütősek, remek kameraállásokkal, kegyetlen és véres bemutatással teszik hatásossá a rendezők ezeket a képsorokat. A maszkmesteri munka Szó nélkül Oscar kategória, hiszen nem egyszer olyan szinte sikerül eltorzítani a színészeket, hogy a képekkel segédkező stáblistáig fel sem ismerjük őket mindegyik megjelenésükben. Minderre ékes koronaként illeszkedik a gyönyörű filmzene, mely tulajdonképpen maga a Felhőatlasz szimfónia, melyet az időrendben második szálon láthatunk megszületni.

Független filmhez képest nagy neveket sikerült igazolniuk a készítőknek. Tom Hanks egyértelműen viszi a prímet, számomra legjobban a poszt-apokaliptikus jövő kecskepásztoraként tetszett, de a tengerészorvos szerepében is hátborzongató játékot nyújt, és akkor még az agresszív író végzetes dühkitörését meg sem említettem. Halle Berry különösen fontos szerepet az időrendileg harmadik, illetve utolsó szálakban kap, ám ezekben pazar játékot produkál. Hugh Grant, mint embervadász kannibál szintén igencsak hatásos, és Susan Sarandon is csont nélkül hozza kisebb, ámde fontos mellékszerepeit. Jim Broadbent különösen a napjainkban játszódó szálban alakít nagyot, itt a remek fekete humorral operáló szkript volt segítségére. Hugo Weaving szerepeinek egyfajta tiszteletkör hatásuk van, egy olyan aktort látunk, akinek már nem kell bizonyítania ezeknél a rendezőknél, hiszen a Mátrix esetében már megtette.

A Felhőatlasz végső soron rákérdez Isten létezésére, és a halál véglegességére is, ám egyértelműen csak utóbbit cáfolja meg. Azt mondja, a lélek halhatatlan, és a korábbi életekből felvillanó emlékképek megnyugtatják a szereplőket, hogy minden a legnagyobb rendben van, hiszen végső soron sohasem halunk meg. 10/10.