Egy jó háborús filmnek, minden körítéstől lecsupaszítva, arról kell szólnia, hogy a háború rossz. Tudom, hogy közhelynek hangzik, de akkor is így van. A tálalás persze rendezőfüggő. Van, aki szürreális borzalomként mutatja be a háborút, mint Coppola az Apokalipszis most-ban. Van olyan művész, aki tébolyult káosznak bélyegzi a vérontás világát, mint Oliver Stone A szakasz esetében. Aztán, hogy még egy harmadik példát is hozzak, ott van Samuel Fuller, aki A nagy vörös egyesben a parancsra történő, értelmetlen, rendszertelen gyilkolást veszi górcső alá.
És itt van Steven Spielberg. Aki a Ryan közlegény megmentésének megrendezésekor magasról leszarta az előbb említett, és az ezúttal szóba nem került mesterművek által kitaposott irányvonalat, mondván, hogy gyilkolni jó!
Miller százados (Tom Hanks) sikeresen túléli a normandiai partraszállást, ám nincs ideje sokáig pihizni, mert máris érkezik a következő parancs, miszerint néhány emberével karöltve fel kell kutatnia egy bizonyos James Ryan közlegényt (Matt Damon). Az ok nem más, mint a tény, hogy a közlegénynek mindhárom bátyja elesett a különböző frontokon, így ő mentességet kap a további szolgálat alól, tehát hazamehet. Milleréknek életveszélyes helyzeteken, és ellenséges csapatokon keresztül vezet az út a célig.
Oké, bevallom, hogy egy kicsit csaltam a bevezető szövegben, mert nem is Spielberg rendezői munkájával vannak a gondok, sőt, az egyik legelismertebb hollywoodi direktor produktuma kifejezetten kiemelkedő ebben a filmben. A normandiai partraszállást, és az azt követő vérontást bemutató csatajelenetet nyilván senkinek sem kell bemutatni, hiszen ezzel a rövidnek éppenséggel nem nevezhető képsorral valószínűleg a teljes produkciót nem ismerők is találkoztak már. Spielberg zseniálisan komponálja meg a borzalmas vérfürdőt. Részletgazdag, izgalmas, minden ízében borzalmas kisugárzást generáló képekről beszélünk. És a direktor a későbbi csatajelenetek alkalmával is hozza magát, bár ilyenből kétségtelenül kevés van. A film fináléjául szolgáló csatajelenet ütősre sikeredett, bár azért közel sem annyira erőteljes, mint a partraszállás bemutatása. Főleg azért nem, mert a partraszállással ellentétben a fináléban nincs mélysége az öldöklésnek, nem több egyszerű, önkényes gyilkolászásnál. Mindenesetre a lényeg az, hogy Spielberg tulajdonképpen szép munkát végzett a Ryan közlegény megmentésében, azonban Robert Rodat forgatókönyve nem adott neki elég kihasználandó lehetőséget.
És ezzel meg is érkeztünk a csemegéhez. Ehhez a bizonyos Robert Rodathoz, aki papírra vetette a film történetét. A hiteltelennek ható, szentimentális alapötletből kiburjánzó cselekményvezetés annyira unalmas, és eseménytelen, hogy ha minden fölösleges képsort kivágnánk a filmből, akkor a 160 perces játékidőből maradna úgy egy, vagy maximum másfél óra. A gyűrűk urát szokták ezzel basztatni a Shop-stop 2.-n felbuzdult okosok, pedig a Ryan közlegény megmentése az a film, ami arról szól, hogy egy rakás ember baktat. De tényleg, az egy-két piff-puffal, és néhány sehová sem tartó, gagyi párbeszéddel megtarkított gyalogláson kívül semmi sem történik a játékidő nagy részében. Amikor meg történik, akkor az egészet áthatja az amerikai propaganda. Rodat propagálja az USA-t, az önfeláldozást, és legtöbbször még a gyilkolást is. A háborút a lehető legrosszabb aspektusból mutatja be. Valamifajta dicsőséges, hősies, és férfias diadalmenetként, nem pedig a világban fellelhető egyik leggonoszabb, legborzalmasabb, legmérgezőbb dologként. A forgatókönyv egyoldalúsága is kiakasztó. Rodat szerint a német katonák egytől egyig a Sátán kistestvérei, gonosz, lélektelen démonok, és még véletlenül sem kényszerűen parancsot teljesítő szerencsétlenek (aki ezt elhiszi, az még nyilvánvalóan nem látta Joseph Vilsmaier 1993-mas remekét, a Sztálingrádot). Oké, biztos, hogy a német katonák közül sokan bevették a bugyuta, náci maszlagot, amit Hitler nyomatott, de közel sem mindannyian. Közel sem. És habár tény, hogy nem Spielberg a főbűnös, azért itt-ott ő is ráérez a szégyentelen propaganda, és az amerikanyalás ízére, például a záróképben, ami nem mást ábrázol, mint egy dicsőségesen lobogó zászlót, ami az Amerikai Egyesült Államok színeiben pompázik.
És ezt a forgatókönyvet jelölték Oscar-díjra... És ezt a hamis üzenetcsokrot világszerte nézők milliói nyalták be. És akkor John Williams felvonulásokra való, szentimentális zenéjéről még egy szót sem írtam. Komolyan, egy John Williamstől nem futotta többre!
Tom Hanks a jelenleg élő egyik legfantasztikusabb tehetséggel bíró színészóriás, ehhez kétség sem férhet, ám itt gyakorlatilag semmi maradandót nem nyújt. Matt Damon is teljesen átlagos, hiteles, de mindennemű maradandó pluszt mellőző játékot produkál. Talán Jeremy Davies-ről lehet azt elmondani, hogy valamelyest kiemelkedik, és az ő karakterében még egy kis háborúellenesség is megjelenik, bár az is igaz, hogy a figura eme vonulatát a mű végén gyönyörűen köpik szemközt a készítők.
Személy szerint nem tudok kiigazodni a Ryan közlegény megmentésének rajongóin, azokon meg pláne nem, akik minden idők legjobb (???!!!!) háborús filmjének tartják ezt a filmet. Komolyan, akik ezt mondják, láttak olyan címeket, mint az Apokalipszis most, vagy Az őrület határán? Nem hiszem. Vagy ha igen, akkor nem értem őket. Szerintem ugyanis a Ryan közlegény megmentése a valaha készített egyik, ha nem a legtúlértékeltebb filmalkotás. 5,5/10.
