Movie Tank

Ryan közlegény megmentése (1998)

2014. augusztus 18. - Sparrow

Egy jó háborús filmnek, minden körítéstől lecsupaszítva, arról kell szólnia, hogy a háború rossz. Tudom, hogy közhelynek hangzik, de akkor is így van. A tálalás persze rendezőfüggő. Van, aki szürreális borzalomként mutatja be a háborút, mint Coppola az Apokalipszis most-ban. Van olyan művész, aki tébolyult káosznak bélyegzi a vérontás világát, mint Oliver Stone A szakasz esetében. Aztán, hogy még egy harmadik példát is hozzak, ott van Samuel Fuller, aki A nagy vörös egyesben a parancsra történő, értelmetlen, rendszertelen gyilkolást veszi górcső alá.

És itt van Steven Spielberg. Aki a Ryan közlegény megmentésének megrendezésekor magasról leszarta az előbb említett, és az ezúttal szóba nem került mesterművek által kitaposott irányvonalat, mondván, hogy gyilkolni jó!

saving.jpg

Miller százados (Tom Hanks) sikeresen túléli a normandiai partraszállást, ám nincs ideje sokáig pihizni, mert máris érkezik a következő parancs, miszerint néhány emberével karöltve fel kell kutatnia egy bizonyos James Ryan közlegényt (Matt Damon). Az ok nem más, mint a tény, hogy a közlegénynek mindhárom bátyja elesett a különböző frontokon, így ő mentességet kap a további szolgálat alól, tehát hazamehet. Milleréknek életveszélyes helyzeteken, és ellenséges csapatokon keresztül vezet az út a célig.

Oké, bevallom, hogy egy kicsit csaltam a bevezető szövegben, mert nem is Spielberg rendezői munkájával vannak a gondok, sőt, az egyik legelismertebb hollywoodi direktor produktuma kifejezetten kiemelkedő ebben a filmben. A normandiai partraszállást, és az azt követő vérontást bemutató csatajelenetet nyilván senkinek sem kell bemutatni, hiszen ezzel a rövidnek éppenséggel nem nevezhető képsorral valószínűleg a teljes produkciót nem ismerők is találkoztak már. Spielberg zseniálisan komponálja meg a borzalmas vérfürdőt. Részletgazdag, izgalmas, minden ízében borzalmas kisugárzást generáló képekről beszélünk. És a direktor a későbbi csatajelenetek alkalmával is hozza magát, bár ilyenből kétségtelenül kevés van. A film fináléjául szolgáló csatajelenet ütősre sikeredett, bár azért közel sem annyira erőteljes, mint a partraszállás bemutatása. Főleg azért nem, mert a partraszállással ellentétben a fináléban nincs mélysége az öldöklésnek, nem több egyszerű, önkényes gyilkolászásnál. Mindenesetre a lényeg az, hogy Spielberg tulajdonképpen szép munkát végzett a Ryan közlegény megmentésében, azonban Robert Rodat forgatókönyve nem adott neki elég kihasználandó lehetőséget.

ryan.jpg

És ezzel meg is érkeztünk a csemegéhez. Ehhez a bizonyos Robert Rodathoz, aki papírra vetette a film történetét. A hiteltelennek ható, szentimentális alapötletből kiburjánzó cselekményvezetés annyira unalmas, és eseménytelen, hogy ha minden fölösleges képsort kivágnánk a filmből, akkor a 160 perces játékidőből maradna úgy egy, vagy maximum másfél óra. A gyűrűk urát szokták ezzel basztatni a Shop-stop 2.-n felbuzdult okosok, pedig a Ryan közlegény megmentése az a film, ami arról szól, hogy egy rakás ember baktat. De tényleg, az egy-két piff-puffal, és néhány sehová sem tartó, gagyi párbeszéddel megtarkított gyalogláson kívül semmi sem történik a játékidő nagy részében. Amikor meg történik, akkor az egészet áthatja az amerikai propaganda. Rodat propagálja az USA-t, az önfeláldozást, és legtöbbször még a gyilkolást is. A háborút a lehető legrosszabb aspektusból mutatja be. Valamifajta dicsőséges, hősies, és férfias diadalmenetként, nem pedig a világban fellelhető egyik leggonoszabb, legborzalmasabb, legmérgezőbb dologként. A forgatókönyv egyoldalúsága is kiakasztó. Rodat szerint a német katonák egytől egyig a Sátán kistestvérei, gonosz, lélektelen démonok, és még véletlenül sem kényszerűen parancsot teljesítő szerencsétlenek (aki ezt elhiszi, az még nyilvánvalóan nem látta Joseph Vilsmaier 1993-mas remekét, a Sztálingrádot). Oké, biztos, hogy a német katonák közül sokan bevették a bugyuta, náci maszlagot, amit Hitler nyomatott, de közel sem mindannyian. Közel sem. És habár tény, hogy nem Spielberg a főbűnös, azért itt-ott ő is ráérez a szégyentelen propaganda, és az amerikanyalás ízére, például a záróképben, ami nem mást ábrázol, mint egy dicsőségesen lobogó zászlót, ami az Amerikai Egyesült Államok színeiben pompázik.

És ezt a forgatókönyvet jelölték Oscar-díjra... És ezt a hamis üzenetcsokrot világszerte nézők milliói nyalták be. És akkor John Williams felvonulásokra való, szentimentális zenéjéről még egy szót sem írtam. Komolyan, egy John Williamstől nem futotta többre!

Tom Hanks a jelenleg élő egyik legfantasztikusabb tehetséggel bíró színészóriás, ehhez kétség sem férhet, ám itt gyakorlatilag semmi maradandót nem nyújt. Matt Damon is teljesen átlagos, hiteles, de mindennemű maradandó pluszt mellőző játékot produkál. Talán Jeremy Davies-ről lehet azt elmondani, hogy valamelyest kiemelkedik, és az ő karakterében még egy kis háborúellenesség is megjelenik, bár az is igaz, hogy a figura eme vonulatát a mű végén gyönyörűen köpik szemközt a készítők.

Személy szerint nem tudok kiigazodni a Ryan közlegény megmentésének rajongóin, azokon meg pláne nem, akik minden idők legjobb (???!!!!) háborús filmjének tartják ezt a filmet. Komolyan, akik ezt mondják, láttak olyan címeket, mint az Apokalipszis most, vagy Az őrület határán? Nem hiszem. Vagy ha igen, akkor nem értem őket. Szerintem ugyanis a Ryan közlegény megmentése a valaha készített egyik, ha nem a legtúlértékeltebb filmalkotás. 5,5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr366611247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErrOr 2014.08.18. 12:02:06

A történet maga átlagos, semmi extra. Ez a film a képi megjelenítéssel fog meg. Ennyire a realitáshoz közeli képekhez nem nagyon volt hozzászokva a néző akkoriban. Persze a klisék megvannak a filmben(jófiú hazamehet, de még az utolsó csata, vagy a dísz zsidó, aki jön megbosszulni a testvéreket).

mojoking77 2014.08.18. 12:48:10

KOSZONOM!!!!!!!
Vegre valaki, aki le meri irni, mennyire szornyen tul van ertekelve ez a film.
Valoban, tekintsunk el az elso negyed oratol. Az tokeletes. Iszonyat latvanyos, bar nem vetem meg reszt egy haboruban sem, hogy mennyire adja vissza a valosagot, de fogadjuk el, hogy az OK.
DE A TOBBI..... Hat az valalmi borzalom. Egy lkisegyujtemeny, az elso kockatol az utolsoig (mondom, minusz a partraszallas).
Semmi gond nem lenne vele, ha a helyen lenne kezelve, mint egy sima mezei haborus film, de nem, ennek az IMDB Top 250 34. helyen kell allnia, megelozve valoban idotlen klasszikusokat, es csak es kizarolag hiperlativuszokban szabad emlegetni.
Nalam is 6/10-et kapott, es nem valoszinu, hog ymeg egyszer vegigneznem...

ErrOr 2014.08.18. 12:54:50

@mojoking77: történetileg a Band of Brothers és a Pacific is sokkal jobb, ha utánuk újra megnézi az ember a Ryant, kb az az érzése, hogy még partraszállás, még partraszállás, mert a többi unalmas.

ZON 2014.08.18. 13:19:04

"...nincs mélysége az öldöklésnek, nem több egyszerű, önkényes gyilkolászásnál." - kérem, kapcsolja ki.

Egy csata arról szól, hogy öljünk/sebesítsünk meg több ellenséges személyt (legyen bármilyen jó srác, akivel civilben sörözhetnénk is, ha lenne közös nyelvünk ), tegyünk tönkre több ellenséges harceszközt, felszerelést. És ha mi pusztítunk el többet, akkor mi nyertünk. Ha mást nem, időt.

Nem tudom, mit kellet volna másként ábrázolni a filmben, mitől lett volna hitelesebb.

ZON 2014.08.18. 13:20:52

bocs: kellett volna

regmil 2014.08.18. 13:22:28

Ez a film éppen azért (és csakis azért) jelentős, amiért az említett Gyűrűk ura, vagy a Jurassic Park; mert a filmkészítés technikájában hozott újat. Ahogyan a látványos tömegjeleneteket vagy a realisztikus őslényeket, úgy az életszerűnek ható csatajeleneteket is elég ezentúl a Ryan által kidolgozott módon bemutatni (lsd. a Ryan "gyermekeit", a valóban sokkal jobb Band of Brothers-t vagy a Pacific-et), és kész a (látványtechnikai) siker.

Remek ötlet a korabeli színes fotókhoz fakított képi világ, a realisztikusak a fegyverek hatásai és maguk a kellékek és jelmezek is (sok, amúgy nagyon jó háborús film éppen ezek hiányán bukik meg), szóval a Ryan látványos és hitelesnek tűnő világháborús akciómozi.

Ennyit várjunk el tőle, ne többet. Aki a háború értelmén (értelmetlenségén) akar moralizálni, annak csakugyan máshol kell keresgélnie. Szerencsére van hol.

LeslieBear 2014.08.18. 13:31:26

A film akkor és szerintem most is nagyon sokaknak tetszett/tetszik. Nyilván szakértői szemmel lehet benne, mint ahogy többi hasonló filmben is hibát találni. Látom továbbá, hogy zsidózás nélkül még egy ilyen témát sem lehet kommentelni. :(

ErrOr 2014.08.18. 13:41:07

@LeslieBear: a kötelező néger, kötelező zsidó Hollywood sajátja, ne gondolj mögé többet.

guliguli 2014.08.18. 14:23:00

hozzászólok: szerintem meg az Acéllövedék/kubrick a leg legebb háborús film. Ugyanakkor a Ryan közlegény nagyon rossz...

sanyix 2014.08.18. 14:25:31

@LeslieBear: szar lehet hogy ez nép ennyire szégyelli önmagát...

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.08.18. 15:07:43

Egyetértek- amcsi iparos munka, ami korabeli etalonná vált (ebből a kilencvenesévekbeli korszakból, nyugati szemszögben)- emlékezetes, máshol is felhasznált kezdő képsorokkal, történettel.

Egy jó pontja van még- meg tudott ágyazni a két minisorozatnak. Azokban ehhez képest kiegyensúlyozottabb néhány dolog, mint itt. Plusz érdekesebb és hitelesebb is (az alap ott nem szimpla forgatókönyv).

SarahConnor 2014.08.18. 16:03:04

A háború már csak olyan, hogy baktatunk, beszélgetünk, aztán ha lőnek ránk, mi is visszalövünk. Mondhatnánk, hogy valóságos dögunalom. De az állandó életveszély, a félelem nem, vagy csak nagyon nehezen megjeleníthető. Ajánlom mindenki figyelmébe William Wharton Srapnel, és Éjfélre kitisztul című munkáit. Csak megyünk, néha lövünk, közben halálosan rettegünk. Ez így együtt a legborzalmasabb élmény, mely a túlélőket haláluk napjáig kísérti.

itthonmarado 2014.08.18. 16:36:23

Apokalipszis most mint legjobb háborús film?? Ahh...kérlek...olyan mintha a Félelem és rettegés Las Vegasban háborús változata lenne. Az a háború úgy is nézett ki. A partraszállás fegyelmet igényelt. Mint ez a film is. 10/10 ever!!

kkn 2014.08.18. 17:24:35

De ott náluk sokan így gondolják, hogy oda kell menni, és legyilkolni a sok USÁ-ra veszélyes elemet. Meg őszintén rajongják a katonákat, akik Irakban, vagy Afganisztánban harcoltak az otthoni szabadságukért. Nekik ez tökéletes film.

mojoking77 2014.08.18. 18:04:58

@itthonmarado: Szubjektiv, de en inkabb maradok az eredeti 6/10-es ertekelesemnel.
Tenyleg nezd meg a Sztalingradot (ne a mostani orosz, hanem az eredeti -93-as nemet filmet), a Szakaszt, a Dicsoseg osvenyeit, a Das Boot-ot,a Bukast, Full Metal Jacket-et , vagy a Solyom vegveszelybent. Azok tenyleg a haborut mutatjak be mind, szazszor elethubben, mint az altalad istenitett alkotas. . A Ryan kozlegeny megmentese inkabb csak egy felresikerult kiserlet volt Spilbergtol, hogy csinaljon meg egy haborus filmet, ami minden Oscart megnyer a Schindler utan is ....

BISMARCK 2014.08.18. 20:07:06

ez a film szar, hiteltelen
teljesen elképzelhetetlen, hogy egy lényegében zöld fülűekből álló csapat megállítson egy waffen-ss egységet (aki már átéltek addigra ezt-azt)

¿Qué tapas hay? 2014.08.18. 20:30:49

Azért megnyugtató olvasni, hogy mások sem tartják jó filmnek a Ryan közlegényt. Azt nem mondanám, hogy Spielberg legrosszabb filmje (az a Világok harca), de nem sok rosszabb van az életművében a Ryannél.

tralalala 2014.08.18. 21:03:24

Jaj de jó hogy nem csak én gondoltam így, megnyugodtam.

Zsembibaba 2014.08.18. 21:46:23

Azert az furcsa, hogy megnezel egy filmet, amit kifejezetten jonak, emlekezetesnek, elgondolkodtatonak talasz. Erre itt megmagyarazzak, hogy csak halucinaltal, mert igazabol rossz volt a film.

Leone_510 2014.08.18. 21:49:02

ezt a filmet úgy lehetett volna megmenteni, ha a mezőn pofán lövik Ryant és szépen visszamennek a partra, mert nem ér meg ennyi embert egy puhapöcs

ostvan2 2014.08.18. 21:58:06

Nekem attól ment el az étvágyam, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az 5 éve folyamatosan háborúzó németek milyen amatőrök a három napja harcoló amerikaiakkal szemben (mármint a filmben). Hát nem. A katonáskodás is egy szakma, amire fokozottan igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Nagyon sok emberáldozatba került a yenkiknek, mire ezt 8részben megtanulták. És akkor is csak a szinte korlátlanul rendelkezésükre álló pénzügyi háttér segítette őket a katonai győzelemhez. Aztán a háború után megtanultak a németektől rakétát, sugárhajtású repülőt és tengeralattjárót építeni.

Rot 2014.08.18. 22:39:54

@BISMARCK: 101st Airborne Division Bastogne

zuzanda 2014.08.18. 23:00:45

szánalmasan kommentvadász poszt. fugazi moraliza, köszönjük, leülhet. múltkor vhol vki azt kommentelte, h al pacino überoverrated, egy átlagos ripacs, hát ez a poszt is ilyen new wave divat esztéta?

brada, az megvan, hogy az egyetlen valódi zöldfülű (vmelyik itt azt kommentelte, h csupa zöldfülűből állt az osztag, hát kurvára nem, tetszettt volna jobban figyelni) könyörgésére engedik el a friccet? ami, persze triviálisan visszaütött, akarom mondani, lőtt később. Hány meg hány olyan jelenet van, ahol habozás nélkül halomra lövik egymást? mert _ilyen_egy_háború. Aki nem tud elvonatkoztatni attól a harmatgyenge történet-pókhálószálacskától, hogy egy n. fiút erőforrást nem kímélve haza kell vinni az anyjához (hihetetlen, aránytalan, de elképzelhető), az minek néz filmeket? használd az agyad.
valóban ez a leggyengébb pontja, a büszkén lobogó csilagsávossal együtt, a filmnek, de ez csak töredék. Kell a 240 milliós usa piac miatt. deal with it. de ez csak _töredéke_ az egész filmnek.

btw a band of brothersban is csak koslatnak, oszt néha lőnek. A The Pacificben részeken keresztül a sárban/monszunban gubbasztanak, és csak akkor van eksön, ha a buggyant japánok rájukrohannak.

A "gyilkolni jó" meg a "Rodat szerint a német katonák egytől egyig a Sátán kistestvérei, gonosz, lélektelen démonok, és még véletlenül sem kényszerűen parancsot teljesítő szerencsétlenek" nettó marhaság. Ebbe tudtál belekötni, mert ez a triviális, ráadásul nem igaz.

+ egy filmenk nem kell a posztban elvért módon _pártatlannak_lennie, nem történelmi tényfeltárás. Ez ebből a szemszögből ábrázolt. Az a szemszög ilyen. A harcoló felek szemszögéből, amikor golyók röpködnek mindenfelé, meg aknák hullanak az arcodba, akkor nem fogsz azon filózni, h, bazze, szegény ő is csak parancsot teljesít, inkább innánk meg egy teát vhol...
+1 filmet lehetne csinálni a másik oldaból, nyilván. A la Iwo Jima 2 filmben.

a film végére az osztagból 2 híján mindenki meghal, ez elég szájbarágós és triviális módja a (poszt által hiányolt) háború borzalmai átadása vol. N+1. Nyilván a súlyos depressziós európai, vagy inkább japán lezárása a történetnek az lett volna, ha ryannel együtt mind megmurdelnek, hadd érezze a néző a nihilt, akkor dícsérnéd a filmet, mi? bwah.

fact, a háborús harc korszakalkotóan új (azóta is _mindenben_ ezt akarják reprodukálni, mert ez a hatásos, a realisztikus) ábrázolása a film erénye, a posztban szétszedett sokadrendű, töredéksúlyú maszlag csak keveset ront rajta.

zuzanda 2014.08.18. 23:06:24

@ostvan2: "három napja harcoló amerikaiak" eeember, az amerikaiak nagyon nagy része afrika, szicília után ment még partra szállni, nem igaz, amit írsz.

a partraszállás meg nem azon múlt, hogy a németek 5 éve vagy sem harcolnak. Tudni kell, SOK okrán meg egyéb harcolt ott, akinek lófasz kedve nem volt már ahhoz, de ez igaz az 5éve harcoló germánokra is.

az osztagban 1 db újonc volt, a tolmács. a Horváth/Sizemore őrmester hány konzerv homokot hurcolt magával a korábbi frontokról?!

mzperxx 2014.08.18. 23:39:53

menj el egyszer az omaha beach-re, és nézd meg az amerikai temetőt, ami a film elején van
mindjárt másképp fogsz erre a filmre is tekintenifilmkritikus

ThePretender 2014.08.18. 23:41:01

ááá, nagyon jó írás:)!! abszolút igazad van, pontosan leírtad, hogy miért rossz ez a film. egy alacsonyabb pontszám még talán elfért volna ;) mondjuk nálam olyan 3/10.

sanyix 2014.08.19. 00:13:08

Na megérkezett egy 'murica kapitány...

miketbeszéltek 2014.08.19. 02:04:54

A Das Bootot én is nagy filmnek tartom, de vajon az amerikai filmeket ért kritikákban nincs-e benne a ma általános USA ellenes elfogultság? Melyik nemzet az, amelyik a saját háborúiról olyan kritikus képet festene, mint az USA? Csak az az elfogadható, reális film, amelyik kritikus, ellenben az, amelyik amerikai katonák hősies tetteit is be meri mutatni egyből hollywoodi maszlag? Az úgymond mindkét oldalt bemutató Iwo Jima duo mindkét filmje valójában a japánokat magasztalja fel, a "Levelek.." mellékes részlete csak az, hogy a (parancsra!) visszavonuló katonákat simán lenyakazta volna a japán tiszt! A Das Boot (bár fentebb méltattam) talán kiegyensúlyozott képet ad a német tengeralattjáró hadviselésről, a civil áldozatokról?

Andie 2014.08.19. 09:30:24

@guliguli: Hát én meg pont tegnap néztem meg az Acéllövedéket, mert minden egyes filmes posztban feltűnik a címe, nekem meg eddig kimaradt. Hát nem sokat vesztettem. Nagy várakozással ültem le elé, mert agyon hájpoltátok itt minden fórumon, aztán kaptam egy átlagos, kőagyőrnagyos, pattoonos, vietnámos filmecskét. Az elején még pörgött valamelyest, a dagi szivatásával, aki túljátszotta a végén a vérben forgó szemeit, logikus és kiszámítható volt a lépése, oké, megvolt, lépjünk.
Irány a front, elbaszott fotósok kisérgetik a csapatokat, kis lövöldözés, erőfitogtatás, helyi bunkó Rambó-wannabe, oké, megvolt, kis vietnámi irtás, elrettentő képsorok, oké, és a végén a lassított felvételnek ható moralizálás a viet csaj fölött, meg előtte a szerencsétlenkedés a házak között... Hát nem győzött meg.
Olyan volt mint az Apokalipszis, végigszenvedtem a 3 órát, aztán egy nagy "watafak" kérdőjel volt a fejem fölött. Persze, értem én a művészi dolgokat, meg a képkockák közt is tudok olvasni, de szerintem ezek már őskövületek, és mikor a stop-motionos filmektől összexartuk magunkat, akkor ezek is ütöttek.
Akkor már ez a Ryan egy eléggé jó, fordulatos, pörgős film, brutál felütéssel, végig izgi vonalvezetéssel, és kész. PErsze, vannak hibái, meg egyáltalán milyen az már, egy komplett osztagot ugráltatni és elpocsékolni 1 emberért, merthát szegény anyuka, és amit írtatok itt fent, hogy azért a németek sem kezdő varrólányok voltak (eleve sem, de a vége felé meg már főleg), szal oké, nyilván, de a fentebb említettektől szerintem azért jobb.

guliguli 2014.08.19. 10:05:04

@Andie: na pont ez a watafak érzés a film lényege. A háború is pont ez: watafak. egyetértek.
A vietkongcsaj a végén, az meg zseniális... köszi a meglátásodat

mojoking77 2014.08.19. 10:24:33

@mzperxx: Voltam, megneztem. Mi koze van ennek ahoz, hogy ez feleslegesen tulertekelt hatas-es Oscar vadasz film, amit az amerikaiak hype-oltak tul, meg azok az emberek, akik nem igazan szeretik a haborus filmeket?

mojoking77 2014.08.19. 10:30:31

@Andie: Ooooo... nem biztos, hogy megertetted, miert nyig sok ember itt. A haboru NEM szep es jo es hosies dolog. A Ryan kozlegeny ezt igy allitja be. Raadasul rengeteg felesleges hatasvadasz reszlettel. Az, hogy rossz film, senki nem allitotta (jo, egy ket idiota, de veluk nem kell torodni). Egy teljesen atlagos hollywoodi maszlag, az amerikai hosiessegrol.
Az a szunni nem akaro imadat, ami nehany ember felol korbelengi, az zavaro. (legalabb is szamomra)
Nezd meg a tobbi altalalm emlitett filmet. Majd megint a Ryan kozlegenyt. Utana mar nem fogsz hulyesegeket irni...

Andie 2014.08.19. 10:56:42

@mojoking77: Ha leírom a véleményemet, akkor már rögtön hülyeségeket írok? Gratulálok. Próbálj szocializálódni.

Drabence 2014.08.19. 20:31:05

Szerintem ez egy jó film.
Nem európia művészfilm, de nem is akar annak látszani.
Elég szájbarágósan benne van egyébként, hogy a tapasztalt (és nem zöldfülü) katonák nagyon nincsenek oda azért, hogy emiatt az ismeretlen Ryan miatt vásárra vigyék a bőrüket. Világos a szándék, hogy kimutassák, a háború, ezek a csaták, az öldöklés értelmetlen és kerülendő. Talán lehetett volna még hangsúlyosabb, de nem.
Mennyire értelmetlen már, hogy pont az tör az életükre, akit futni hagynak. A jó tett elnyeri méltó bűntetését. Háborúban minden a feje tetején áll.
Mill is inkább otthon lenne, tanítana. Valamiért tehetséges parancsnoknak, és most ezt végig kell csinálnia, de nekem nem tűnt úgy, hogy különösebben feldobná a háború.
Végül pedig: bár nem Amerika robbantotta ki a háborút, sokáig még csak a közelébe sem ment volna, legalábbis nem Európában, mégis amerikaiak milliói harcoltak végül, sokan elestek és megsebesültek. Végül győztek. Talán érthető, hogy ezt pozitívan értékelik, és az erőfeszítések, az áldozatvállalás hősies oldalát domborítani. Lehetne ez ízléstelen, de ebben a filmben nem az.
Végül vannak olyan jelenetei, főleg az Omaha Beach, amivel azt hiszem végleg beírta magát a mozi történelembe, akár tetszik nekünk a film, úgy egészében, akár nem.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.08.20. 08:00:11

@Drabence: Én nagyon bírom az amerikai heroizmust a filmeken, hogyha jól van bemutatva. Példának okáért A függetlenség napja vagy az Armageddon elé sokadik alkalomkor is ugyanúgy ragadok le, mint elsőre, és a mindkettőnek a végén máig könnybe lábad a szemem. Szóval szeretem én ezt az amerikai hősies atmoszférát. Ha ízléses, ha stílusos, ha indokolt.

Viszont a Ryan által prezentált háborús propagandát nem veszi be a gyomrom. A háború nem dicsmenet, hanem vágóhíd (ahogy a partraszállás be is mutatja, de aztán el is veszik ez a hangulat, ahogy az elemzésben is írtam, és jön a propaganda, meg a botrányos mértékű amerikanyalás). Bátran ajánlom az írásban említett egyéb háborús filmeket megnézésre, és ha meglested őket, érteni fogod, hogy milyen is az igazán jó háborús film.

Drabence 2014.08.20. 08:23:33

Ízlésről vitatkozni teljesen értelmetlen. Nem is akartalak meggyőzni.
Csak a saját véleményem írtam le.

A fenti filmeket mind láttam.

A véleményem pedig fenntartom

Szerintem meg a Függetlenség napja egy ízléstelen giccs és soha többé meg nem nézném, az Armageddont sem szeretem annyira, mint mások, de egy szinten emlegetni az előbbi filmmel sosem merném. Hangsúlyozom, szerintem, és ettől másoknak még könnybe lábadhat a szeme. Nem vagyunk egyformák.

Mondjuk a Függetlenség napjától nekem is könnybe lábadt, csak gondolom nem azért, amiért neked.

Egyébként nem ízléses másokat ismeretlenül közismert filmek megnézésre buzdítani, mert az kb burkolt lehülyézés.
Nem tudom, milyen a jó háborús film, csak azt, milyen az, ami nekem tetszik. A Ryan kölegény megnentése ilyen.
Tisztelettel

dr. mesterséges színezék 2016.07.09. 22:54:44

@regmil: "Aki a háború értelmén (értelmetlenségén) akar moralizálni, annak csakugyan máshol kell keresgélnie. Szerencsére van hol. "

Ott volt az Hanks szövegeiben, csak figyelni kellett (volna).
Az irodalomtanár, aki eleget töltött a lét és nemlét között ahhoz, hogy már csak az érdekelje, hogy kijusson belőle.

dr. mesterséges színezék 2016.07.10. 00:07:18

" A haboru NEM szep es jo es hosies dolog. A Ryan kozlegeny ezt igy allitja be."

Kb. az utolsó 5 perce ilyen.
Egyébként jól koreografált eksönök és mikor-milyen dialógusok* alkotják.

Meg olyan jelenetek, amelyekben egyáltalán nem szépen és nem hősiesen:
- elhangzik benne, hogy a lángoló ellenséget ne lőjék le, hanem hagyják égni,
- a magát megadó ellenséget lelövik és poénkodnak vele,
- megjelenik benne egy rakás, rossz tervezés miatt 0 esélyt kapott halott katona,
- a futárt szarrá lövik, és a futárt küldők meg is értik, mert a futárral az kell csinálni,
- az anyjával gyerekként beszélgetni nem tudó szanitéc kölyök* az utolsó másodperceiben az anyját hívja, miután egy feleslegesen vállalt akcióban halálos sebet kap,
- az egyik srácot a bajtársa sokkja miatt döfik keresztül, miközben propagandához méltatlanul szűköl.

* Észre kell benne venni, hogy 1-2 tényleg felnőtt férfit leszámítva taknyos kölykök beszélnek benne taknyos kölykökkel olyan témákról, amelyekből kiérződik, hogy belül valahol már nem taknyos kölykök, és nem értik, miért nem lehetnek azok. Ezt a motívumot sem propagandának találták ki.
Mint ahogyan a filmen párszor visszatérő FUBAR sem az a kimondott "jól van dolga a mostani huszárnak".
süti beállítások módosítása