Többször leírtam már, ám most megteszem újra, mert nem lehet elégszer, és eléggé kihangsúlyozni, hogy az utóbbi néhány esztendő során nagyszerű, pozitív irányú változások útjára lépet a magyar filmgyártás. Korábban nagyjából azt mondhattuk el, hogy öt értékelhetetlen, Hollywoodot majmoló romkomra jut egy egész jó hazai alkotás, mostanra azonban inkább ennek a fordítottját mondjuk. A sorban érkező, remek magyar filmek között csupán ritkábban tűnik fel gyengébb darab. A nagy füzet, a Fehér isten, a Szabadesés, az Utóélet, és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után itt a Liza, a rókatündér, amiért bizony megéri moziba menni!
Liza (Balsai Mónika) egy fiktív Budapest, bizonyos Csudapest lakója. Amolyan szürke kisegérként tengeti mindennapjait, miközben ápolónőként dolgozik egy betegeskedő idős hölgy, Márta néni (Molnár Piroska) mellett. Szabadidejében újra és újra elolvassa ugyanazt a japán nyelvű romantikus regényt, továbbá táncol és énekel egy halott japán énekes kísértetével (David Sakurai). A regény cselekményét leképezi saját életére, így képes teljes bizonyossággal hinni, hogy harmincadik születésnapján végre rátalál az igaz szerelem. Ám ehelyett balszerencsés események sora veszi kezdetét, amelynek során kritikusan sok ember veszti életét Liza közelében. A nő rálel egy japán legendáról szóló írásra, és lassacskán egyre bizonyosabbá válik számára a feltevés, miszerint ő egy rókatündér. Olyan elátkozott lélek, akibe csak fejvesztés terhe mellett szerethet bele az ember.
Ujj Mészáros Károly le se tagadhatná, hogy nagy hatással volt rá Wes Anderson stílusa, ám ez nem probléma. Egyáltalán nem baj, hogyha egy filmrendező merít példaképei munkáiból, módszereiből, amíg nem üres másolatokat akar csupán generálni (lásd még: Isteni műszak). Márpedig ilyesmiről itt szó sincsen. A direktor rendkívül jó érzékkel fordítja saját hasznára a valóban eléggé ismerős filmkészítői nézőpontot, ügyesen magyarosítja a stílusjegyeket, és nem fél szabadon engedni kreativitását és tehetségét, hogy ezek tökéletes kihasználása által végül Wes Anderson-utánérzést adó, ám mégis nagyszerűen egyedi mozgóképes élményt alkosson. A jelenetkoreográfiák izgalmasak és fantáziadúsak. Ujj Mészáros Károly tulajdonképpen mesét mond, amolyan rémmesét, vagy inkább fekete komédiát, amely az egyik képsorban még ötletgazdag módon vicces szituációkat szállít, a következőben viszont már egészen hátborzongató hangulatot teremtve növeli a feszültséget.
Magyar filmben ennyire színvonalas látványvilággal ritkán találkozunk, leginkább azért, mert a készítők nem merik megkockáztatni, hogy komolyabb vizuális effekteket igénylő jeleneteket pakoljanak műveikbe. A Liza, a rókatündér azonban merészen szembemegy az idejétmúlt beidegződésekkel, és ezt nagyon jól teszi, hiszen a végeredmény vizualitása egészen lenyűgöző. Az effektek egy-két nem is annyira zavaró kivételtől eltekintve nagyszerűen néznek ki, a fényképezés és a díszletvilág pedig nézőbarát módon szürreális, tényleg amolyan Wes Andersonos módon. A zenei aláfestések nagyszerűek, a japán és finn dalbetétek pedig azontúl, hogy remek hangulatot csinálnak, még szórakoztató humorforrásokként is kiválóan képesek érvényesülni.
A forgatókönyv intelligens vígjátékot prezentál. Olyan komédiát, ami általános és jól ismertnek vélt dolgokat képes új megvilágításba helyezni, csúnya szóval úgy is mondhatjuk, újrahasznosítani. Hiszen tulajdonképpen ez a sztori legfőbb mondanivalója. Liza, ahogy a többi ember is, csak a saját, személyre szabott verzióját látja az igazságról, a valóságról, ami adott esetben nem kizárt, hogy igazából szöges ellentétben áll az ő elképzeléseivel. Környezetünk elemeit és szereplőit, a körülöttünk végbemenő eseményeket meg kell vizsgálnunk a nézőpontok skáláján. Bele kell helyezkednünk a nem rögtön magától értetődő aspektusokba is, hogy megkapjuk a teljes képet a valóságról (ezzel a témával amúgy Jo Nesbo is foglalkozott már, még ha csak érintőlegesen is). És pontosan emiatt nem válik unalmassá, és veszik el a lerágott csont érzete a szerelem témaköre kapcsán, ami a cselekmény fő mozgatórugója. A szkript új megvilágításba helyezi az érzelmeket, egyedi, szokatlan módon viszonyul a szerelem tisztaságához, és a körülötte kialakuló konfliktusokhoz. Így és ezért válik egészen elragadó módon szórakoztató filmélménnyé a Liza, a rókatündér, ami története főáramát érdekes japánmániával, jól eltalált poénokkal, kreatív szövegkönyvvel, és a társadalom különböző problémáinak bemutatásával színesíti.
A színészgárda teszi igazán teljessé az élményt, a szereplők valóban minőségi produktumokat prezentálnak, a szórakoztató alakítások nélkül nem lenne ennyire erőteljes a mű. Balsai Mónika egészen nagyszerűen hozza a visszahúzódó, de félénknek nem feltétlenül nevezhető címszereplőt, a színésznő nagyszerűen mutatja be a karakter érzelemgazdag jellemrajzát. A sztori tulajdonképpeni férfi főszereplőjét, Zoltán Zászlóst Bede Fazekas Szabolcs kelti életre egészen nagyszerű módon szórakoztató tálalásban. David Sakurai egyszerre hátborzongató és vicces a japán kísértet szerepében, és nem szabad megfeledkezni Reviczky Gáborról sem, aki minden jelenetében produkál valamilyen kissé ironikus módon ütős poént. Kisebb szerepekben láthatjuk Molnár Piroskát és Kovács Lehelt is, mindketten nagyszerűek.
Hitem a magyar filmben lassacskán betonszilárdságúra duzzad. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de örülök, hogy így alakult. Nyilván nem marad így a dolog (az azért elkeserítően gyenge filmévről árulkodna), ám számomra ezidáig a Liza, a rókatündér 2015 legjobb filmje. 8,5/10.
