Igaz, hogy nem rohamléptékben, de azért alakulnak a dolgok a magyar filmipar háza táján. Nemrég A nagy füzet csak épphogy csúszott le az Oscar-jelölésről, Bodzsár Márk pedig összerakta az Isteni műszakot. Úgy tűnik, mégiscsak jó ötlet volt ez a Magyar Nemzeti Filmalap, reméljük továbbra is legalább olyan színvonalú produkciókkal örvendeztetnek meg bennünket a hazai filmesek, mint amilyet a fent említett kettő mozgókép is képvisel!
1992-ben járunk, tombol a Délszláv háború, de Milán (Ötvös András) átszökik Jugoszláviából Magyarországra. Célja, hogy annyi pénzt szerezzen, amennyivel kijuttathatja feleségét (Stork Natasa) a háborús övezet kellős közepén fekvő Szarajevóból. A srác véletlenszerűen találkozik a furcsa mentőscsapattal, Fék doktorral (Rába Roland) és Kistamással (Keresztes Tamás), és alapszintű mentőstapasztalatainak köszönhetően lehetőséget kap, hogy betársuljon melléjük az éjszakai műszakba. Így, hármasban járják a sötét Budapest utcáit a fiúk, ám nem telik el sok idő, mire Milán rájön, hogy társai nem csupán mentősök, hanem egy embercsempészbanda akcióiban is aktív részvételt vállalnak.
Van itt minden, kérem, Quentin Tarantino, Martin McDonagh, Nicolas Winding Refn, de még Antal Nimród hatása is érződik Bodzsár Márk rendezésén. Ez nem nagy baj, hiszen a direktor a jól ismert motívumokat remekül hasznosítja újra fekete komédiájában. Egyik legfontosabb eszköze az éjszaka, ugyanis a produkció során egy árva jelenet sem játszódik napvilágnál, mindig a rideg, komor éj szorításában zajlanak az események. A remekül megkoreografált, erősen morbid jeleneteket Bodzsár a lehető legjobbkor tölti fel a szükséges plusszal, így néha erős drámai töltettel, máskor pedig már-már horrorisztikusan félelmetes atmoszférával. A rendező bátran használ művért, és remekül választja meg a forgatási helyszíneket, és a díszleteket. Az omladozó, telegraffitizett, mocskos, halvány fényű utcai lámpák világosságánál felsejlő budapesti utcák látványa egy darabjaira hulló Kelet-Európának állít emléket.
A forgatókönyv bizarr, elvont módon humoros szituációkat teremt, amiben nem rest parádéztatni pazar karaktereit, akik soha, még ha fizetnének nekik, akkor sem húznák fel magukat. Ez az állandó közömbösség az, ami uralja a figurák viselkedését, és ettől lesznek egyszerre rendkívül reálisak, és szokatlanul természetellenesek. A jól megírt párbeszédeken keresztül előkerül nem kevés gondolati tartalom is. Érdekes figyelni, ahogy Milán erkölcsi rendszere fokozatosan átértékelődik. Ő a jófiú, a körülmények rabja, míg Fék doktor a józan, haszonelvű gondolkodásmódjának mindent alárendelő figura, Kistamás pedig egy valódi csendes pszichopata.
A fényképezés engem leginkább a Csak Isten bocsáthat meg képi világára emlékeztetett, hiszen ezúttal is a sötét éji világba belehasító rikító színek dominálnak, miközben az egész film elvont, lidércnyomásszerű vizuális valóságot teremt, ami kiszorít magából mindennemű biztonságérzetet, melegséget, és jóságot.
Ötvös András elég sokszor túljátssza a szerepét, de összességében egészen szimpatikus alakítást produkál. Rába Roland egyértelműen a gárda legjobbja, de a visszafogott módon őrült Kistamás szerepében nagyot alakító Keresztes Tamás is említésre méltó produktumot tesz le az asztalra. A mellékszereplők közül Pálos Hannát emelném ki, aki egészen hiteles a romokban heverő drogos csaj szerepében.
Nem kell sok, ne legyünk telhetetlenek, csak évente egy. Had legyen egy esztendő során csak egyetlenegy ilyen jó magyar film. Nem kell több. De egy ilyen színvonalú alkotás mindig kéne. Mindig. 8,5/10.
