Kérte: Frog
A hit kétségtelenül fontos dolog. A gondolat, hogy az ember végső soron egyedül van a világban, és az univerzum súlya a maga ürességében és céltalanságában nehezedik a vállára, nemcsak hogy rémisztő, de borzasztóan elkeserítő is. Így nem csoda, hogy sokan olyan felsőbb célt, ember- és természetfeletti magyarázatot keresnek, amiben hinni tudnak, amiért élni tudnak. És most nem csak a vallásokról van szó, hanem a lét értelmét kutató bármilyen filozofikus megközelítésről, bármilyen, az emberi életet értelemmel, fontos tartalommal felruházó hitvallásról. Beszélhetünk akár személyre szabott elképzelésekről is, hiszen lehet, hogy valakinek olyan belső gondolat vagy energia ad erőt és célt, amiről mások nem is tudnak. Azonban ha túl sok a hit, és kevés a cselekedet, az ember könnyen kelepcében találhatja magát. Hiába várjuk Istentől a sült galambot, hiába kérjük az Univerzumot, hogy kísérjen el álmaink világának kapujához, hiába állítjuk teljes bizonyossággal, hogy bennünk igenis fontos energiák tömörülnek, hogy igenis nagy dolgokra vagyunk hivatottak, hogyha mindeközben baszunk tenni céljaink elérésének érdekében.
Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) tradíciótisztelő zsidó családapa, aki fizikát tanít az egyetemen. Élete fokozatosan elkezd elindulni lefelé a lejtőn. Felesége szertartásos válást akar, fia füvezik, a lányát csak a bulizás érdekli, a nyakán van a testvére, aki egy csődtömeg, ráadásul a munkahelyén is kellemetlen, sőt, kockázatos helyzetbe keveredik. Kezdetben nem tesz mást, mint próbál fejével a vízfelszín felett maradni, ám idővel rászánja magát, hogy tanácsot kérjen egy(-két) rabbitól.
Ethan és Joel Coen párosának nem egy emlékezetes filmet köszönhetünk, és ebbe a kategóriába végső soron az Egy komoly ember is beleillik, még úgy is, hogy ezt a művet a testvérek érezhetően leginkább saját maguknak készítették, és nem a nézőknek. Ezt a filmet lehetetlenség minden részletében megérteni. Igen, a fő kérdéskör valóban az, hogy mennyire támaszkodhatunk a hitre, és mekkora lépéseket kell önállóan tennünk céljaink felé, de ehhez az alapvetéshez társul még rengeteg szimbólum, párbeszéd, néhány álomjelenet, illetve a második rabbi különös története, és az így kialakuló nagy egész kissé káoszos, átláthatatlan összképet eredményez. És akkor a nyitójelenetről ne is beszéljünk, amit, ha beledöglök se tudok a film egészéhez kapcsolni.
Persze, az átláthatatlanságtól nem lesz rossz egy film (sőt), és az Egy komoly ember nem is rossz film, azonban a cselekményvezetés lehetne sokkal pörgősebb. Emlékezzünk a Mulholland Drivera, ami egy szintén eléggé nehezen értelmezhető alkotás, de az energikus történetmesélés sokkal inkább beindította a néző agyát, mint az Egy komoly ember sokszor unalomba süppedő, elnyújtott jelenetei. Pedig időnként egészen bepörög az események láncolata, és ezen esetekben rendkívül szórakoztató a produkció, főleg akkor, amikor az egyedi Coen-humor is megjelenik. De sajnos egyértelműen az unalom és a vontatottság van túlsúlyban. Az általánosan, és nem csak néha pörgős sodrás pont arra lett volna jó, hogy az agyunk ráhangolódjon a szimbólumrendszerre, és ezáltal elveszhessünk a kreatívan megtervezett jelképek útvesztőjében. Persze, néha eltudunk merülni a mű gondolati világában, és ekkor képmutatásról szóló képsorokra figyelhetünk fel, illetve azon különös érzés jelenlétére, amikor bizonyos emberek kapcsán úgy tűnik, hogy egy adott műveleten kívül semmi mással nem töltik ki az idejüket (Larry lánya állandóan bulira készül, fia folyamatosan a fűdíler elől menekül, testvére pedig órákon át mondja, hogy mindjárt végez a fürdőszobában).
A történet egy amerikai zsidó közösségben játszódik, és Coenék nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy bemutassák a vallásos zsidóság tradícióit, életszemléletét. Ez ügyesen alkalmazott, érdekes színesítőeleme a filmnek, hiszen Larry a rabbik tanácsaitól várja, hogy általuk könnyebb legyen a káoszból való kiút megtalálása.
Coenék rendezői oldalról egyszerű beállításokat alkalmaznak, és csak időnként engednek utat a kreativitásnak. Nem értem, hogy pont ők miért zárkóztak el ennyire attól, hogy életet, hangulatot vigyenek művükbe. Időnként tényleg van néhány fantáziadúsabb jelenetkoreográfia, remek betétdalválasztások is előfordulnak, de összességében nézve az mondható el, hogy az Egy komoly embert létrehozó direktori munka kétségbeejtően száraz.
Michael Stuhlbarg nem rossz a főszerepben, ugyanakkor kiemelkedőnek sem mondanám. A színész átlagos teljesítményt nyújt, és ez igazából a gárda összes többi tagjáról is elmondható. Nincs senki, aki komolyabban dominálna, de ezzel együtt gyalázatos teljesítményről sem tudok beszámolni.
Az Egy komoly ember jó film, bár hogyha az eme kijelentés kapcsán felmerülő miért? kérdésre néhány mondatban kéne válaszolnom, elképzelhető, hogy gondban lennék. Az alapfelvetésben és a szimbólumokban rengeteg a potenciál, de a kivitelezés száraz, a cselekményvezetés pedig gyakran unalmas.
Az írás alapján nyilván nem gondoltátok volna, de azért megadok rá egy 7,5/10-et.
