Az X-Men indította el a szuperhősfilmek lavináját, és ezért A kívülállóknak örök hálával tartozunk. Ahogy az első filmet megrendező Bryan Singernek is, aki nem hagyta magára a franchiset egy produkció után, hanem megrendezte a talán még jobb X2-t. Ezután elköszönt, és átadta a rendezői széket Brett Ratnernek, aki korrekt filmmel zárta az ellenállást és a mutánscsapat bemutatkozó trilógiáját. Ezután érkezett Rozsomák első önálló filmje, amit sokan utálnak, de én személy szerint a széria egyik legjobb darabjaként tartom számon. Ami viszont ezután jött, azt bárcsak eltudnám felejteni. Matthew Vaughn viccet csinált az X-Menből, Az elsőket kb. annyira tudom X-Men filmnek nevezni, mint Logant Fark... bocs, nem megy. Eztán visszatért Rozsi újabb saját filmjében, egy kifejezetten király darabban. És most James McAvoyék és Patrick Stewarték történetét összemosták, ezzel az egyik legnépszerűbb X-képregénytörténetet valósítva meg a filmvásznon. Nagyon vártam Az eljövendő múlt napjait.

Kacérkodtam a gondolattal, hogy ez lehet az év filmje. És pontosan ezért csalódtam.

Rá jár a rúd a mutánsokra, ugyanis a nem túl távoli jövőben az Őrprogram keretein belül létrehozott őrrobotok levadásszák, és kíméletlenül likvidálják az X-gént hordozó egyéneket, sőt, fejlettségüknek köszönhetően, egy ideje már azokat a nem mutáns embereket is megtalálják, akiknek a génállományából megjósolható, hogy mutáns leszármazottaik fognak születni. Az X-Men, Magnetoval (Ian McKellen) közösen Kínában bujkál. Xavier professzor (Patrick Stewart) és sarokba szorított társai meghozzák a súlyos döntést. Visszaküldik Logant (Hugh Jackman) a múltba, hogy térítse észhez az évtizedekkel ezelőtti, önpusztító életmódot folytató Charlest (James McAvoy), és közösen állítsák meg azt a folyamatot, ami a pusztuláshoz vezetett. Azaz a feladat nem más, mint megakadályozni Mystique-t (Jennifer Lawrence) abban, hogy megölje a mutánsok ellen szervezkedő kutatót, Bolivar Traskot (Peter Dinklage).

Azt persze szögezzük le, hogy szó sincs arról, hogy rossz film lenne Az eljövendő múlt napjai, sőt, nyugodt szívvel tudom ráaggatni a "jó" jelzőt, de ennél tovább nem fogom fokozni a dolgokat. Nem fogom kiválónak, zseniálisnak, nagyszerűnek nevezni a produkciót, és messze elfogom kerülni a mestermű kifejezés használatát. Mert ebben a filmben benne volt a mestermű lehetősége, ám a végeredmény nem több egy korrekt iparosmunkánál.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a mű a forgatókönyvön csúszik el, de nagyon. A szkripten belül is a cselekményvezetést kell külön kiemelnem, amire a káosz lenne a leginkább megfelelő kifejezés. A történetvezetés sajnálatos módon össze van csapva, a lehetőségek messze nincsenek kihasználva, így a film első másfél órájában a sztori szintjén csupán rendezetlen összevisszaságot kapunk. Simon Kinberg forgatókönyvíró minden szobába benéz, több történetszálra is rákacsint, ám ennél nem megy tovább. Kicsi klipeket láthatunk egymás után megelevenedni, ám a cselekmény összképe sajnos döntő részben untat. Nem szórakoztat, és csak időnként gondolkodtat el. Igen, utóbbit azért meg kell említeni, hiszen akad itt kikacsintás Vietnamra, Kennedyre, és a szokásos másságtól való félelemre is, de ezúttal is csak amolyan kóstoló szintjén. Az író nem ássa bele magát eléggé mélyen a sztoriba. Az időutazás is csupán egyfajta díszítőelemként, csinos parasztvakításként van jelen, nincsen komolyabb súlya, ráadásul a segítségével végül jól össze is zagyválják a dolgokat. Persze, kivétel is van, hiszen a kb. 15-20 perces fináléban kimagaslóan teljesít a forgatókönyv, így hangulatos, kreatív csúcspontnak lehetünk tanúi. Ám, az is biztos, hogy a zárás el van rontva, én legalábbis nem értettem, hogy mi értelme volt úgy befejezni a filmet ahogy. A történet folyamán gyakran láthatunk visszautalásokat az előző filmekre, ezért sem értem a zárást. Átláthatatlan, fölösleges húzásokat lép meg a szkript, így keserű szájízzel állunk fel a moziszékből.

Na, de ennyi legyen elég a fikázódásból, annak majd nyilván a kommentek között lesz a helye ;-). Térjünk rá Bryan Singerre, aki láthatólag egy hiperaktív óvodás kisfiú lelkesedésével vetette bele magát, hosszú kihagyás után újra az X-világba. Singer jelenetei, megoldásai, beállításai lépten-nyomon elkápráztatnak, szinte minden percben érkezik valami ínyencség, valamilyen remek direktori húzás. A lassításokkal operáló képsorokat külön élvezet nézni, a mű egyértelműen legjobb jelenete Higanyszál konyhabéli mutatványa, ami egyben remek humorforrásként is szolgál. Singert a poszt-apokaliptikus képi világgal operáló jövőkép esetében bemutatandó hangulatteremtés, és a finálé grandiózus jeleneteinek kivitelezése terén sem kell félteni, ráadásul a rendező még remek áldokumentarista felvételeket is belepakol művébe. A direktor elsőosztályú munkát végez, jobb lett volna, hogyha a forgatókönyvet is ő írja.

A látvány nagyszerű, mármint ott, ahol van lehetősége kibontakozni. A filmben kerekítve másfél akciójelenet van (persze, csak akkor, hogyha nem számoljuk a tíz másodperces fogvicsorgatásokat). Eme képsorok koreográfiája fantasztikus, de ha már vizualitás, akkor a nagyszabású finálét kell kiemelnem. Nem semmi! Gyönyörű szépen felhasznált CGI segít nagyra tátani szánkat, de leesett állunkat aztán már nem szedi össze helyettünk. Minek is szedné, amikor tágra nyílt szemekkel veszünk el a grandiózus látványvilágban. Most merjétek azt mondani, hogy nem piszkosul badass az, amit Magneto csinál azzal a focistadionnal!

Amint elérhető lesz a film eredeti nyelven, azonnal megnézem úgy is. Személy szerint felháborítónak tartom, hogy egy mozgóképet, amiben olyan jellegzetes hangjátékkal és akcentussal operáló színész játszik, mint James McAvoy, legjobb tudomásom szerint nem vetítenek eredeti nyelven EGYETLENEGY MAGYARORSZÁGI MOZIBAN SEM! Hevér Gábor tehetséges szinkronszínész, de természetesen nem tudja visszaadni McAvoy hangjátékát. Ennek ellenére is átjön azonban az, hogy a skót aktor remek színész, és nagy léptekkel gyalogol az óriássá válás útján. Vitán felül áll, hogy James McAvoy a gárda legeslegjobbja. Mondjuk, ehhez az is hozzájárul, hogy a többiek nem erőltetik meg magukat túlságosan, egyedül talán Jennifer Lawrence játékában lehet felfedezni némi fantáziát, de neki meg erre föl nem adnak elég teret a filmben. McKellen és Stewart elücsörögnek a részvételükkel készült néhány jelenetben, de semmi pluszt nem tesznek hozzá az összképhez. Hugh Jackman jó, de a mesterien csúnya, és kissé erőltetett tekintet alkalmazásánál csak ritkán megy tovább. Michael Fassbender alakítása teljes mértékben jellegtelen és unalmas, Peter Dinklage viszont hozza a tőle elvárható, kiváló játékot, bár tény, hogy elég kevés lehetőséget kap - ja, és a választott magyar hang természetesen baromira nem illik a színészhez.

Mivel manapság sportot űznek a képregényfilmek esetében abból, hogy egyszer a vége főcím után teszik be a plusz jelenetet, egyszer pedig a teljes stáblista után (vagy akár mindkét alkalommal, és ilyenkor kettő bónusz képsor van), ráadásul néha a mozik is hülyéskednek, mert például A csodálatos Pókember 2. premier előtti vetítésén a Cinema City csak a mi tiszteletünkre kivágta a bónuszképsort, úgy döntöttem, hogy elhagyom a termet, miután a vége főcím befejeztével nem volt semmi. Persze, hülye voltam, hiszen Marvel-film esetében mindig bennmaradok a legvégéig. Mint ahogy kiderült, volt pluszjelenet, amit hál' Istennek megtaláltam a Youtube-on. Érdemes megvárni ezt a képsort, hiszen ízes kis felvezetést szolgáltat a következő X-mozinak, amelyben megérkezik (az) Apokalipszis.  

Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai kétségtelenül jó, megnézésre érdemes film, de mielőtt beülünk rá, célszerű csökkenteni az elvárásainkat. 7/10.