A produkció magyar címét, illetve Rozsomák hivatalos itthoni filmes nevét nem fogom használni az alábbiakban, ugyanis a szóban forgó megnevezés a hazai szinkronfordítók súlyos ( és sajnos valószínűleg szándékos ) tévesztése.

Annak idején az X-men: A kívülállók volt az első igazán komoly nagy vásznas képregény adaptáció, Bryan Singer remekműve indította útjára a mozikban hál' Istennek azóta is tomboló őrületet. Singer később elkészítette a második részt is, hasonlóan magas színvonalon, majd a harmadik epizódra átadta a gyeplőt Brett Ratnernek. Ezt követően látta a stúdió elérkezettnek a pillanatot arra, hogy kihozzák a széria első spin-off produkcióját, természetesen Rozsomákkal a főszerepben. Számomra a legjobb mozgóképes X-men élményt nyújtotta ama produkció, így izgatottan vártam az úgymond második felvonást, ami már nem a karakter eredetével foglalkozott, hanem azzal, hogy mi is lett kedvenc "rosszasan" jófiúnkkal a történetét tekintve tragikus harmadik X-film után. Logan úgy tudja, hogy Xavier professzor halott, valamint Küklopsz, és közös szerelmük, Jean is elhunyt, utóbbi egyenesen főhősünk karmai által, hiszen a helyzet, és a világ érdeke úgy kívánta. Vajon mihez kezd egy magányos f... (anyád), és megsebzett ragadozó egyedül a vadonban, ahol hiába menekül, a baj újra megtalálja?

Logan ( Hugh Jackman ) a kanadai hegyvidéken éli nomád napjait nagy szakállal, és még nagyobb hajjal. Éppen egyik "fajtársának" szolgáltat igazságot, amikor találkozik Yukioval ( Rila Fukushima ), a fiatal, ám minden jel szerint mutáns- és kivételes harcművészeti képességekkel rendelkező japán lánnyal. Yukio a legnagyobb japán vállalat tulajdonosának nevében keresi fel hősünket. Logan ugyanis a II. világháborúban, Nagaszaki bombázásakor megmentette Yashidát ( Hal Yamanouchi ), aki azóta milliárdokra tett szert, ám egyúttal halálosan meg is betegedett, és az öregség sem kímélte. Nem akar meghalni, ezért arra kéri Rozsomákot, hogy adja át neki öngyógyító képességét, és ezáltal megkapja a halandóság ajándékát.

A forgatókönyv Chris Claremont Wolverine-folyamát vette alapul. Az első tíz, Kanadában játszódó perc majdnemhogy egy az egyben a magyarul is megjelent Adósság és becsület című történetből lett adaptálva ( a képregény mestermű, akik kicsit is szeretik Rozsomákot, olvassák el! ). Nagyon tetszett, ahogy a történet kezdetben hozzáállt a főhős figurájához. Eddig egyik filmben sem érezhettük ennyire Logan a vadállatokkal való jellembeli rokonságát, ezúttal azonban még a megvadult medvét is közelebb érzi a lelkéhez, mint bármelyik emberi lényt. Később már inkább poén szintjén van jelen ez a motívum, ez azért nem volt olyan jó ötlet. Maga a cselekmény azonban egészen kiváló, remek ötlet volt végre a filmvásznon is elővenni a karakter japán vonatkozásait. Ezeket összességében jól ki is aknázza a film. A történet rendelkezik hangulatos bevezetéssel, csavaros, "összeesküvéses" bonyodalommal, jó kis poénokkal, és elképesztően zúzós fináléval, tehát elsőre komolyabb gond nincsen.

Félreértés ne essék, minden tiszteletem James Mangoldé, hiszen kevés ennyire sokoldalú rendezőt ismerhetünk ( talán csak Danny Boylet, és Stanley Kubrickot ), viszont ezúttal bátortalan volt. Nem kellett volna átíratni az Aronofskynak szánt forgatókönyvet. Az az igazság, hogy a Rekviem egy álomért és a Fekete hattyú látnoki erővel megáldott direktora a tökéletesebbnél is jobban betudta volna mutatni ezt a sebzett vadas alapszitut. Mangold nem mer kockáztatni, érezhető, hogy mindig az egyszerűbb megoldást választja. Különösen el van szúrva a Mariko és Logan között szövődő szerelmi szál kialakítása, illetve a Jean-es látomások ( amik annyira hatásosak lehettek volna, és mégis fájóan klisések lettek végül ), valamint a halhatatlanság kérdése, amit csontig ki lehetett és kellett volna vesézni. Való igaz, hogy Mangold minden jel szerint nem jó, hogyha képregényfilmről van szó. Érezhetően az akciójelenetekre és a poénokra fektette a hangsúlyt. Persze ezeket egyensúlyban tartja, és akad bőven dráma is, de ez utóbbit nem tudja megfelelően a vászonra varázsolni a rendező, mintha félne a rajongóktól. Hozzá kell tenni, hogy az akciójelenetek ellenben bődületesek. Néhány elkapkodott vágást, és rángatózó kamerát leszámítva zseniálisak, magával ragadóak a zúzdák. Nem is lehet őket rangsorolni, hiszen a temetésen történő bunyó, a metrós "röpködés", és a lehengerlő Ezüst Szamurájos finálé egyaránt remekbe szabott képsorok. A stáblista megszakításaként érkező pluszjelenet pedig nyálfolyatós beharangozója a jövőre érkező Eljövendő múlt napjainak, amely valószínűleg az eddigi egyik legnagyobb képregényfilmes vállalkozás lesz.

Hugh Jackman már sokadszorra bizonyítja, hogy megérdemelten vált híressé Rozsomák karaktere által. Láthattuk azóta már más figura bőrében is nagyot alakítani, de még mindig az egyedien fésült suvernyák gyilkológép szerepében mutat a legjobban. Na meg, ahogy kigyúrta magát, Brutális! Rajta kívül jóformán kizárólag csak japán színészek kapnak nagyobb teret, leszámítva Svetlana Khodchenkovát ( ctrl-c - ztem ), aki eléggé dögös, és a genya, szó szerinti Vipera szerepében remekül mutat. Tao Okamoto szimpatikus Mariko szerepében, és Fukushima is szépen helyt áll a főhős társaként.

Az igazság az, hogy Darren Aronofskynak kellett volna elkészítenie a The Wolverinet, ő mert volna kockáztatni. A film legkomolyabb hibáiért az ezúttal meglepően erőtlen James Mangold a felelős. A produkció ellenben veszettül szórakoztató, úgyhogy megvan egy nagyon gyenge 8/10.