A jó öreg Danny Boyle a jelenleg aktívan alkotó filmrendezők közül az egyik legváltozatosabb repertoárral büszkélkedő művész. A drogos témát körüljáró Trainspotting után zombifilmet rendezett, de megfordult már a mély tartalommal rendelkező Napfény, és az igaz történeten alapuló 127 óra rendezői székében is. Mindig maradandó munkát tesz le az asztalra, neve garancia a kiváló, és többrétegű filmélményre. Az olimpiai megnyitó megkoreografálása után újra a nagy vászon felé vette az irányt a brit zseni. Legújabb munkája, a Transz, 2013 eddigi legcsavarosabb, legintelligensebb, és legizgalmasabb produkciója. De őszintén! Van olyan, aki mást várt?

Simon ( James McAvoy ) egy aukciós házban dolgozik. Betörés esetén az ő feladata az érintett műtárgyat biztonságba helyezni. Azonban egy kivételesen értékes festmény elárverezése előtt alkut köt egy bűnözőcsoporttal, amelynek vezére a francia Franck ( Vincent Cassel ). Amikor lezajlik a betörés, Simon, megjátszva az áldozatot, átadja a műremeket elvileg tartalmazó táskát a bandavezérnek, aki egy kisebb komplikáció következtében erős ütést mér Simon fejére. Így amikor főhősünk felébred, nem emlékszik a szóban forgó nap hátralevő részére, így arra sem, hogy hová dugta a festményt, amikor átakarta verni Franckéket. A rossz fiúk így hipnotizőrhöz, a különleges tehetséggel megáldott Elizabeth-hez ( Rosario Dawson ) fordulnak.

Joe Ahearne és John Hodge forgatókönyve vérprofi. A történet rendkívül részletes, a cselekmény izgalmas, és elképesztően csavaros. Nem arról van szó, hogy van egy nagy filmvégi csattanó ( bár az is akad ), hanem nemes egyszerűséggel szinte tízpercenként érkezik egy újabb fordulat, és a kreatív történet sodró lendülete valamint a rejtélyes, katarzist ígérő elemek egyik pillanatról a másikra beszippantják a nézőt ebbe a kissé ijesztő, ám mégis elragadó, és nagyon érdekes világba, ahol soha sem tudhatod, hogy amit látsz, az valóság-e, vagy csupán a transz. 

Mindezt a hatást a végletekig kidolgozott karakterek teszik élvezhetőbbé, a rendkívül bonyolult, ezért nagy figyelmet igénylő történetet a figurák tolmácsolják nekünk izgalmas formában, és ennek köszönhetően nem lankadunk, hiszen érdekel, de őszintén érdekel a szereplők sorsa. Arra kényszerítenek, hogy foglalkozzunk velük, ráadásul olyan mértékben, amire nagyon ritkán akad példa a mozifilmek között. A főhős Simon a produkció legnagyobb rejtélye. Vajon ki ő, vajon mi motiválta a rabláskor elkövetett cselszövésben, pontosan mi is a kapcsolata a többi karakterrel? A fináléban választ kapunk, de korábban is el-elszórt morzsákkal olthatjuk szomjunk, és a végső leszámoláskor érkező megoldás még így is elsöprő erőt, sokkos hatást gyakorol ránk, a lehulló lepel mögül előtűnő titok gyomron vág. Erre tényleg nem számítottam! - áll fel a maximálisan kielégült néző a vászon vagy a képernyő elől, és legszívesebben azonnal újranézné a produkciót, hogy megfigyelhessen minden apróságot.  

Franck figurájának kettőssége nagyon tetszett. Nehéz eldönteni, hogy valójában igényes úriemberről, avagy kőkemény maffiózóról van-e szó. A válasz a film egyik kisebb meglepetése, kiderül, hogy eddig a nyúl vitte a puskát. Aki viszont viszi a prímet, az Elizabeth. Ennyire zseniálisan megírt női karakterrel, megmondom őszintén, nem tudom felidézni, hogy mikor találkoztam ezelőtt. Ráadásul olyan figuráról beszélünk, amelyet nem adaptáltak sehonnan, a szkript íróinak fejéből pattant ki. Ez a csaj egyszerűen zseniális, a film vérprofi lángelméje, annyi meglepetést tartogat, amit egy nézés után talán meg sem lehet hiányosságok nélkül emészteni. Elképesztő!

Jól hallom? Az a kérdés, hogy milyen Boyle rendezése? Danny-fiú nem csinál semmit, csupán azt, amihez ő ért a legjobban: Teljesen új oldalát mutatja meg, és olyan magával ragadóan erőteljes direktori teljesítményről tesz tanúbizonyságot, amiért a nézőközönség csakis az őszinte hálálkodással tartozik. Az amúgy is varázslatos forgatókönyvet Boyle elképesztően ügyes, félrevezető, jól időzített, és a rejtélyeket a végsőkig fokozó jelenetkoreográfiával teszi kitörölhetetlenné. Sok minden zamatos finomságot fogyaszthattunk már a lovagi rangot udvariasan visszautasító angol úriembertől, de a Transz egészen másféle filmélmény, mint a művész úr korábbi alkotásai. Eme remekmű új életet lehel a thriller egyre inkább haldokló műfajába, feltámasztja azt, amivel már régen ( egészen a 2006-os A 23-as szám óta nem találkozhattunk a mozikban ): A zsigerig hatoló, feszültséget sorjázó, a nézőt biztonságérzetéből kirobbantó, sokrétű, pusztító hatású thrillert. Ritka példány, de ettől talán még különlegesebb.

Teljes mértékben megértem, hogy James McAvoynak szüksége volt egy ugródeszkaszerepre, hogy tehetségét később több filmben tudja kamatoztatni. Ez volt az X-men: Az elsők című görcsroham, de talán pont ebben a produkcióban figyelt fel Boyle a fiatalemberre ( bár a Wanted még mindig a színész eddigi legjobbja ), és tette meg főszereplőjévé. McAvoy egyfajta idegenvezetőként mutat utat a nézőnek a sötét foltokat sorban felvonultató történet színfalai között. Visszaadja a karakter lényegét. A figurát szimpatikussá teszi, de ugyanakkor érezteti, hogy azért ne bízzunk benne minden feltétel nélkül. Vincent Cassel a ma élő egyik legnagyobb középkorú színész, ehhez kétség sem férhet. Ezúttal nem volt túl nehéz dolga, így természetesen nem okoz csalódást. Rosario Dawson a tőle elvárható profi játékot produkálja, pedig minden idők egyik legbonyolultabb női karakterét kellett eljátszania. És nem tudok szó nélkül elmenni gyönyörű, anyaszült meztelen megjelenése mellett sem. Nem csak tehetsége, de teste is van, de még milyen!

Dinamikus, a néző agyát végig mozgásban tartó vágói munka gondoskodik a még pörgősebb élményről, amit az eszelősen hangulatos filmzene egészít ki. A fényképezés ügyesen átver minket, soha nem érzékelteti, hogy az aktuális karakter a valóságban, vagy éppen transzban van-e. A Transz emellett meglepő, nyers durvaságot, és naturális ábrázolásmódot vonultat fel. Van itt vér bőven, na meg lerobbanó fej, és szétlőtt pöcs. Kemény, na!

Danny Boyle megmutatta, hogy ki a faszagyerek! Amikor már azt hittük, hogy a direktor-lángelme nem tud meglepetést okozni, előállt egy olyan thrillerrel, amire hosszú évek óta áhítoztunk. Vérfagyasztó mestermű. Hideg, távolságtartó külsővel rendelkezik, de mégis az elméd legmélyére hatol. Csukd be a szemed, és mélyedj el odabent! Biztos, hogy senki sem figyel? 10/10.