Movie Tank

A legjobban várt szuperhősfilmek 2017-ből

2016. december 26. - Sparrow

A szuperhősfilmek az utóbbi két évtized során egészen önálló, sajátos stílusvilágot alakítottak ki, így a közvélemény egyre inkább hajlik arra, hogy eme produkciókat egy új, kifejezetten 21. századi mozgóképes műfaj képviselőiként kezelje. Ennek megfelelően én is különálló posztot szentelek a 2017-ben esedékes témabeli címeknek, még akkor is ha így eme listában nem vonultathatok fel olyan sok produkciót, mint a cikksorozat korábbi posztjaiban (ezek voltak eddig: drámák, vígjátékok, sci-fik, horrorok és thrillerek). 

Lássuk hát, melyek a legjobban várt szuperhősfilmek 2017-ből!

logan_1.jpg

Tovább

Lehet, hogy Keira Knightley is benne lesz a következő A Karib-tenger kalózai-filmben

Jövőre ötödik részéhez érkezik Johnny Depp modern kalózos szériája. A Salazar bosszúja című alkotásban Javier Bardem lesz a főgonosz, de a negyedik epizód offolása után Orlando Bloom is visszatér.

Keira Knightley szintén kihagyta az előző felvonást, és eleddig nem is igazán szólt a fáma arról, hogy az új fejezetbe beszállna, ám most egy ingatag lábakon álló hír szerint a színésznő mégiscsak részt vállal a produkcióban.

Sőt, mi több, állítólag már forgatott is néhány jelenetet. Reméljük, nem csak csalásról és ámításról van szó!

keira.jpg

Karácsonyi pszichoanalízis - Mi a manó (2003)

Karácsonyi vígjátékot készíteni hálás feladat, hiszen a produkciónak, ha legalább egy kicsi hype-ot sikerül keríteni köré, lesz közönsége az ünnepi szezonban, ráadásul ezen produkciók alkotói megengedhetik maguknak azt is, hogy szabadabban, kevésbé szigorúan kezeljék a történetmesélés és a hangulatteremtés szabályait, mert az ünnepi cukordelíriumban fetrengő nézősereg ebben az időszakban úgyis jóval elnézőbb lesz a végeredményről való ítéletmondás során. Persze, az igazi karácsonyi klasszikusok akkor születnek, amikor eme megkönnyített helyzet dacára győz a filmművészet szeretete és a lelkiismeretesség, alkotóink pedig nem csak korrekt, hanem kifejezetten jó filmet tesznek a fa alá. Ezt a kategóriát erősíti a Reszkessetek, betörők!, A Grincs vagy a Télapu.

És szódával ide sorolhatjuk Jon Favreau 2003-as rendezését is.

elf.png

Tovább

Íme az Alien: Covenant első előzetese!

Aztán nehogy azt mondjátok, hogy a filmvilág nem gondoskodik karácsonyi ajándékról! 

Epekedve várja már mindenki Ridley Scott következő Alien-filmjét, amelyről először apró hírek láttak napvilágot, majd megsokasodtak a nyilvánosságra hozott jelenetfotók, most pedig végre itt az első trailer!

Hát ez bizony 18+-os, úgy fest, a jó öreg Ridley legjobb énjét vette elő. Ha eddig nem ez volt 2017 egyik legvárósabb filmje, akkor most már kétségtelenül az.

alientrailer.jpg

Tovább

Alien vs. Darth Vader - A bolygóközi crossover

Annak idején megpróbálkoztak az Alien és a Predator lényeinek egymásra eresztésével, a világok kombinálásával, sőt A Halál a Ragadozó ellen még egy folytatást is megért, ám egyik film se vívta ki a rajongók feltétlen elismerését.

Azért mégis lehetne tovább próbálkozni a crossover-típusú mozgóképes történetekkel, hiszen lenne benne potenciál. Ezt bizonyítja Guillem H. Pongiluppi, aki kivételes művészi érzékkel megáldott alkotóként nem semmi képcsodákat készített Darth Vader Birodalmának a xenomorfokkal való összecsapásáról. 

darthalien.jpg

Tovább

Itt vannak az első képek Edgar Wright új filmjéből

Jövő nyáron befut Edgar Wright, a Cornetto-trilógia rendezőjének új akcióvígjátéka, amely a szinopszis alapján heist movie-ba csomagolt love story lesz.

A főszerepekben olyan nevekkel találkozhatunk majd, mint Lily James, Jamie Foxx, Jon Hamm, Jon Bernthal, Eiza González és Kevin Spacey.

Alább az első nyilvánosságra hozott jelenetfotókat tekinthetitek meg.

babydriver2.jpg

Tovább

Alien: Covenant - Itt a trailer beharangozó videója!

Az utóbbi napokban megszaporodott forgatási és jelenetfotók egyértelművé tették, hogy hamarosan befut az Alien: Covenant első előzetese.

Nem, ez még nem a trailer, csupán egyfajta hangulatfokozó teaser. Valami baljós készül kikelni a tojásból.

Teljes előzetes holnap!

Lássuk, hány embert ölt meg John McClane a Die Hard első részében!

Újra itt a karácsony, ami egyben azt is jelenti, hogy nem csak Kevin néz szembe ünnepi időhurokba szorulva ismét a betörőkkel, hiszen Bruce Willis is újfent begurul a Nakatomi toronyházba, hogy szembeszálljon az élete alakítását nyújtó Alan Rickmannel.

Az alábbi videóban nyomon követhetjük, hogy a legendás akcióhős hány rosszfiúval végzett, mire a karácsonyi buli befejeződött.

12 nem karácsonyi film karácsonyra

Nemrég már bemutattam, hogy mely címeket érdemes elővenni, amennyiben giccsmentes karácsonyi mozgóképes szórakozásra vágyunk, ám könnyen lehet, hogy sokaknak már alapvetően az ünneppel foglalkozó produkciókból is elegük van. Viszont nagy valószínűséggel ők is szívesen dőlnének hátra a családi készülődés után, hogy megtekintsenek egy-két olyan alkotást, ami nem elcsépelt, de megidézi a karácsony hangulatát. Márpedig ha kiszélesítjük látóköri és értelmezésmódbeli spektrumunkat, könnyedén találhatunk olyan filmeket, amelyek nem a fenyőünnepről szólnak, de mégis megidézik az év eme szakaszában előnyben részesített érzelmeket.

Íme 12 cím ebből a kategóriából! Úgy éreztem, hogy ilyen tematika keretei között értelmetlen a rangsorolás, így a művek évjáratuk, nem pedig minőségük szerint követik egymást.

 

Óz, a csodák csodája (1939)

A színes film talán legelső klasszikusa, ami ráadásul időtálló, fantasztikus szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Victor Fleming emlékezetes, színes-szagos, csodaszépen koreografált tálalásban prezentálja a halhatatlan mesék dicsőségcsarnokának egyik legfontosabb darabját, amelyben a fiatal Dorothy a sárga köves utat követve megleli nem csak erősebb önmagát, hanem az igazságot is, mely szerint mindenhol jó, de legjobb otthon.

nemkari.jpg

Tovább

Pennywise hátborzongató fotón feszít

Jövőre megérkezik Stephen King monumentális, Az című regényének új mozgóképes adaptációja. Nagy eséllyel 2017 egyik legjobb horrorfilmjéről beszélünk, de persze elég korai még inni a medve bőrére.

A jelenleg a poszt-produkciós folyamatok vízén evező alkotás rémséges bohócalakjáról, Pennywise-ról láthatunk alább egy stílusosan homályos, sejtelmes fotót, ami nem kicsit rémisztő filmet ígér.

Magyar premier szeptemberben.

pennywise.png

süti beállítások módosítása