Movie Tank

A legjobban várt fantasyk és kalandfilmek 2017-ből

2016. december 28. - Sparrow

Folytatódik 2017-előzetes listasorozatom. Lassan megérkezünk a jövőbe tekintő cikkszéria végéhez, ugyanis ezen kívül még kettő hasonszőrű poszt fog napvilágot látni, hogy aztán rögvest bele is vethessük magunkat a vadonatúj, sok izgalommal kecsegtető filmévbe. Eleddig megnéztük a következőket: filmdrámák, vígjátékok, sci-fik, horror/thriller filmek és szuperhősös alkotások.

Most pedig lássuk, melyek a legjobban várt fanasyk és kalandfilmek 2017-ből!

kong.jpg

Tovább

Nézz be az Avatar-kalandpark kulisszái mögé!

Amíg várunk James Cameron nagyívű Na'vi-kalandjának folytatására, személyesen is elutazhatunk Pandora földjére. Hogy mikor? Egészen pontosan 2017 nyarától, ekkor nyílik meg ugyanis a népszerű sci-fi blockbuster helyszínét bemutató kalandpark.

A vendégek lépésről lépésre végigjárhatják majd Pandora szebbnél szebb vidékeit, amelyek vélhetően megtévesztő hitelességgel fognak manifesztálódni a lelkes tervezők kivitelezésében.

Nemrég mutattam néhány fotót, most pedig íme, a tovább mögött egy kulisszavideó, amelyben többek között James Cameron is megszólal.

pandora.jpg

Tovább

Gyökeréig rothadt családfa: Aranyélet - 2. évad

Furcsa volt az utóbbi néhány év. Legalábbis a magyarországi mozgóképgyártás szempontjából. Hozzászoktunk ahhoz, hogy nálunk nem készülnek igazán jó filmek, belenyugodtunk, hogy hazánk ezen a téren már elhagyta az aranykort, sőt, az ezüstöt meg a bronzot is. Aztán egyik pillanatról a másikra a magyar filmreneszánsz kellős közepén találtuk magunkat, és alig hangolódtunk rá a jobbnál jobb itthoni kezek által alkotott mozikra, amikor a tévében is beindult a gépezet. A magyar HBO olyat húzott az Aranyélettel, amire jóformán senki nem számított, talán még maguk a készítők sem. Lett egy nagyszerű, világszínvonalú drámasorozatunk. Az első évad nagyot ütött, ezért örülhettünk a folytatásnak. De vajon így, a második nyolc epizód után sem savanyú a szőlő?

aranyelet3_1.jpg

Tovább

Hangulatos új előzetest kapott Tom Hardy minisorozata

Januárban érkezik a Taboo című, rendkívül érdekesnek ígérkező televíziós produkció. A minisorozat az IMDB szerint nyolc epizódon keresztül meséli el Tom Hardy főhősének komor történetét.

A fókuszban egy rég halottnak hitt férfi áll, aki alapjaiban megváltozva tér haza, hogy magának követelje örökségét, ami jogosan az övé, és leszámoljon családja ellenségeivel

Tom Hardy kreátorként is benne van a produkcióban, ami fényképezés szempontjából már a trailer alapján is nagyszerű lesz. Reméljük, a sztori is ütni fog!

taboo.jpg

Tovább

Matthew McConaughey benne lenne a True Detective következő évadában

A True Detective első évada korszakformáló, forradalmi produkció, ami megkísérelte újraértelmezni a televíziós krimi narratív és karakterdrámai szabályait, téve ezt meghökkentően nagy sikerrel.

A mű nagy erőssége volt a főszereplő páros, Matthew McConaughey és Woody Harrelson, hiszen mindketten óriásit parádéztak. Különösen előbbi, aki ezzel a címmel vált igazán komoly drámai színésszé.

A második szezon új szereplőgárdával készült és jóval kevésbé lett emlékezetes. Egyelőre még nem jelentették be a következő szezont, ám McConaughey biztosította a publikumot afelől, hogy ő bizony benne lenne. Hát, azt hiszem, a sorozat minden kedvelője nevében mondhatom, hogy bizony mi is megnéznénk!

Hazatérés - Rambo 2. (1985)

A régi Vietnam halott. De az emléke még mindig mérgezi a levegőt. A földet és a vizet ugyanúgy. És a háború kísértetei, a szerencsésnek bélyegzett túlélők még mindig arra vannak kárhoztatva, hogy a megtapasztalt szörnyűségek leverhetetlen láncait magukon cipelve járják az ellenséges vidék göröngyös útjait. És nem az a szomorú, hogy még mindig vannak ellenséges földek, olyan népek, akik végigmérik őket, a hősöket és a pokolba kívánják őket. Nem, nem ez a baj, hiszen az ember alapvető természete okán ez kiirthatatlan negatív jelenség.

A probléma az, hogy ezek a rossz szándékú népek honfitársak. Egy országból, amit a kitüntetettek hazájukként szeretnek és tisztelnek.

rambo2-2.jpg

Tovább

Új képek a Trainspotting második részéből

2017 egyik legjobban várt filmje február elején be is fut a mozgóképszínházakba. Danny Boyle rendező és a komplett színészgárda is visszatér a T2: Trainspotting kedvéért, amely egy, immáron jóval komplexebb világban mutatja be függő fenegyerekeink tragédiáját.

Az előzetes üt, és most néhány fotót is megnézhettek.

trains.jpg

Tovább

Bőven jut szerep Jeremy Irons számára Ben Affleck Batman-filmjében

Nagyon vártuk a Batman Superman ellen-t, ami végül nem szólt valami nagyot. Sokan csalódtak a produkcióban, sőt, egyesek kifejezetten rossz filmnek tartják. A mű egyik hibája a gyengén ábrázolt Alfred-karakter volt. Jeremy Irons szerződtetése ellenére nem sikerült emlékezetesre a kultikus mellékalak legújabb feldolgozása.

Jövőre érkezik Az Igazság ligája, amely összeverbuválja a DC legfontosabb szuperhőseit. A számos jelentős név mellett értelemszerűen nem fog túl sok tér jutni Alfred számára. Viszont Jeremy Irons nemrég tett nyilatkozata szerint maga Ben Affleck biztosította afelől, hogy Géza saját Batman-filmjében bőven akad majd tennivalója.

Ben Affleck egyelőre nem nyerte el a rajongók szeretetét - hiába alakította teljesen jól Burce Wayne figuráját - így bőven akad teljesíteni valója a denevérprojekt háza táján. Bizakodni van okunk, hiszen az úriember nem kiemelkedő színész, viszont annál jobb rendező.

alfred.jpg

A hősök nem véreznek - Drágán add az életed! (1988)

Imádjuk a régi idők akcióhőseit. Az egyszemélyes hadseregeket, akik mindig meglelték a módot arra, hogy különösebb segítség vagy szövetségesek nélkül miszlikbe aprítsák az ellent, általában olyan általános értékek védelmében, mint a család vagy a hazaszeretet. Schwarzi a Kommandóban nem ismert lehetetlent, ahogy Sly Rambója is gyilkológépként működött a vietnami borzalom súlya alatt. Legyőzhetetlennek tetsző, félisteni alakok voltak ők, akikre ma is szívesen emlékezünk egy-egy újranézés alkalmával. Ám aktualitásuk már leáldozott. Már elég régen.

Kb. akkor, amikor Bruce Willis belépett a Nakatomi toronyházba, rágyújtott egy cigire, aztán elkezdett vérezni.

diehard2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása