Movie Tank

Deadpool még legalább kétszer visszatér a filmvászonra

2016. november 10. - Sparrow

Üzleti szempontból az utóbbi évek egyik legnagyobb mozis meglepetése volt Tim Miller Deadpool-adaptációja. Miután írói részről csúnyán elbántak a karakterrel az X-Men kezdetek: Farkasban, a rajongók kitartóan reménykedtek a méltóbb megfilmesítésben. Imáik meghallgatásra találtak, ugyanis a nagyon képregényhű, nagyon véres és nagyon vicces Deadpool 2016 egyik kiemelkedő akciófilmjeként parádézott, és óriási, nem várt bevételt hozott.

Nemrég azonban megtudtuk a szomorú hírt, miszerint Miller kreatív nézeteltérésekre hivatkozva távozik a folytatás fedélzetéről. Rövid időre mindenkiben megállt az ütő, ám a stúdió nem ijedt meg. A második rész érkezik, sőt, már a harmadikat is tervezik. Ezek szerint mindenki szabadszájú gyilkológépe még legalább kétszer tiszteletét teszi a mozikban. Rendező ugyan még nincs a folytatásokhoz, de a Fox jelenleg David Leitch-et győzködi. Az úriember a John Wick társrendezőjeként már bizonyította rátermettségét, így mindenképpen jó választás lenne.

Ryan Reynolds persze továbbra is csatasorban várja, hogy újra felhúzhassa a vérszínű rucit.

deadpool_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr711947613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása