Emlékeztek még arra az időszakra, amikor 3-4 évesen megtapasztaljátok első olyan filmélményeiteket, amelyeket kisebb-nagyobb részletekben később is visszatudtok idézni? Hihetetlen, egyedülálló pillanatok ezek. Megismerni egy-egy kiváló Disney-rajzfilmet, esetleg a Csillagok háborúját, vagy példának okáért a Végtelen történetet. Most a saját gyerekkoromból merítettem, de nyilván mindenki tudna mondani néhány címet a korai éveiből. Tehát jó gyerekfilmekre, illetve családi mozgóképekre szükség van, és mindig is szükség lesz. Egyrészt mert ezek a produkciók igenis képesek hozzájárulni gyerek és szülő kapcsolatához, a néhány éves emberke fejlődéséhez, na meg persze ahhoz, hogy felnőttként ne legyünk kulturális analfabéták. És persze azt is tudjuk, hogy ami gyerekként mesterműnek tetszik, az felnőttként néha tud csalódást okozni. Erre iskolapélda az Elliott, a sárkány, ami szinte biztosan nagy kedvence lesz a gyerekeknek, a szülők azonban félő, hogy leginkább csak a kliséket fogják észrevenni.
Pete (Oakes Fegley) ötéves korában veszíti el a szüleit. A család éppen kirándul az erdő mellett, amikor autóbalesetet szenvednek. A kisfiú magára marad a sötét rengetegeben, ám a rátámadó farkasokat elijeszti egy titokzatos óriás. A rikító zöld, szárnyas lényről kiderül, hogy nem más, mint egy sárkány. Pete utolsó fogódzója egykori gyermekkorához az a mesekönyv, amivel olvasni tanult. Ennek főszereplő kutyája után elnevezi új barátját Elliott-nak. A fiú és a sárkány hat éven át élnek békésen az erdőben. Ekkor akad rájuk a lelkes erdész, Grace (Bryce Dallas Howard), akinek édesapja (Robert Redford) a város bolondjaként van számon tartva, igaznak előadott sárkányos meséi okán...
Az Elliott, a sárkány nagyon kedves, ártatlan gyerekfilm, amiben pont annyi dráma, humor és érzelem kap helyet, amennyit egy néhány esztendős kisfiú vagy kislány biztonságosan fel tud dolgozni ezekből. Tulajdonképpen a kisebbeknek szóló mesefilmek ősi receptjének egy újabb tökéletes, kockázatokat a legkisebb mértékben sem vállaló megtestesülését láthatjuk, ha jegyet váltunk a produkcióra. Azonosulásra viszonylag megfelelően alkalmas kissrác a főhős, a sárkány egyszerre nagy és erős, ugyanakkor végtelenül cuki is, a szép arcú felnőttek és a kedves idősek pedig természetesen a szövetségesek a kalandban, míg az élesebb arcvonásokkal rendelkező Karl Urban a rosszfiú szerepét tölti be.
Nem lehet tehát haragudni az alkotókra, talán csak egy kicsit savanyú lehet a szájízünk, amiért ennyire, már-már betegesen biztosra mentek. Mert sajnos annak, aki életében már tíznél több épkézláb filmet látott, ez a produkció semmi újat nem fog nyújtani. Minden egyes másodpercét láthattuk már más alkotásokban, klisé klisé hátán érkezik, a cselekményvezetés, a konfliktus és a karakterrajzok terén egyaránt. Ezek persze jól összeállnak egésszé, a gyerekes butaságokat pedig meg lehet bocsájtani, de összességében mégis az lehet az érzésünk, hogy egy kis alkotói bátorsággal kiemelkedő mozgókép lehetett volna ez a produkció.
Oakes Fegley számára nem jósolhatunk túl nagy színészi karriert, mert nem túl bonyolult gyerekszínészi szerepét sem tudja igazán hitelesen prezentálni, sokszor érezhető rajta a tanácstalanság. Nála egy fokkal jobb kislánypartnere, Oona Laurence, aki helyenként kifejezetten szórakoztató teljesítményt nyújt. A felnőttgárdába erős névsort sikerült összeverbuválni. Karl Urban-on mondjuk látszik, hogy minden másodpercben tiszta erőből szorítja össze a seggét annak érdekében, hogy ne röhögje el magát, viszont Bryce Dallas Howard kifejezetten lelkesen hozza a melegszívű női karaktert. Robert Redford kellemes jutalomjátékát öröm nézni. Igazi élmény látni a meghatározó színészlegendát, amint tök lazán, óriási eredményekkel a háta mögött, kockázat nélkül szórakozik egy jót a gyerekekkel.
Az Elliott, a sárkány kellemes családi film, ennél azonban nem több. Nagyon kicsi gyerekkel érdemes elmenni rá, mert ő egészen biztosan élvezni fogja, a szülő meg legalább tiszteleghet a nagy Robert Redford előtt. 6/10.
