A Corvin mozi újfent műsorra tűzte az amerikai sci-fi film egyik legnagyobb klasszikusát, ami nem csak James Cameron számára hozta meg a komoly elismerést, hanem Arnold Schwarzeneggert is meglökte a szupersztárrá válás útján. Eme remek kezdeményezésnek hála a magamfajta gyökerek, akik mertek a '80-as évek után születni, végre pótolhatják a nagy vásznas élményt. Nem vagyok túl nagy rajongója a régi filmek mozis újrázásának, de bevallom, akad egy-két darab, amit tényleg megéri így is megtekinteni, főleg, ha az embernek annak idején erre nem volt lehetősége, mert még nem létezett vagy túl fiatal volt. Így hát a 2001: Űrodüsszeia után a Terminátorra is elmentem, hogy a kb. negyedik újranézést mozis körülmények között bonyolíthassam le.
Sarah Connor (Linda Hamilton) átlagos, fiatal amerikai nő, aki felszolgálóként dolgozik, miközben próbál magának rendes férfit fogni. Élete azonban egyik pillanatról a másikra felfordul, amikor a jövőből érkező, emberi külsővel rendelkező kiborg (Arnold Schwarzenegger) az életére tör. A szintén a jövőből a megmentésére siető Kyle Reese (Michael Biehn) lerántja a leplet. Sarah fog életet adni az eljövendő, emberek és gépek között zajló háború nagy vezetőjének, és az ellenség ezt megakarja akadályozni.
Habár ült mellettem egy kedves hölgy, aki partnerét megállás nélkül kérdezgette, hogy ki kicsoda a filmben, úgy gondolom, hogy rajta kívül jóformán senkinek sem kell még ennyire sem bemutatni ezt a történetet. A sci-fi mozgókép történelmének egyik legnépszerűbb sztorijáról van szó, az aduászról James Cameron kezében.
Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy Cameron alkotása pontosan miért is vált klasszikussá. Elsősorban talán a remekül megérzett alapvetés okán. Néhány év múlva bekövetkezik a mindent elsöprő nukleáris háború, majd kezdetét veszi a maroknyi túlélő és a halálos, kegyetlen gépek harca, azonban a film nem erre fókuszál. Megpendíti, előrevetíti, szóban forgatja, néhány jelenet erejéig elidőz benne, de mégsem valamiféle monumentális háborús történetet akar mesélni. Cameron inkább egy minimalista, és pont ezért nagyon magával ragadó megoldást választ. Háromszereplős történetében az egész emberiséget fenyegető veszedelmet helyezi egy ártatlan, átlagos nő, egy háborús veterán és egy gépkatona háromszögére. Ettől lesz súlya a konfliktusnak, ettől érezzük igazán a nukleáris fenyegetés keménységét, és ettől kerül elő, válik dominánssá az a hihetetlenül nyomasztó atmoszféra, ami a Terminátor világának sajátja.
Cameron ötletei nem ritkán egészen fantasztikusak. A hangulat még fajsúlyosabbá válik Reese rövid anekdotáját követően, amely során kiderül, hogy a gépek gyakorlatilag pont úgy bánnak az emberekkel a jövőben, ahogy a náci Németország tette azt bűnbakjaival, elsősorban a zsidókkal. Ez nagyon erős, merész húzás a készítőktől, de természetesen a különböző remek képekről sem feledkezhetünk meg. Ilyen például a tévékészülék előtt ülő gyerekek látványa, ami után kiderül, hogy gyerekműsor helyett a doboz belsejében táncoló lángok előtt melegednek, vagy maga a záróképsor, amelyben bizony nagy vihar közeleg. A CGI előtti látványvilág megkapó, a mai néző szemének kissé talán fura, a kreativitás azonban lenyűgöző. A stop-motion technika és a bábuk használata kiválóan valósítják meg a rendező elképzeléseit.
Ugyanakkor sajnos az is igaz, hogy a Terminátor nem a Terminátor 2., ez a film közel sem tökéletes. Cameron munkáján érződik, hogy minden tehetsége dacára itt még nem volt túlságosan tapasztalt filmes. Némelyik beállítás rendkívül amatőr kontextust kap, sokszor egyszerűen csak a fényképezés színvilága hajaz holmi home videóra, vagy éppenséggel a kameramozgás túl élénk olyan helyeken, amikor ennek pont az ellenkezője lenne szükséges. Továbbá minden zsenialitásának elismerése mellett meg kell jegyeznem, hogy a forgatókönyv sem makulátlan. Ez leginkább a szerelmi szálban ütközik ki, ami amekkora fordulatot hoz a történetben, legalább annyira összecsapott és kiforratlan módon van levezetve.
Arnold Schwarzenegger sztárrá válásának legérdekesebb mozzanata ez a kezdeti lépés, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy a nagy lökést egy kegyetlen negatív, és még csak nem is emberi figura eljátszása hozta meg nekik. Arnold sosem volt jó színész, ellenben már itt is jelenség. Illik a szerepre, bár nem mindig csinálja jól. De mégis, megvan körülötte az az atmoszféra, ami igazából megmagyarázhatatlan, de arra késztet minket, hogy imádjuk ezt az embert. Az a "baj", hogy Schwarzi tényleg arra született, hogy szeressék a tömegek. Színészileg azonban partnerei alaposan túlszárnyalják. Michael Biehn hitelesen hozza a a háborútól megviselt, küldetéstudatát rendületlenül követő katonát, a prímet azonban Linda Hamilton viszi, aki nem csak jól hozza a figurát, hanem még erőteljes karakterfejlődést is bemutat a játékidő során. Belőle is válhatott volna nagy sztár, legalábbis ha a teljesítményét nézzük.
A Terminátor - A halálosztó megkerülhetetlen klasszikus. Alaptörténete az amerikai film valaha volt egyik legeredetibb húzása, atmoszférája pedig húsba vágó. Továbbá nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy megágyazott a hét évvel későbbi folytatásnak, ami minden idők egyik legjobb filmjeként vált örök darabbá. 8/10.
