Az utóbbi évek egyik legjobb sorozatát természetesen a Netflix szállítja immáron negyedik esztendeje. A Piper Kerman tapasztalatai és biográfiája alapján indult történet a női börtön kontextusában olyan komplex szociológiai tablót és összetett karakterdráma-együttest prezentál, amire aligha tudunk méltó példát mondani. Az Orange Is the New Black korszakalkotó mű, még ha ez egyelőre nem is csapódott le mindenki fejében. Korszakalkotó, mert most mutat valami egészen újat, most, amikor már mindenki kezdi benyalni a hollywoodi propagandát, miszerint már nem lehet megújulni. És mégis sikerül. Negyedszerre is.
Az új szezon pontosan ott veszi fel a cselekmény fonalát, ahol az előző évad elvágta azt. A börtön melletti tóban ünnepelve fürödnek és buliznak a fogvatartottak, miközben megérkezik a különleges osztag, hogy leverje a "börtönlázadást". Az új rendfenntartó erők azonban nem csak átfutó vendégek a történetben, maradnak a börtönben, mint az őrök egy új, magasabb szintű rétege a nagydarab és határozott Piscatella százados (Brad William Henke) vezetésével. Eközben egy másik szálon kényszerű gyilkosság történik, amibe bevonódik a tettesen kívül néhány egyéb elítélt is, durva kockázatnak téve ki mindannyiuk sorsát. Piper Chapman (Taylor Schilling) pedig próbálja megőrizni börtöngengszter imázsát, ám hamar rá kell jönnie, hogy nála jóval rátermettebb és erőszakosabb konkurenciával kell szembenéznie.
Az Orange Is the New Black egyik fő mozgatórugója a korábbi évadokban is a faji kérdés volt, és ez a vonal most még erősebben teszi tiszteletét. A sorozatos félreértések, eltúlzott etnikai identitástudatok és bajkereső magatartásformák eredményeképpen radikális szembenállás bontakozik ki elsősorban a fehérek egy csoportja és a latinók között, de a börtön fekete lakossága is sorozatosan belesodródik a konfliktusba. Míg a faji összetűzések korábban inkább a morbid humor szintjén mozogtak, addig ebben az évadban a kőkemény főkonfliktusok közé lépnek elő. Megidéződik az Amerikai história X nyomasztó hangulata, mindeközben pedig Piper, aki egészen véletlenül, de mégis önhibájából kerül az események középpontjába, látszólag olyan mélységek felé veszi az irányt, ahonnan már nemigen van visszaút.
Lenyűgöző az alkotói tudatosság, hiszen habár az előbb leírt konfliktus egydimenziós történeti rétegnek tűnik, végül a komplett finálét sikerül erre a vonalra felfűzni. Ahogy az évad befejezése után végiggondolunk a tizenhárom epizódon át lefolytatott eseményláncolatra, elképesztő írói precizitásra figyelhetünk fel. Az Orange Is the New Black még mindig a jelen mezőny egyik legátgondoltabb, legérdekesebb sorozata.
Az újítások mellett természetesen a régi értékek sem tűnnek el. A széria egyik fontos védjegye, a sok szempontú karakterdráma ezúttal is rendkívüli pozitívum. Most is minden epizódban egy-egy kiválasztott figurát ismerhetünk meg közelebbről, a flashbackrendszer továbbra is pazarul van felépítve.
A bűnügyi szálon a sorozatra jellemző fanyar humorvilág érvényesül. A viccelődés, a morbid életszemlélet, valamint a pusztítóan életszagú tálalásban érkező emberi tragédia fúziója ismételten kiadja azt a hihetetlenül egyedi, szívfájdító és mégis szórakoztató élményt, ami miatt már negyedik éve vagyok a produkció nagy kedvelője. A börtön falai között továbbra is a szakadék felé száguldó, de közben jót nevető emberi sorsok uralják a teret. Az ártatlan ember elmebetegségtől megroggyant állóképessége lélekfacsaró bemutatásban érkezik, Sam Healy tragédiája pedig beteljesedni látszik. Mert ez a sorozat továbbra is az életről szól. Itt nem jár jutalom senkinek pusztán azért, mert jó ember, vagy mert annak tartja magát.
Az utolsó két epizódban felépített finálé véresen komoly, brutálisan drámai, a néző minden érzelmi csatornáját sebhelyesre dolgoztatja. Szívbemarkoló, zseniális, és perszer a cliffhanger sem marad el. Mit lehetne még mondani, az Orange Is the New Black továbbra is zseniális mestermű, megunhatatlan, a folytatás pedig kivárhatatlan. Ahogy írtam feljebb. Korszakalkotó darab. 10/10.
