Az írás CSAK az előző évadokra nézve spoileres!
A BBC America klónos sci-fi thriller sorozata letudta a negyvenedik epizódot is, ami egyben azt jelenti, hogy befejeződött egy újabb szezon. Személy szerint nagyon méltánytalannak tartom az Orphan Black körüli alacsony hírverést, hiszen az utóbbi évek egyik legjobb tévés produkciójáról van szó. Három majdhogynem tökéletes évad után nagyon necces volt még egy kör zsenialitást várni, azonban, még ha az új adag egy picikét el is marad a korábbiaktól, az alkotók bizonyítják, hogy még bőven van mesélni való a tarsolyukban. Sőt, nem átallnak előrevetíteni, hogy az ötödik évadban sem lesz hiány minőségi szórakozásból...
Sarah (Tatiana Maslany) élvezi a békés bujkálást családjával, köztük a klónprogram eredeti genomját adó Kendall Malone-nal (Alison Steadman), amikor a Dyad újra bekopogtat. A kis csapatnak vissza kell térnie a veszélyzóna közepére, ahol a terhes Helena (Tatiana Maslany) továbbra is a Hendrix családdal éldegél. Eközben Rachel Duncan (Tatiana Maslany) agysérüléséből próbál felépülni egy távoli szigeten, ahol megjelenik múltja egy fontos alakja (nem merem leírni, hogy ki, mert nem emlékszem pontosan, hogy feltűnt-e már az előző évad végén is :D). Ahogy Sarah és a többiek újfent nyomozásba kezdenek, ismét felsejlik Beth Childs (Tatiana Maslany) kísértete, és kiderül, hogy a Dyad és a Neolúció a korábbi elképzeléseknél jóval összetettebb és ellentmondásosabb szervezetegyüttes. És természetesen továbbra is létfontosságú a krónikus klónbetegség ellenszerének felfedezése, hiszen a folyamatosan gyengülő Cosima (Tatiana Maslany) ideje egyre fogy.
Az Orphan Black legfontosabb győzelme és pozitívuma a konstans magas minőség. Szinte hihetetlen, hogy ez már a negyedik évad volt, és még mindig nem történt egyetlen komolyabb hullámzás sem, az alkotók még mindig biztos kézzel irányítják a szálakat. És bizony, ebből biztosan következtethetünk arra, hogy az írók vagy piszok tehetségesek vagy piszok tehetségesek és hozzá még ráadásul alaposan át is gondolták, hogy mit akarnak kihozni ebből a koncepcióból, és ezt valószínűleg még a legelején tették. Elképesztő ugyanis az a mély átgondoltság és következetesség, amivel halad előre az Orphan Black.
Persze, nehéz is felfigyelni az esetleges cáfoló tényezőkre vagy logikai bakikra, hiszen a cselekmény egyre csavarosabb és szövevényesebb, és mivel szerencsére meglehetősen intelligens tartalmi töltettel bíró sztoriról van szó, a nézőnek nagyon koncentrálnia kell, hogy minden információt észlelni és értelmezni tudjon. A science fiction továbbra is izgalmas, a klóntéma kimeríthetetlen alapanyagnak tűnik, mindehhez pedig továbbra is társul az emberkísérletek, a testi implantátumok és ezek erkölcsi mérlegelése, valamint maffiaszerű bűnhálózattal való összeszövése.
Az Orphan Black korábbi évadaiban is az volt az egyik legérdekesebb elem, hogy a negatív oldal lényege árnyékban maradt. Újra és újra rá kellett jönnünk, hogy az, akit főgonosznak hittünk, valójában csak báb, vagy ha nem is báb, csupán kisebb szereplője egy óriási, messzire nyúló játszmának. Ezúttal úgy tűnik, hogy kezdünk már közeledni az igazsághoz, de még mindig nem lehetünk biztosak magunkban, hiszen a tizedik rész végéig érik egymást a fordulatok. A Dyad és a Neolúció továbbra is képlékeny fogalmak, meghatározhatatlan kezekben futnak össze, királynak vélt alakok roskadnak össze és adják át helyüket az újabb rejtélyes figuráknak. De vajon ki lesz az, akiről végül kiderül, hogy ő áll az egész káosz csúcsán? Hát, lehetséges, hogy ez a valaki még nem is szerepelt...
Értelemszerűen ez már a negyedik évadkritikám a sorozatról, és igen, negyedszerre is lefogom írni, hogy Tatiana Maslany egy istennő. Már a legelső részekben lenyűgözött az, ahogy a számos karaktert egymástól tökéletesen elkülönítve életre kelti. És itt még nincs vége, mert ahogy a figurák egyre árnyaltabbá válnak, a főszereplő alakításai is úgy lesznek még inkább összetettek. Hihetetlen, hogy amikor kellően belemerülünk a történetbe, nem is észleljük, hogy a különböző klónokat ugyanaz a színésznő kelti életre. Önálló személyiségek, kissé talán sztereotipikus, de annál rétegzettebb alakok, és ezt Maslany tökéletesen érzékelteti, most is minden eszközt bevetve, a testbeszéden át a hangjátékig és a mimikáig. Fantasztikus, nem hiszem el, hogy nem képesek már adni neki egy Golden Globe-ot!
Legyen ennyi elég ízelítőnek, úgyis mindenki jobban jár, ha megnézi az új szezont. Az Orphan Black továbbra is a helyzet magaslatán, még mindig az elmúlt évek egyik legjobb tévésorozata. Izgalmas, érdekes, fordulatos, Tatiana Maslany pedig frenetikus! 9/10.
