Kérte: Történelem p
Sergio Leone minden idők egyik legnagyobb rendezője. Eme minőségében leginkább A Jó, a Rossz és a Csúf, valamint a Volt egyszer egy vadnyugat, na meg a Volt egyszer egy Amerika okán (ami a rendezőtől szokatlan módon gengszterfilm) maradt meg a kulturális köztudatban. A spagettiwestern nagymestere azonban a Dollár trilógia után sem felejtette el, hogyan kell vadnyugati filmet csinálni, az Egy marék dinamit tökéletesen bizonyítja ezt, még úgy is, hogy cselekménye Mexikóba helyeződik.
Juan Miranda (Rod Steiger) piti útonálló, aki a történet kezdetén éppen egy Mexikóban átutazó Egyesült Államok-beli gazdag csoportot rabol ki fiaival karöltve. A sikeres akció lebonyolítását követően véletlenszerűen futnak össze a fején vérdíjat hordozó ír terroristával. John (James Coburn) szenvedélye és szakterülete a robbantás, így természetesen fel is van szerelkezve különböző ehhez illő szerkezetekkel. Juan nagy lehetőséget lát a találkozásban, és igyekszik rábeszélni John-t, hogy csatlakozzon hozzájuk, és segítsen kirabolni a bankot, amelynek aranykészletéről az érdes modorú bandita már régóta álmodozik. A titokzatos ír végül beadja a derekát, és miközben Juan egy váratlan barátság kibontakozásának kellős közepén találja magát, arra is rájön, hogy egyik pillanatról a másikra a Mexikóban dúló forradalom fontos alakjává vált.
A nagyszerűen kanyarított, izgalmas történet nem kevés fajsúllyal is rendelkezik. A puskaporos, dinamitdurrogástól terhes levegőben van valami, a könnyednek csupán a legelső percekben tetsző produkció a forradalom vérgőzös filozófiáját taglalja egyetemben az országokat szétszakító fegyveres konfliktusok közepette szövődő és alakuló emberi kapcsolatok témájával. A társadalmon belül húzódó, vaskalapos, békés úton kibékíthetetlennek tetsző ellentétek viharában egyenruhák és plakátok határozzák meg, ki barát és ki ellenség. A brutális összecsapások és a kegyetlen népirtás egyre több teret kap, miközben tragikus sorsú karakterek mozognak a történetben. Juan csak egy nagyobb összeget akart szakítani, nem érdekelték a nemesebb eszmék, ám egyszer csak mégis ott találja magát a vonuló katonákra irányított gépfegyver csöve mögött. John viszont már régóta hisz bizonyos eszmékben, amelyekért a világ túlsó felére is hajlandó volt eljönni. Hogy van-e fény az alagút végén, hogy a meghurcolt népek emberi méltósága elnyeri-e kártérítését, az vérontás, és dobhártyaszaggató robajjal lesújtó dinamitrudak viharában dől el, a mexikói sivatag szívében.
Sergio Leone olyannyira nem felejtette el, hogyan kell vadnyugati filmet csinálni, hogy 1971-es alkotása lazán versenybe száll a Mester legnagyobb címeivel, hiszen a direktor ezúttal is profin parádéztatja stílusjegyeit. Szép, hosszú snittjei a képernyőhöz láncolják a nézőt, gondos precizitással felépített jelenetsorai pedig megalkuvást nem tűrő erővel rántanak be a történet sodrásába, hogy így egyedülálló, óriási filmélményben legyen részed. Lenyűgöző, hogy Leone mennyire tudatosan építi fel beállításait, ezáltal olykor lazább, humoros képsorokat (bár ezek tényleg csak az első húsz percben jellemzik a produkciót), időnként sokkoló kivégzéseket, máskor pedig látványos akciókat prezentál. A dinamikus kamerakezelés fegyverekre, emberi arcokra, és tömegekre fókuszál gondosan összehangolt váltott tempóban. Ó, igen, azok a tömegjelenetek. A karmester pompásan teszi nagyszabásúvá sokszereplős jeleneteit, amelyekben a képernyő minden sarkát betölti valamilyen izgalmas és/vagy érdekes részlet. És ha mindez még nem lenne elég, akkor azt is leszögezném, hogy a remekbe szabott képek alatt Ennio Morricone kiváló témái szólnak, amelyek simán egy lapon emlegethetők A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat, és a Nevem: Senki zenéivel.
Rod Steiger kiváló érzékkel állítja összhangba karaktere eltérő hangulati kisugárzással bíró vonulatait. A színész képes szórakoztató, komikusi alakításra, ugyanakkor azonban a kőkemény drámát is pazarul tudja érzékeltetni. Hasonlóképpen szépen helytáll James Coburn, bár ő kissé elmarad kollégájától. Fontos megjegyezni, hogy a két főszereplő remekül dolgozik össze a közös jelenetekben (nagyon nincs is másmilyen képsor a filmben), ezáltal pedig remekül prezentálják a tüzes forradalom közepette alakuló, viszontagságos barátság mibenlétét.
Sergio Leone eme mesterműve méltatlanul felejtődött el a Dollár trilógia és a Volt egyszer egy vadnyugat árnyékában. Nem érdemes kihagyni, rendkívüli élmény! 10/10.
