Kérte: navigations
A horror mellett a sci-fi az a műfaj, amelynek keretein belül az alkotók igazán nagy mértékben szabadjára engedhetik fantáziájukat, és még egészen elborult, perverz és formabontó elmebetegségeiket is filmre vihetik. Ugyanakkor ahogy minden műfaj esetében, úgy ezen a területen is igaz, hogy az ügyesen felhasznált, stílusosan tálalt klisék útján is lehet rendkívül szórakoztató, emlékezetes produkciókat varázsolni. Erre jobb példa nem is kell a 2013-as Feledésnél. Most Gabe Ibáñez próbálkozott már létező ötletek és témakörök hátán felmászva mégis valami egyedit alkotni, és a főszerepre még egy igazán nézőcsalogató nevet is sikerült megnyernie.
2044-re az emberiség a kihalás mezsgyéjén egyensúlyoz. A népesség radikálisan lecsökkent, mindössze 21 millióan lakják a bolygót. A természeti erők azonban őket is elakarják törölni a Föld felszínéről. Savas esők, és elsivatagosodás jellemzi az éghajlatot. A megmaradt emberek falakkal körbezárt városokban húzzák meg magukat, amelyeket az úgynevezett Pilgrim robotokkal építtettek. A kezdetben létfenntartó eszközként használatos, korlátozott intelligenciájú szerkezetek ma már a legkülönfélébb használati területeken figyelhetők meg. Akadnak háztartási robotok, és olyanok is, amelyek hajléktalan gazdáik nevében koldulnak. Jacq Vaucan (Antonio Banderas) a robotokat gyártó ROC vállalat biztosítási ügynöke, feladata ellenőrizni a meghibásodott termékeket. Egymás után kettő különös eset is történik, amelyek arra engednek következtetni, hogy a robotok megszegték a második protokollt, és túllépték azt az intelligenciahatárt, amit a biztonságosság érdekében beléjük tápláltak.
Az Automata képsorait nézve az lehet igazán bosszantó, hogy a készítők érezhetően nem hittek kellően a saját ötleteikben és képességeikben. Mintha szándékosan nem is akartak volna kiemelkedő teljesítményt produkálni. A mesterséges intelligencia témaköre örökös joker, és igen, az Automata is elmondja a kötelező tanulságokat, melyek szerint az ember nem tisztel senkit és semmit. A természetet, társait, de még azokat a teremtményeket sem, amelyeket saját két kezével alkotott. Ezzel együtt azonban természetesen a felelősség kérdése is előkerül, reflektorfényt kap a gépek okozta örök félelem, az általános paranoia a digitalizálódó világ körül. Az Automata tehát sablonos, ugyanakkor akad annyi eredeti és érdekes megmozdulása, ráadásul pont megfelelő időközönként felvonultatva, amelyek újra és újra meggyőzik a nézőt arról, hogy érdemes végignéznie ezt a produkciót. A dialógusok hátterében kissé erőltetett, de azért egyáltalán nem buta filozófia sejlik fel, miközben az egyre gonoszabbnak tetsző nagyvállalat üzletpolitikája is kap némi teret.
Érthető, hogy az Automata megpróbált vizuálisan stílusos lenni, hogy kissé ellensúlyozza a gyengébb lábakon álló forgatókönyvet, ezen a téren azonban kissé túlzásba esik. A szürke és a fehér árnyalatai kb. 85%-ban dominálják a színvilágot, és ez hosszú távon eléggé egyhangúvá teszi a produkció szemmel látható minőségét. Gabe Ibáñez rendezőnek viszont van azért sütnivalója, csak valahogy végig olyan érzésem volt, hogy a karmester megvan ijedve a saját tehetségétől, ennek megfelelően pedig a filmben rejlő jó néhány lehetőség nem lett megfelelő mértékben kiaknázva. Akadnak egészen magas művészi értékkel bíró, tartalmas, szimbólumokban gazdag jelenetkoreográfiák, és egy-két kemény, váratlan sokkhatás is becsúszik, viszont sokszor előfordul olyan eset is, amikor tálcán kínálják magukat a bődületesen látványos akciójelenetek, amelyek nagyot ütnének a kihalt sivatag kontextusában, de Ibáñez csak azért sem hajlandó leforgatni őket. Pedig kéznél volt Alejandro Martínez, aki a játékidő során többször bizonyítja, hogy kimagasló képességekkel rendelkezik operatőri munka terén.
Akad azonban a stábban egyvalaki, akinek teljesítménye a legcsekélyebb mértékben sem hagy hiányérzetet maga után. Antonio Banderas elképesztő. Van még mit pótolnom a színész filmográfiájából, ám abban biztos vagyok, hogy Jacq Vaucan megformálása ott van életpályája legjobb alakításai között. Banderas hihetetlen erővel mutatja be a nyomasztó, unalmas disztópia mindennapjaiból tényleges életveszélybe, és súlyos válaszok közelébe sodródó átlagember karakterét, miközben egészen frenetikus érzelmi kitöréseket is produkál az ezt megkívánó jelenetekben.
Az Automata megnézésre végső soron érdemes film, amennyiben a néző képes kibékülni a klisékkel és a kiaknázatlan lehetőségekkel. De ha másért nem is, hát a főszereplő miatt mindenképpen megéri tenni vele egy próbát. 7/10.
