Sokan úgy élik le az életüket, hogy elvesznek a részletekben. Leragadnak az apróságoknál, elefántot csinálnak a bolhából, és mindeközben az igazán fontos dolgok, események, és emberek elmennek mellettük, ők pedig ezt egyáltalán észre sem veszik. Frank Underwood is megmondta, ők nem látják a teljes képet. Persze, az is kérdés, hogy hasznos-e az ember lelki harmóniájának, ha megismeri a színfalak mögött működő erőket. J.J. Gittes magánnyomozó valószínűleg azt válaszolná erre, hogy nem.
Rohadtul nem...
Los Angeles kiszáradt. A farmereknek és a városi lakóknak egyaránt vízre van szükségük, viszont a Vízművek élén álló Hollis Mulwray (Darrell Zwerling) egy korábbi, sok emberi életet követelő balesetre hivatkozva nem hajlandó megépíteni a papíron már megtervezett, új gátat. Miközben zajlanak a viták a vízszolgáltatás körül, Mulwray felesége felbéreli Jake Gittes magánnyomozót (Jack Nicholson), mert úgy véli, hogy férjének szeretője van. A kopó le is rántja a leplet, és ezzel még nagyobb közutálatot vált ki a Vízművek igazgatója felé. Csakhogy nem sokkal ezután kiderül, hogy Gittes-t átejtették, hiszen megjelenik irodájában Mulwray igazi felesége (Faye Dunaway). És az igazi, hátborzongató bonyodalmak még csak ezután kezdődnek.
Robert Towne Oscar-díjas forgatókönyvét akár úgy is emlegethetnénk, mint a klasszikus minőségi krimi egyik iskolapéldáját. Tulajdonképpen meggyőződésem, hogy emlegetik is így jó néhány helyen. A társadalmi problémák, és nyilvános viszályok kontextusában kibontakozó, finoman adagolt, részletgazdag cselekmény érdekfeszítő, izgalmas nyomozást tár a nézők elé. Főhősünk mélyre ássa magát a korrupt mocsokba, és olyan vérfagyasztó titkokra, oly megrendítő összefüggésekre lel, amelyeknek rejtve kellett volna maradniuk, hiszen akkor mindenki jobban járt volna. Vagy nem? Íme a sztori főkonfliktusa. Jobb-e a békés tudatlanság, mint a kendőzetlen valóság feltárása? J.J.-n kívül mindenki csak azt hajlandó meglátni, ami az orra előtt van a maga, tárgyilagos valójában, és senki, semmilyen körülmények között nem hajlandó benézni a függöny mögé. De hiszen miért is tennék? Hiszen a boldog, békés élet záloga az, hogy igyekezzünk figyelmen kívül hagyni azokat a dolgokat, amik felzaklatnak, megrémítenek, és tönkretesznek, de ahhoz, hogy tegyünk ellenük, kevesek vagyunk. Jake azonban bátran bemerészkedik a sötét összeesküvések erdejébe, hogy felfedje az egész várost kárhozatba cipelő rejtélyek nyitját, a feketeségben rejtőzködő szörnyetegek valódi arcát. Ezért válik nagyon szimpatikussá a főhős, aki az idézni való, remekül szerkesztett mondatokat felvonultató szövegkönyv sodrában evezve araszol a történet előrehaladásával egyre inkább tragikus színben felsejlő végkifejlet elé, ám visszavonulót még a legkockázatosabb pontokon sem hajlandó fújni, és miközben egyre nagyobb szarba keveredik, újra és újra felsejlik a Kínai negyed múltja és jelene, mintha ez a hely nem lenne más, mint szőnyeg alá söpört titkok súlya alatt roskadozó, ósdi, megszentségtelenített templom, amit végre le kéne bontani, hogy előkerülhessen az a sok mocsok, amit eltemettek falai alá.
Roman Polanski neo-noir mesterműve egyfajta paradox módon szórakoztat. A direktor rendkívül lassú tempóban komponálja meg a cselekményvezetést, ám filmjét olyan veszett király, egyedi stílussal ruházza fel, aminek köszönhetően hálásak vagyunk, hogy van időnk kiélvezni minden egyes, precízen és mesterien beállított képkockát. Mintha maga a rendező is ezt tenné. Polanski megízleli a történet minden egyes momentumát, még a legapróbbakat is, szinte már nagyképűnek hat, hogy érezhető módon elképesztően imádja saját alkotását. A karmester egyedülálló történetmesélési stílusának kivitelezésében nagyszerű művészek segédkeznek. John A. Alonzo és a stáblistán fel nem tüntetett Stanley Cortez munkája egészen hihetetlen kisugárzást kölcsönöz a produkciónak. A fényképezés a játékidő teljes hosszában a piszkos sárga formáival, árnyalataival játszik, ezzel nemcsak visszafogott módon elvont, kissé szürreális hangulatot kölcsönözve a produkciónak, hanem érzékeltetve a város elképesztő mértékű vízhiányát is. Innod kell a film nézése közben, mert egyszerűen kapar a torkod a szárazságtól. Ettől a mesterien megkomponált, alaposan szerkesztett, professzionális szárazságtól, amelynek előterében remekül megkomponált, dinamikus kameramunka narrálja a cselekményt. Mindeközben pedig Jerry Goldsmith eszelősen jó filmzenéjének remekbe szabott dallamai segítenek teljes mértékben elmélyülni a produkció fontos filmtörténeti jelentőséggel bíró hullámaiban.
Jack Nicholson óriási színészlegenda, pályafutása dúskál az emlékezetes alakításokban, és ebbe a kategóriába tökéletesen beleillik a színész által a Kínai negyedben nyújtott produktum is. Nicholson játéka nagyszerű, minden ízében hiteles, igazán szórakoztató produktum, pontosan azt a stílust képviseli, ami miatt minden bizonnyal megszerette ezt az embert az egész világ. Faye Dunaway remekül asszisztál a főszereplő mellett, és ki kell még emelni John Huston-t, aki emlékezetes mellékszerepet produkál.
A Kínai negyed a bűnügyi filmek történetének megkerülhetetlen alkotása, a krimi műfaj templomának alapköve. Nagyszerű, kikezdhetetlen, tökéletes, és ami a legjobb, hogy ezt tudja is magáról. Komolyan, szinte már nagyképűen profi. 10/10.