Az embernek nincs ideje arra, hogy minden érdekes alkotást azonnal megnézzen, különösen akkor nem, hogyha az egyetem mellett egyedül ír napi rendszerességgel frissülő blogot. Nem, ez nem önfényezés, egyszerűen csak az oka annak, hogy mostanáig nem iktattam be az utóbbi néhány év egyik legnépszerűbb sorozatát, a House of Cards című politikai drámát a menetrendembe. Most végre szakítottam rá időt és helyet. Az első évad kemény két napig bírta, és nem véletlenül.
A 24 óta ez az első olyan sorozatom, ami ilyen eszelős mértékben nézeti magát.
Francis Underwood képviselő (Kevin Spacey) frakcióvezető-helyettes, és bizony nem kevés szerepe van abban, hogy Garrett Walker (Michael Gill) sikerrel vált az USA új elnökévé. Az ígéret egyértelmű volt. Ha sikeres a választás, és Walker beveszi magának az ovális irodát, kinevezi Franket külügyminiszternek. Ám az ember hajlamos lenézni saját ígéreteit, hogyha már nem fűzik hozzá fontos érdekei. Frankre a Kongresszusban van szükség, közlik hősünkkel. Ez átverés. Sértés és árulás. És ez a Frank bizony nem az a fajta fickó, aki elnézi ha megsértik, nem olyan ember, aki elfogadja, ha elárulják. Felveszi öltönyét, ismét nyakkendőt köt, és szélesre húzza arcán a mosolyt. Ám mindez csak álca, mert Frank az árulást követően nekiáll módszeresen lebontani ellenfeleinek sorait, miközben mellette áll felesége, a tipikus erős nő a nagy ember mögött, Claire Underwood (Robin Wright).
Oké, az alapfelállás nem kérdéses. Mindenki irányítani akar. A különbség mindenki és Frank között az, hogy Frank tud is irányítani. De még hogy! Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a figura milyen kimért profizmussal manőverezik a Capitolium és a Fehér Ház falai között, miközben kapcsolati hálóját és kivételes intelligenciáját felhasználva bábukat sorakoztat saját szolgálatába, és kegyetlenül kijátssza egymás ellen az embereket. Washington egy kib*szott sakktábla és Frank az, aki fehérrel és feketével egyaránt lép, ő az, aki a főváros minden öltönybe bújtatott okostojását, és minden hírhajhász újságíróját dróton rángatja. Saját céljai érdekében. Frank terve kifinomult és részletes. Nem, nem megy minden zökkenőmentesen, a képviselő néha falakba ütközik. A különbség Frank és mindenki között az, hogy Frank nem megkerüli a falat, hanem vesz egy nagy levegőt, átgondolja a stratégiát, és kegyetlenül lerombolja az előtte tornyosuló gátat. Stresszt, félelmet, fájdalmat, mindent a saját hasznára fordít. Tökéletes emberismerő, mindenkit képes manipulálni, és keze soha nem remeg meg. Van, hogy rövid időre felhúzza magát, de hamar észhez tér, és folytatja tovább mesterien kidolgozott igazságszolgáltató hadjáratát. Frank egy zseni. Walter White, Jack Bauer, Tommy Gavin, és sorolhatnánk tovább a nagyszerűbbnél nagyszerűbb sorozatkaraktereket. Szeretjük őket. De nem érhetnek Frank Underwood nyomába. Mert ez a fickó maga a megtestesült profizmus. Politikus, stratéga, hadvezér, és szónok. Nem jó ember, de az egyetlen, aki ebben a mocskos hatalmi játszmában megérdemli a győzelmet. Mert ő az egyetlen, aki látja a teljes képet.
Ugye azt írtam feljebb, hogy a 24 volt a legutóbbi általam nézett sorozat, ami olyan mértékben nézette magát, mint a House of Cards. De ugye a 24 akcióthriller volt. Pörgött, izzadt, vérzett, és soha nem állt meg egyetlen ponton sem. A House of Cards ehhez képest párbeszédes jelenetek kavalkádja, tárgyalótermek és szerkesztőségek játszmáinak bemutatása. És mégis, a kidolgozás olyan szinten profi, hogy a néző figyelme gyakorlatilag egyetlen másodpercre sem lankad. A forgatókönyv minden egyes mondata a tökéletesen felépített egész, a teljes kép egy részlete, és mi érteni akarjuk a teljes képet, és ezt a szkript abszolút meg is érti. A történet rendkívül bonyolult, bevezet a politika mély bugyraiba, a hatalmi játszmák kegyetlen világába, miközben a szereplők nyelve folyamatosan pörög, a cselekmény pedig egy pillanatra sem áll meg. És mégis az egész tökéletesen érthető. Igényel figyelmet a nézőtől, de nem akar kicseszni vele. Ha hajlandó vagy a készítőkkel együtt gondolkozni, életed egyik legfantasztikusabb sorozatélményében lesz részed. Ha pedig nem, akkor meg úgysem nézed tovább a második résznél, szóval tökmindegy. A House of Cards minden egyes másodperce, és ez nem kamu, jelentőséggel bír, az évad 650 perces játékideje során nincsen egyetlen üresjárat sem. Mondanom se kell, hogy ez óriási szó, hiszen ekkora bravúrt még a Breaking Bad sem volt képes véghezvinni.
A széria egyik fontos pikantériáját Frank narrációja adja. A fickó ugyanis hozzánk beszél. Belenéz a kamerába, és beavat minket az adott helyzet lényeges részeibe. Bűntársaivá tesz minket, közel vonz magához, és ezáltal olyan érzésed lesz, mintha olyan intelligens és zseniális lennél, mint ő. Nem vagy az, de mégis kiváltságosnak érzed magadat, amiért Frank érdemesnek talál arra, hogy a szemedbe nézzen, és megossza veled gondolatait. És miközben pörög a történetvezetés, és Frank sakkozik meg a drótokat rángatja, a remekbe szabott zenei aláfestések végképp a maximumra fokozzák a hangulatot.
Fontos megemlíteni a különböző mellékszereplőket. Elsőként értelemszerűen Claire-t, aki alapítványát vezetve igyekszik férje terveinek sikerében segédkezni. Egy alapjában erős, de nem feltétlenül kiegyensúlyozott nőt ismerünk meg. Olyan alak ő, akinek megvannak a céljai, aki tisztában van kötelességeivel, de időnként mégis kételyek gyötrik. Aztán ott van Zoe Barnes (Kate Mara), a fiatal és rendkívül motivált újságíró, akit Frank maga mellé vesz, hogy általa a médián keresztül is manipulálhassa a hatalmi játékot. Habár a lánynak megvannak a maga céljai, és okosabb az átlagnál, Frank bűvköréből nem képes kilépni, a zsinórt magáról leszaggatni képtelen. Peter Russo képviselő (Corey Stoll) Frank első számú eszköze az évad során. Sokáig nem tiszta, hogy mik is a főhős tervei ezzel a meglehetősen zűrös természetű fickóval, de pont ettől lesz ez a szál rendkívül izgalmas. Hiszen nem tudhatjuk, hogy Peter sikerre vagy bukásra van-e ítélve. Frank tudja, de ezt a részletet sokáig nem osztja meg velünk. És ott van Doug Stamper (Michael Kelly), aki egyfajta megoldóember Frank mellett, ő az, aki mindenki másnál többet tud a főhős elképzeléseiről és ő az, aki feltétlenül segít mindenben, mindegy, hogy a nagy terv legális, illegális, becsületes, vagy becstelen állomásáról van-e szó.
Kevin Spacey nem kizárt, hogy élete alakítását nyújtja Frank bőrébe bújva. Ez igencsak nagy szó, tekintetbe véve a filmográfiát, ami olyasmi címekből áll, mint a Hetedik, az Amerikai szépség, vagy éppenséggel a Közönséges bűnözők. Spacey mindig zseniális, de ebben a sorozatban mégis olyan rideg profizmussal azonosul karakterével, hogy az már szinte félelmetes. Olyan elképesztő mértékben hiteles alakításról van szó, ami még Spacey pályafutásában is kiemelkedőnek minősíthető. Robin Wright alias Forrest Gump Jennyje hihetetlenül illik Claire szerepére. A színésznő tökéletesen hozza karakterének minden árnyalatát, alakítása megrendítően hiteles. Kate Mara-t bántani nem akarom, de vele kapcsolatban valahogy az az érzésem, hogy azokhoz a szerepekhez hívják, amiket a tesója valamiért nem vállal el. De most komolyan, miért akarná bárki Kate-t, amikor ott van Rooney? Na mindegy, ez nem becsmérlés, mert a színésznő nagyon szépen helytáll, bár egyértelmű, hogy ő a leggyengébb a gárdából. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy ilyen gárdában ez már szinte dicséretnek számít. De most érted, ki ne akarna a leggyengébb lenni Kevin Spacey mellett? Michael Kelly olyasfajta arc, akiről tudod, hogy már sokszor láttad, de most speciel egyetlen szerepét sem tudod felidézni. Na, ezt a szerepét felfogod tudni idézni, mert a színész elképesztően jól hozza a Frank mellett feltétlenül kiálló, rideg profit. Corey Stoll szintén igazán ügyes a drogos, alkoholista képviselő szerepében.
Az első évad még véletlenül sem kelti a lezártság illúzióját, sőt, kifejezetten nyugtalan atmoszférával kísérve ér véget. Ez a történet olyan világban játszódik, ahol minden szónak, minden apró tettnek komoly jelentősége van és egyetlen arcrezdülés eredményezheti a sikert, vagy akár a bukást is. Ezt kell szem előtt tartani, mielőtt beleéled magad Frank sikerébe. Mert bizony, a tét egyre nő, és a vizek epizódról epizódra veszélyesebbé válnak. Felépül a következő fal. De vajon Frank képes lesz rá, hogy ezt is lerombolja? Alig várom, hogy kiderüljön!
Egyvalami biztos. A politika még soha nem volt ennyire érdekes, és izgalmas a hétköznapi ember számára. Pénz és hatalom, céltalan, és erősebbé tévő fájdalom. Bábok, és bábmesterek. Frank, és mindenki. 10/10. De mint a ház, akkora.