Stuart Beattie rendezéséről előzetesen és teljesen nyíltan elismerték, különböző utalások formájában, hogy az Underworld kaptafájára készül, a vámpíros-vérfarkasos franchise stílusát szándékozzák átültetni a meglehetősen extrém alapötletből táplálkozó sztori köré épülő filmbe. A direktornak ez a második rendezői munkája, korábban a Holnap, amikor elkezdődött a háború című produkciót készítette. Furcsa módon azonban pont a rendezés az, ami egészen jól működik az Én, Frankensteinben. Kár, hogy a forgatókönyv, hát most mit mondjak... Egy nagy rakás szar. És bizony, a szkript is Beattie műve.
Az alapsztori szerint Frankenstein szörnye ( Aaron Eckhart ) teremtése után 200 évvel még mindig a Földön jár, nem öregszik, és előreláthatólag nem fog meghalni sem. Amikor visszatér hosszú önkéntes száműzetéséből a modern civilizáció nyüzsgésébe, ismét belecsöppen abba a háborúba, amiből korábban már kapott egy kis ízelítőt, és ami Sátán teremtményei, a démonok, és az emberiség számára Isten által kirendelt védelmezők, a vízköpők között dúl.
Egy adag meghülyített kereszténymitológia, hozzá egy kis vízköpő-fantasy, és mindebbe beleadaptálva a klasszikus Frankenstein-történet. És hogy mit eredményez végül ez a különös elegyítési módszer? Nem mást, mint a filmtörténelem egyik legnagyobb hülyeségét. Komolyan mondom, annyira rosszul bánnak az alkotók a kortárs fantasyvel, hogy arra alig vannak szavak. Egyetlen Supernatural-évadot kellett volna csak megnézniük, hogy lássák, hogyan kell ezt csinálni, de talán jobb lett volna, hogyha hagyják az egészet a francba. Az Én, Frankenstein hihetetlenül fölösleges film, sajnos az Underworldnek a közelébe sem érhet. Még hangulatilag valamelyest emlékeztet Len Wiseman szériájára, de a forgatókönyv kivitelezése egyszerűen botrányos. A kreativitást teljesen mellőző sztorit ( az egyetlen értelmes ötlet az, amikor a vízköpők királynője elnevezi Adamnek a szörnyet, ezzel utalva a bibliai Ádámra ) abszolút fantáziátlan, kidolgozatlan karakterekkel erősítik meg. A főhősről egyszerűen nem tudják eldönteni, hogy jó, rossz, vagy valami a kettő között, pontos állásfoglalás helyett inkább ide-oda cikáztatják, mintha minden jelenetben másik figuráról lenne szó. A mellékszereplők esetében maximum annyi lehetett előre eldöntve, hogy az adott karakter nő legyen, avagy férfi, merthogy ennél mélyebbre nem ástak a jellemrajzokba a készítők, az 100%. És akkor még a szövegkönyvről egy szót sem ejtettem. Annyira, de annyira rossz, hogy az hihetetlen. Az erőltetett, tényleg baromira izzadtságszagú mondatok sértik a néző fülét, a narráció rém gyenge, és fölösleges, ráadásul, nem fogjátok elhinni, de kritikus a szóismétlések mennyisége.
Azonban, ahogy már feljebb említettem, Beattie rendezői munkája egészen jól sikerült. Ez leginkább az akciójelenetekben mutatkozik meg, ugyanis az úriember ütős koreográfiákat álmodott a vászonra, ráadásul az operatőr Ross Emeryvel rendszerint kreatív kamerabeállításokat alkalmaznak, így a harcok valóban magával ragadóak lesznek, így legalább ezeket a képsorokat nézve van lehetőségünk önfeledten szórakozni. Mindennek a tetejébe ráadásul a látvány sem rossz, kifejezetten hiteles vizuális effekteket vonultat fel a produkció, különösen tetszett a vízköpők kidolgozása. Továbbá meg kell említeni, hogy a zene eszméletlen jóra sikeredett, sokat turbóz a hangulaton.
A színészgárda tagjai korrektül végigjátsszák a művet, látszik, hogy egyikük sem próbálkozik élete alakítását hozni, tudják hogy az lehetetlen ilyen pocsék karakterek bőrébe bújva. Aaron Eckhart összességében nézve jól hozza az antiszociális szociopata szörnyet, Bill Nighy ugyanazt produkálja, mint amit az Underworldben csinált, Yvonne Strahovski pedig szépen ellibeg a háttérben.
Be kell valljam, hogy titkon sokkal jobb filmben reménykedtem, de úgy tűnik, hogy végül jobb döntés lett volna, hogyha inkább megvárom a következő Underworld-filmet, vagy ha az nem lesz, akkor újranézem a korábbiakat. Mert az Én, Frankenstein nem több 5/10-nél.
