Movie Tank

Fekete karácsony

2011. december 24. - Sparrow

Kezdésnek a slasher műfaj első jelentős képviselőjét, az 1974 - es Fekete karácsonyt hoztam. Ez a film, annak ellenére, hogy nagyon jó, nem lett igazán népszerű a műfajában. Ez nyilván annak köszönhető, hogy a Halloweennal vagy a Sikollyal ellentétben nem adott ikon sorozatgyilkos figurát a filmvilágnak.

Egy egyetemi lányszövetség házában, a karácsonyi buli alatt megcsörren a telefon, a vonal másik végéről pedig hátborzongató hangokat hallani. A lányok úgy gondolják, nyilván valami telefonbetyár áll a dolog mögött, így nem foglalkoznak az esettel tovább. Ám a hívások folytatódnak, a szövetség egyik tagja pedig eltűnik. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy egy elmebeteg szemelte ki áldozatául a ház lakóit.

A Fekete karácsonyban minden megvan, ami egy jó slasherhez kell, minimális humorral vegyítve. A forgatókönyv eredeti, és nyugodtan nevezhetjük műfajteremtőnek is. Horrorfilm létére, egész morbid módon a film kellemes karácsonyi hangulatot nyújt a nézőnek, de ugyanakkor a félelemkeltésre sem lehet panaszunk. A rendezést dicséri, hogy végig sejteni véljük a gyilkos kilétét, ám a film végén kiderül, hogy az egész játékidő alatt rossz úton jártunk.

Nagy erőssége a Fekete karácsonynak a szimpatikus főhősnő, Jess, akit Olivia Hussey kelt életre. Ő ráadásul nagyon szép is a filmben. Személyében vérbeli horrorfőhősnőt kapunk, aki maximálisan kiérdemli, hogy végül életben maradjon. Fontos karakter még Peter is, akit a 2001: Űrodüsszeiából ismerős Keir Dullea kelt életre. A színész játéka erősen közepes teljesítmény, a karakter viszont nem a legjobb. Más irányba kellett volna elvinni a figurát, túlságosan idegbetegre sikerült. John Saxon játssza Fuller hadnagyot, aki a házba érkező hívások ügyében nyomoz. Saxon játéka nagyon hiteles, és a karakter is igazán szimpatikus. A Barbot játszó színésznőt, Margot Kiddert is ki kell emelnem, aki ugyan csak mellékszereplő, de nagyon szimpatikus és szép is. Még egy mellékfigurát meg kell említeni. Ő Nash őrmester, aki egy vérbeli idióta figura. Kicsit hülye, de szerethető, és erősíti a film humoros vonalát. Maga a gyilkos karaktere is érdekes. Mivel teljes egészében sosem látjuk az arcát, így a szövegére kell hagyatkoznunk. A pszichopata mondatai olyan hatást keltenek, mintha a karakter egy teljesen más világban élne. Ő magát Billynek hívja, aktuális áldozatát pedig Ágnesnek. Ezzel nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire őrült.

A gyilkosságok nagyon kreatívak. Pszichopatánk első áldozatát nylon - fojtással ejti el, a ruhásszekrényből előugorva. Ami viszont igazán lenyűgözött, az a hálótermi gyilkossági jelenet, amikor a halált hozó eszköz nem más mint egy hegyes végű, lovat ábrázoló szobor. Ez a jelenet piszok jól lett elkészítve. Az operatőri munka nagyon jó. Többször a gyilkos szemszögéből figyelhetjük az eseményeket ( nyilván ) a színész fejére erősített kamerán keresztül.

A slasher és a karácsony hangulatát tökéletesen ötvöző Fekete karácsonyt mindenkinek ajánlom, még így, a szeretet ünnepén is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr743345440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.12.24. 13:10:17

Jobban hangzik, mint a remake, de annyira nem hoz most lázba.
süti beállítások módosítása