Valószínűleg sosem fogunk választ kapni arra az igazán idegesítő kérdésre, hogy a tucatszemetek miért érkeznek meg hozzánk az eredeti premierrel egy időben, míg az igazi mesterművek több hónapos késéssel, vagy soha, esetleg csak DVD - re jönnek ki hazánkban. Utóbbi csoportba tartozik a 2011 - es Warrior, mely annak ellenére, hogy klisékből építkezik, tökéletesen keveri a családi drámát a sporttal. És természetesen a kizárólag a magyar moziműsorra hagyatkozó néző még nem is hallott róla.

Gavin O'Connor, filmjében egy egymástól elidegenedett testvérpár köré húzza fel a cselekményt. A köztük húzódó összekötő kapocs a szintén mindkettőjük által utált apa ( Nick Nolte ) A fiatalabb testvér, Tommy ( Tom Hardy ) megkeresi apját azzal a kéréssel, hogy segítse őt az edzésben, ugyanis a fiú tehetséges bunyós, annak ellenére, hogy még senki sem hallott róla. A másik fiút, Brendant ( Joel Edgerton ) maga az apa keresi fel, ám a férfi még mindig haragszik egykor alkoholista apjára. Brendan már abbahagyta a bunyózást, jelenleg fizikatanárként dolgozik egy középiskolában, ráadásul kétgyerekes családapa. Viszont mikor a banki ügyintéző közli vele, hogy három hét múlva elveszik a házukat, a tanár kénytelen visszaszállni a ringbe, hogy pénzt szerezzen. A két testvér a Sparta névre hallgató ketrecharcbajnokságon találkozik újra, ahol már hamar egyértelművé válik a néző előtt, hogy a döntőt ők fogják vívni, hiszen ahogy a film plakátja is mondja, a családért érdemes harcolni.

Ahogy írtam, a történet sablonos, de ezt a már bevált történettípust tökélyre viszi O'Connor. Háttérbe szorítja a ketrecharcot, inkább csak a cselekményt tartó váznak hagyja meg, és az arcunkba tolja a szívszorító családi drámát, az apáról, aki családjáért hajlandó péppé veretni magát, az öccséről, aki fájdalmas gyerekkora következtében megedződött, látszólag érzéketlen vadállattá vált, és mindkettőjük édesapjáról, aki az elmúlt évtizedek súlyos hibáit kétségbeesetten próbálja helyrehozni. Nagyon fontos eleme a Warriornak a színészgárda. Tom Hardy hitelesebb már nem is lehetne. Kezdjük azzal, hogy durván kigyúrta magát, valószínűleg ez a film jó edzés volt Banere. Emellett pedig tökéletes arcjátékot mutat be, az igazán fajsúlyos párbeszédek tartalmát maradéktalanul adja vissza. Joel Edgerton kapcsán, még a film elején lehet olyan érzésünk, hogy ez a színész nem illik ide, viszont Edgerton hamar rácáfol ostoba feltevésünkre, ugyanis néha még Hardyt is lejátssza. Ehhez kapcsolódóan mindenkinek ajánlom figyelmébe a tengerparti jelenetet, melyben a két testvér hosszú idő után újra találkozik. Nick Nolte pedig már - már félelmetes profizmussal kelti életre az önmagát láthatóan rühellő, megkeseredett öregembert, aki kénytelen ugyanazt elszenvedni most fiaitól, amit ők kaptak tőle annak idején. Ennek ellenére küzd, harcol ő is, igaz nem a ringben, de a film végére talán mégis egy sokkal keményebb viadalt sikerül megnyernie, mikor büszkeséget, fájdalmat, és szeretet vegyítő mosollyal nézi, ahogy fiai összekarolva sétálnak ki a ringből, és ezzel a család újraegyesül. Idevágóan meg kell említeni azt a jelenetet, melyben Tommy szó szerint hozzávág az apjához egy doboznyi aprót, hogy mennyen belőle piát venni, szinte kényszeríti őt. Az apa nem tud mit tenni, újra az alkoholhoz nyúl. Másnap reggel, mikor régi walkmanjét hallgatva, üres alkoholos üvegek között, őrjöngve rohangál fel-alá, megnyílik a karakter lényege. Egy bűneit bánó, de önmagának megbocsájtani képtelen idős ember, aki szeretetre vágyik. Ezután Tommy odamegy hozzá, átöleli, majd ágyba fekteti, és megnyugtatja, ezzel láthatjuk, hogy a fiúból nem veszett még ki minden érzelem. Ez a körülbelül öt perc a film talán legerősebb jelenete, Hardy és Nolte mintha tényleg apa és fia lennének, szemet gyönyörködtetően hitelesek.

És ha már előbb említettem: Lehetne szebb záróképe egy drámai sportfilmnek? Ebben a műfajban pont ez a legjobb, a tökéletes befejezések. Emlékezzünk csak vissza Rockyra, mikor összevert arccal a barátnőjéért kiált, vagy Ramra, mikor utoljára felmagasodik, hogy még egyszer romboljon. Ez működik a Warriorban is. A két testvérnek szarrá kell vernie egymást ahhoz, hogy mindkettőjük szeme kinyíljon és rájöjjenek, hogy az egész készülés, minden edzés út volt a felismeréshez, hogy ők egy család, nekik a szorító ugyanazon oldalán kell állni, nem az ellentétes sarkokban.

Térjünk ki a megvalósításra is! Maguk a bunyók profi megkoreografálással igazi sportélményt nyújtanak. Ezen kívül ki kell emelni a Spartat megelőző heteket összefoglaló montázst, melyben képernyőfelosztásban láthatjuk a bajnoksággal foglalkozó televízióadásokat, illetve a két testvér edzését, mindezt hibátlan zenei aláfestéssel fűszerezve. Itt érdemes megfigyelni, hogy Tommy inkább utcai harcosként, keményebben edz, míg Brendan az edzőteremben, régi trénerbarátja irányításával, klasszikus zenére mozog.

A Warrior az idei év kiemelkedő alkotása, szomorú, hogy mifelénk hallgatnak róla a mozik. Mindenképpen kötelező darab, a Rocky Balboa után ismét egy tökéletes drámai sportfilm.