Gigor Attila új filmje, a Kút épp most érkezett meg a mozikba, és útját pozitív, felmagasztaló kritikák sora jelzi. A rendező 2008-as nagyjátékfilmje, A nyomozó persze előrevetítette, hogy bízhatunk Gigor aktuális munkájában, hiszen az Anger Zsolt főszereplésével készült sötét tónusú bűnügyi történet minőségi munka, ami egyben kiváló előfutára volt a magyar filmművészet 2010 környékén meginduló reneszánsz jellegű korszakának.

Malkáv Tibor (Anger Zsolt) magának való, komor figura. Emberek között nem igazán érzi jól magát, ennek megfelelően inkább a társalgásba őt bele nem kényszerítő halottak társaságát választja, kórboncnokként dolgozik. Édesanyja, az egyetlen ember, aki valamennyire számít neki, rákos, haldoklik. Tibornak nincs elég pénze ahhoz, hogy kifizesse az életmentő svédországi műtétet, pályázatát pedig visszautasítják. Ekkor tűnik fel életében a rejtélyes félszemű ember (Zágoni Zsolt), aki stílusosan Küklopsznak hívja magát. Az ijesztő figura nem kevés fizetséget ajánl Tibor szolgálataiért cserébe. A kórboncnok vállalja a munkát, végez a célszeméllyel, ám az események és a körülmények ezt követően olyan kapcsolati hálóba szerveződnek, ami sötét sikátorokkal tarkított labirintusba szorítja Tibort, aki így kénytelen felvenni a nyomozó szerepét ahhoz, hogy felfedje a titkok nyitját.  

Az az igazság, hogy a nézők többnyire eléggé szeretik az emberektől irtózó, vagy egyenesen embergyűlölő, szociopata vagy antiszociális figurákat. Nem kell a Harcosok klubjáig és az Amerikai pszichóig visszamennünk, elég ha a Doktor House sikerére gondolunk. Gigor Attila is szimpatikusnak találta egy ilyen típusú főhős ötletét, ennek pedig az lett az eredménye, hogy Malkáv Tibor karakterét nagyszerűen megírta. Az író-rendező néha mintha túlzásokba bocsátkozna a karakter bemutatása kapcsán, de ez valószínűleg a koncepció része volt, hiszen Malkáv bizonyos szempontból nem is konkrét ember, inkább egy embercsoport, vagy amolyan negatív, szürke életérzés a képmutató világ felé. Szokták mondani, hogy a halottak nem hazudnak, miközben A nyomozó kisebb mellékepizódjaiban újra és újra az élő világ átverései jönnek szembe. A tévében, a filmekben, a nyomtatott sajtóban. Tibor inkább elvonul a saját kis világába, az empátiától és érzelmektől mentes, békés sötétségbe, ahol ridegen és egyszerűen tud mérlegelni. Ám Gigor nem elégszik meg ennyivel, hiszen már a cselekmény legelején behozza a képbe azt az elemet, ami rendszerint összekavar mindent. A nőt (Rezes Judit). Megérkezik valaki, aki mindenáron be akar hatolni a magába forduló férfi páncélja mögé, innentől kezdve pedig máris sebezhetővé válik a főhős. Antiszociális magatartása többé nem nyújt teljes körű védelmet. És a gonosz ekkor csap le.

Az amúgy mesterien hangolt, talán csak egy kissé vontatott bevezetés után ugyanis megérkezünk a sztori fővonalához, a bűnügyi szálhoz. A nyomozó engem személy szerint azzal tudott a legjobban megfogni, hogy a szociológiai-pszichológiai dráma felütéséből nyomasztó thrillerbe csap át, ám a brutálisan naturális gyilkossági jelenet után ezen a ponton sem időzik sokáig, hanem egy sokkoló fordulatot követően izgalmas krimivé alakul. Gigor pedig bizonyítja, hogy ért a krimihez, hiszen történetmesélési módjával, sokszereplős részletességével és szürke hangulati világával alkotása nem ritkán a műfaj skandináv óriásait idézi. Helyenként néha belekerülni látszik az ellentmondások csapdájába, ám rendszerint ügyesen kivágja magát, meg persze az is lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé. Az mindenesetre biztos, hogy a rideg egyszerűséggel és sokkhatással tálalt finálét követően az író-direktor jó érzékkel, a megfelelő ponton zárja le a cselekményt. Akkor amikor emberektől idegenkedő főhősében elindul valami. Valami relatíve pozitív. Mintha hirtelen maga mögött akarná hagyni a halottak világát, hogy megismerkedjen az élőkkel. 

Gigor Attila rendezésében Budapest sötét, fakó arcát mutatja. A fényképezés színvilága nem engedi felragyogni a napot, a vidámság hatása csak abban a néhány nagyon óvatos, morbid humorfoszlányban jelenik meg, amelyeket a direktor nagy ritkán megenged magának. Azonban ezekkel együtt sem nevezném A nyomozót fekete komédiának, hiszen feketének fekete, de komédia elég gyéren szorul csak bele. Gigor inkább csak kiforgatja önmagából a világot, sötétségében és képmutató ridegségében egyszerűnek mutatja be, úgy, ahogy szociopata jellemvonásokat mutató főhőse látja. Mert igazság szerint Tibornak egyik nap, olyan, mint a másik, egyik hulla olyan, mint a másik. Mindegy, hogy szürreális irodai baleset, túltolt fekve nyomás, vagy felbőszített farkasfalka végez az áldozattal (egytől egyig fantasztikusan vágott, erőteljes koreográfiák képében jelennek meg), végül mindenki azon a hideg tálcán találja magát, Malkáv szikéje alatt. Ilyen egyszerű és halálpontos ez az univerzum. Nincs kivel beszélgetni, mert nincs mit mondani. A főhős inkább csak a fejében létezik, amikor egy levelet vagy egy cikket olvas, asszociációs víziók keletkeznek benne. Ezeket Gigor néha túllövi, de kétségtelenül érthető, hogy mit akar velük mondani. A szürkeségből kilépve Tibor az élet legunalmasabb pontjait színesen melankolikus képekben ragadja meg. Viszont nemsokára ezekre nem lesz túl nagy szükség, mert a mindennapok sora egyszerre már nem monoton. Bonyolódik, hiszen itt egy gyilkosság, és a rejtélyes valaki, aki mögötte áll. A konklúzióban végül mintha azt mondaná a film, hogy a szörnyűség eme brutális bonyolultsága az, ami Tibor számára érdekessé teszi a hullaházon kívüli világot.

Anger Zsoltot többször is láthattuk a közelmúlt nagy sikerű produkcióiban, az Aranyéletben és a Hurokban is tiszteletét tette, ám ebben a korábbi alkotásban egy eme produkciókban nyújtott karaktereitől nagyban eltérő figurát hoz. A főszereplő remekül alakít. Kétségtelenül érezhető, hogy néha kifejezetten megerőltető számára az a rideg és tárgyilagos beszédmód, ami Tibor sajátja, ám pont ez a karakterével való vissza-visszatérő küzdelem teszi még érdekesebbé a színész alakítását. Persze a mellékszereplőkre sem lehet sok panaszunk. Zágoni Zsolt félszemű alvilági figuraként kifejezetten hátborzongató, de Rezes Judit is nagyon jó a szerény, ugyanakkor mégis határozott Edit szerepében.

A nyomozó izgalmas, érdekes bűnügyi dráma. Gigor Attila üdítő filmélményt prezentál, ami ráadásul az agytekervényeket is megdolgoztatja. Többféle műfaj hatásos elemei keverednek ebben a végső soron szinte tökéletes karakterdrámában, ami lazán nevezhető többször nézhető, remek mozgóképnek. 8,5/10.