Spoileres!
Az emberek imádnak inni. Az alkohol elengedhetetlen kelléke bármilyen szórakozásnak, ünnepségnek, vagy családi összejövetelnek. Értelemszerű, hogy nem viseljük jól, ha megtiltják számunkra a piálást. Így vált az ivás a '20-as-'30-as évek Amerikájának torrentezésévé. Elvileg nem szabad, de mégis szinte mindenki csinálja. Így váltak az utcák véres szeszháborúk színterévé, így uralkodott el a korrupció a rendőrség berkein belül, és így került hatalomra a milliárdos alkoholcsempész rohadék, Al Capone. A zsebében volt szinte mindenki. Bírók, ügyvédek, rendőrtisztek. Sérthetetlen volt. Ő legalábbis ezt hitte magáról. Egyvalamivel azonban nem számolt. Egy igen fontos tényre nem fordított kellő figyelmet.
Hiába tűnik úgy, hogy csak rohadt alma van a kosárban, becsületes zsaruk mindig lesznek.
Eliot Ness (Kevin Costner) a gazdasági rendőrség tisztje. Célja, hogy felszámolja a szeszcsempészetet, és kézre kerítse Al Caponét (Robert De Niro). Miután csúnyán túljárnak az eszén, Ness elhatározza, hogy kicsi, de hatékony csapatban dolgozik tovább. Maga köré gyűjt néhány jó zsarut, így az öreg rókák bölcsességével bíró Jim Malone-t (Sean Connery), a Washingtoni irodából érkező Oscar Wallace-t (Charles Martin Smith), és a lelkes újonc George Stone-t (Andy Garcia). Így négyen szállnak szembe tulajdonképpen az egész világgal, egy véreres szemmel vicsorgó pszichopata, Al Capone birodalmával.
Az egyszer biztos, hogy Brian De Palma tud filmet rendezni. Ez nem újdonság, elég ha csak a direktor legnépszerűbb alkotásaira, a Carrie-re, és A sebhelyesarcúra gondolunk. De Palmát ezúttal sem kell félteni, rendezői munkája szemet gyönyörködtetően fantáziadús. A direktor szellemes beállításai, és változatos jelenetkoreográfiái izgalmassá, és teljes hosszában érdekfeszítővé varázsolják a produkciót. A mű csúcspontja kétségtelenül a Malone meggyilkolását bemutató jelenet. A Halloweent és a Fekete karácsonyt idéző lopakodó-slasher jellegű bevezetés elképesztően hangulatos felvezetése a képsornak, ami ezt követően váratlan drámai fordulattal, konkretizálva az öreg róka kegyetlen kivégzésével teljesedik ki. De természetesen ez csak egy De Palma a műben produkált számos kiváló jelenete közül. A babakocsival megbolondított mészárlás a vonatállomáson szintén fantasztikus. A lassítás ebben a néhány percben kiválóan működik, a végletekig fokozza a feszültséget. Az összképet remekül támogatja meg Ennio Morricone a '30-as évek hangulati világához tökéletesen alkalmazkodó filmzenéje.
A forgatókönyv hitelesen mutatja be a vérontás szélére sodródott Chicago mindennapos kálváriáját, átérezzük a korrupt hatóságok, az uralkodó gengszterek, és a kisgyerekeket kivégző táskabombák generálta, húsbamaró félelmet. A karakterek azonban túlságosan egydimenziósak. Al Capone rossz ember, ez tény és való, ám ebben a filmben tényleg annyira egyoldalúan gonosz, hogy elmehetne bármelyik szombat délelőtti rajzfilmsorozatba őrült tudósoskodni. Ezzel együtt Ness meg annyira jó, hogy fehéren ragyogó kisugárzása már szinte annyira vakító, mint Gandalf, amikor először feltűnik A két toronyban. Már csak a fehér páncél meg Colin Farrell Ló nevű lova hiányzik, és kész lenne a dicső lovag. Eléggé hiteltelen sajnos, de ettől még tudunk neki szurkolni, Caponét pedig természetesen tudjuk tiszta szívből gyűlölni, de némi karakterárnyalás azért nem ártott volna.
Kevin Costner szépen helytáll a főszerepben, és remekül működik együtt első számú partnerével, Sean Conneryvel, aki nem mellesleg Oscar-díjat kapott eme alakításáért. Robert De Niro természetesen zseniális, elképesztő hitelességgel kelti életre Capone gonosz, aljas, eszetlenül kegyetlen jellemét. Egész egyszerűen hátborzongató!
Remek film az Aki legyőzte Al Caponét. Brian De Palma rendezése kiváló, a szesztilalom világának helyzetképe hiteles, a színészi játékok pedig nagyszerűek. 8,5/10.
