A félreértések elkerülése végett hangsúlyoznám, hogy jelen írás alanya eredetileg The Mist címre hallgat, azaz semmi köze sincs a The Fog című Carpenter-mozihoz vagy annak remakejéhez. A 2007-es A köd Stephen King egyik novelláját dolgozza fel, megint csak Frank Darabont tolmácsolásában. Az író-rendező készítette el a thriller nagymestere A remény rabjai és A halálsoron című munkáinak filmadaptációit korábban, amelyek gyakorlatilag-különösen utóbbi- tökéletesre sikeredtek. Ha feltétlenül rangsort kell állítani, akkor A köd mindenképpen csak bronzérmes, de ezért kizárólag a vetélytársak magasan átlagon felüli színvonala a felelős, hiszen Darabont 2007-es rendezése egyszerűen kiváló.

Vidéki amerikai kisváros a helyszín, itt él a grafikusművészként dolgozó David ( Thomas Jane ) kisfiával és feleségével. Egyik este hatalmas vihar sújtja a települést, méretes károkat okozva, ráadásul a városka melletti tóra szokatlanul sűrű, fehér köd telepszik, és terjedni látszik. David és fia a szomszéddal kocsiba szállnak és, mint hozzájuk hasonlóan oly sokan a lakók közül, leugranak a helyi szupermarketbe. Csakhogy a negyedórásra tervezett bevásárlás hátborzongató rémálommá válik, amikor a félelmetes köd körülveszi az üzletet, és a bent ragadt kb. száz emberre ereszti minden borzalmát, óriási és halálos szörnyetegek formájában. Érdekes módon azonban a legnagyobb veszélyt mégsem a pokoli bestiák jelentik, hanem a szintén az üzletben ragadt, vallási fanatikus Mrs. Carmody ( Marcia Gay Harden ).

A történet valósággal fantasztikus. Persze mi mást is várnánk a mindig kiválót alkotó Stephen Kingtől, akinek zsenialitása már-már az autizmus határait súrolja. A cselekményvezetés legnagyobb pozitívuma egyszerre a legnagyobb negatívuma is. Valóban, ez egy nagyon paradox kettősség, de had fejtsem ki. A lényeg az, hogy a film kezdetben nem tűnik másnak, mint egy tucatbékategóriás szörnyfilmnek, a szokásosnál jobb vizuális megvalósítással. Így akik nem ismerik az eredeti novellát, könnyen azt mondhatják, hogy na ne, és kinyomják a francba a filmet. Ám pont a kezdeti látszat az, ami óriásit csal. Ugyanis azok az okosak, vélhetően a nézők 90%-a, akik tovább nézik a művet, rendkívül jól járnak, hiszen láthatják, amint a véres szörnyfilmből feszült túlélőhorror, idegtépő, majd pedig könnyfakasztó dráma válik. Hihetetlen, hogy mennyire jól kiaknázza a történet a fanatikus Mrs. Carmody karakterében rejlő lehetőségeket, gyakorlatilag megtéve a nőt fő gonosszá, na meg persze a történet legjobb karakterévé. A finálé és a zárás pedig akkorát üt az ember gyomrába, amihez hasonlót gyakorlatilag tényleg csak A halálsoronban tapasztalhattunk. Az utolsó képkockákra gyakorlatilag robbanásig fokozódik a feszültség, amit Darabont pillanatok alatt, hidegvérrel old fel, hogy aztán átadja helyét a befejezésnek, ami A köd című remekművet végül ténylegesen is vérfagyasztó tragédiává teszi.

Tom Jane-nel jó viszonyt ápolok, hiszen A megtorló a kedvenc akciófilmem. A színész ezúttal is teljesen jól helyt áll, különösen a pokoli fináléban alkot maradandót. Marcia Gay Harden - azért sem sütöm el a gay-poént ó, basszus! - kiváló az elmeroggyant szentfazék szerepében, ritkán tudunk ennyire rühellni szereplőt, de a színésznő mindent megtesz azért, hogy karakteréről éreztesse, hogy az igazi rossz, a főhős és társainak igazi gondja, nem a szörnyhadsereg, hanem ő. Érdekes megfigyelni, hogy Darabont gyakorlatilag ebből a filmből szedte össze későbbi, nagy sikerű tévésorozata, a The Walking Dead színészgárdájának a felét, ugyanis láthatjuk A ködben Laurie Holdent, Jeffrey DeMunnt, és Melissa McBrideot ( Andrea, Dale, és Carol a sorozatban ) is.

A látványért is jár a jó pont, ugyanis a szörnyek baromi jól néznek ki. Kidolgozásuk részletes, mozgásuk jól megkomponált, kinézetük félelmetes. Csak néhányszor akad gond, amikor egy-egy lény kicsit kilóg a filmből, mert túlságosan is látszik a számítógép munkája. De ez utóbbi ritka eset. Meg kell még említeni a film fináléjában és a produkció végén szóló, gyönyörű szép betétdalt, a The Host of Seraphim címűt.

A köd remek film, kiválóan ötvözi a horrort és a drámát, ahogyan azt Kingtől már megszokhattuk. A végletekig fokozza a feszültséget, és a padlóig letaglózva hagy minket magunkra. 8/10.