David Weaver sosem volt valami sikeres rendező. Néhány tévéfilm, és sorozatepizód írható a számlájára, de ezek közül egyik sem lett túlságosan népszerű cím. A direktor nem töri meg az átkot legújabb, mellesleg eddigi legnagyobb vállalkozásával sem. De legalább egy személyes élménnyel gazdagabb lett, hiszen filmet forgathatott Samuel L. Jacksonnal és Tom Wilkinsonnal.

Foley ( Jackson ) profi szélhámos, aki történetünk jelenében 25 év börtön után szabadul, ugyanis egy balul elsült akciót követően kénytelen volt megölni társát, egyben legjobb barátját. A büntetés lejárta után hősünk távol akar maradni az alvilágtól, szeretné hátramaradt éveit békében eltölteni. Ráadásul egy nagyon szép lánnyal ( Ruth Negga ) is összehozza a sors. Ám egykori társának a fia ( Luke Kirby ) rátalál, és zsarolni kezdi Foleyt. Az egykori csaló kénytelen visszaszállni a nyeregbe még egy munka erejéig.

A legnagyobb bajok kétségtelenül a forgatókönyvben keresendőek. Olyan történettel van dolgunk, amit egy thrillerrajongó 14 éves gyerek is képes lett volna összehozni. A szkript sablonokból áll, a filmnek egy eredeti momentuma sincsen. Ráadásul nagyon erőlteti a filozofálást, ám a kimondott szavak üresen csengenek, semmi mondanivalójuk sincs. Weaver rendezése is túlzásba viszi a dramatizálást, elnyújtja a fölösleges romantikát, és ezek a jelenetek végtelenül súlytalanok. Mindennek tetejébe a The Samaritan pofátlanul, egy az egyben lenyúlja az Oldboy csattanóját, jóformán meg sem próbálja álcázni, ugyanazt a fordulatot az arcunkba tolja. Annyi a különbség, hogy itt még eléggé a film elején kapjuk meg a csavart.

Viszont mindennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy a The Samaritant nem szabad megnézni, hiszen a színészi játékok nem csak hogy jók, de egyenesen zseniálisak. Élen természetesen mindenki kedvenc Sammyje, aki idén még a szuperhősökkel való zúzás mellé bevállalta ezt a thrillert. A főszereplő elsőosztályú alakítást nyújt. Leginkább az arcjátékáról érdemes beszélni. Samuel L. Jacksonnak nem okoz gondot, ha dühösnek kell lenni, tud sírni, fenyegetni, és színészi játékán belül színészkedni ( mert ugyebár a karakter egy szélhámos ). Fontos szerepet tölt még be Luke Kirby, aki Foley egykori társának a fiát alakítja, hiszen ezen figura miatt bonyolódik a történet. Kirby játéka meglepően jó, elsőre nem néznénk ki a srácból ennyit. Még fontosabb szerep jut Ruth Neggának, aki szintén maximálisan helyt áll. Tom Wilkinson lassan kivívja a Kedvenc mellékszereplőm címet, hiszen ez a jóember gyakorlatilag minden második amerikai thrillerben vagy akciófilmben feltűnik. És hogy mi az, ami még ennél is furcsább? Hogy mindig pazarul hozza a figuráit. Ez most sincs másképp, kicsit ugyan kevés szerep jut Wilkinsonnak, de mikor a képernyőn van, akkor zseniális.

A filmzene, akárcsak a forgatókönyv, sablonos, viszont ezzel együtt nem rossz, néhol kifejezetten hangulatos. A fényképezés se vészes. Egész jól működik az előtérbe helyezett sötétebb, néhol szürkés színvilág.

A The Samaritan annyira nem is lenne rossz film, hogyha egy kreatívabb író kipofozta volna a szkriptet a forgatás megkezdése előtt. Így sajnos csak egy végtelenül sablonos, maximum egyszer nézős darab lett.