Kérték: Nagy Ádám, Sh1mmy

"Ha kinyírsz egy gyereket, azt semmiképp nem úszhatod meg. Ilyen nincs."

Előre érzem, hogy nehéz lesz Martin McDonagh 2008-as rendezéséről írni. Ennek oka, hogy az Erőszakik nagyon tetszett nekem, viszont esküszöm, gőzöm sincs, hogy miért. Ismerem magamat, és nekem nem lenne szabad szeretni egy ilyen filmet. És mégis megfogott. Az elején le kell szögeznünk, hogy nem vígjátékról van szó, ahogy azt korábban hittem. Sokkal inkább egy fekete humorral átitatott, középsúlyú drámáról.

Eljött ez is, jövő héten másodszorra is megrendezésre kerül az Olvasói Hét. Az első felvonás a blog eddig talán legsikeresebb projektje lett, és nagy örömömre szolgált, hogy ezúttal még többen, ezúttal már nem csak kommentben, hanem e-mailben, és egyéb úton is kértek filmeket. Egész héten tartani fog a program hétfő délelőttől vasárnap estig. Az idő és mennyiségbeli beosztás a következőképpen fog kinézni: Összesen 22 írást olvashattok majd: Hétfőtől szombatig napi három írás kerül majd publikálásra 10, 16, és 21 órakor. Vasárnap négy kritika kerül majd ki, mintegy megkoronázandó az egész Hetet 8, 13, 17, és 21 órai publikációs időkkel. Természetesen mindenki kéréseiből válogattam, és a II. Olvasói Hét program összeállítását tekintve igazán büszke vagyok magamra, hiszen az általatok küldött címekből igazán változatos palettát állítottam össze. Szóval kövessétek a blogot jövő héten is, mert ha minden jól megy, ez ismét egy mérföldkő lesz a Movie Tank történetében.

Philip K. Dick története először 1990-ben látogatta meg a nagy vásznat Paul Verhoeven rendezésében. A produkció azóta klasszikussá, és egyben kultfilmmé, a 90-es évek egyik legjobb mozgóképének tartott filmmé vált. A főszereplő ráadásul az Osztrák Tölgy, Arnold Schwarzenegger volt, a női főszerepben pedig Sharon Stone domboríthatott, akiért akkor minden férfinéző megveszett. Mindössze egy napja van annak, hogy Magyarországon is megnézhetjük a Len Wiseman által összerakott feldolgozást. Lássuk, a remakenek sikerült e reformálnia!

Schwarzi jövőre főszereplőként is visszatér. És ez kérem, állati zúzós lesz!

Sylvester Stallone már évek óta második virágkorát éli. Két hét múlva érkezik A feláldozhatók 2, de Sly később sem hagy nyugtot nekünk hál'Istennek. A Bullet to the Head egy bérgyilkos és egy zsaru a közös ellenség ellen kötött szövetségét meséli el.

Igazság és Hazugság

Célegyenesbe érkezett a Borgiák második évada, már ami a magyar premiert illeti. A 8. epizód annak ellenére lett igazán erős, hogy tulajdonképpen nem több, mint egyszerű levezetése a Forli ostromának, illetve előkészítése a szezon remélhetőleg nagyon zúzós fináléjának.

Arnold Schwarzenegger visszatérésének első főszerepe lesz a The Last Stand. Az Osztrák Tölgy egy kisváros seriffjét fogja alakítani. A történet szerint megszökik egy veszélyes, és elítélt drogbáró, és ki akar jutni az országból. Az utolsó előtte álló akadály természetesen mi más lenne, mint Arnold városkája. És a hatvanon túl is ijesztően benga, kockafejű vasgyúró ezt nem fogja hagyni. Nem, amíg ő van szolgálatban.

Elkezdődött a visszaszámlálás, szűk egy év múlva újra a mozikban köszönthetjük az Acélembert. Addig azonban még bőven van időnk, hogy áttekintsük a világ első és egyben legnagyobb szuperhősének vásznas és képernyős, azaz különböző mozgóképes megjelenéseit. A Superman mozgásban névre hallgató, hamarosan induló rovat ezt a célt fogja szolgálni. Időről időre olvashattok majd elemzéseket a mozifilmekről, az animációs produkciókról, na meg persze a Smallvilleről, továbbá minden más Superman szereplésével készült mozgóképről. A rovat betetőzésének a 2013-ban érkező, az Acélember legendáját reményeim szerint megreformáló filmről írt kritikámat szánom. A rovat jövő hét elején indul, és szépen beosztom a következő 10 hónapra.

Ha képregényekről van szó, Frank Miller az a művész, aki mellett nem szabad, és nem is lehet szó nélkül elmenni. Legnagyobb különlegessége Millernek az, hogy egyszerre kiváló író és rajzoló is. Ez nagyon ritka jelenség a képregényiparban. Nyilván fölösleges megemlítenem, úgyis mindenki tudja, de azért mégis álljon itt, hogy Miller legismertebb, legnépszerűbb munkája a Sin City című sorozat, melyből jó pár történet magyarul is megjelent. Ezen kívül dolgozott már Daredevil, Rozsomák, és Batman képregényeken is. Ma viszont 300 című művéről lesz szó, mely a Dark Horse Comics gondozásában jelent meg a XX. század végén, és a 2006-os filmadaptáció magyarországi premierjével egy időben a képregényt is kiadták itthon. A történetleírást nem nyújtanám hosszúra, mert ha a történelem órákról nem is, a zseniális Zack Snyder-filmből nyilván mindenki tudja, aki nem olvasta a képregényt. A történet a thermopülai csatát eleveníti meg, mely Krisztus előtt 480-ban esett meg. A magát istennek tartó perzsa király, Xerxes, millió főt számláló rabszolgaserege élén indul Görögország ellen. A képregény a vérszomjas fenevad metaforáját alkalmazza a perzsákra, melynek következő áldozata a kicsi, de bivalyerős és büszke városállam, Spárta. Ám Leonidas király ahelyett, hogy behódolna, 300 legjobb katonájával tábort ver a Thermopülai-szorosban, ahol a túlerő nem számít. Ezúttal is Miller felelős egyaránt a történetért és a rajzokért is.

A történet előadásmódja igazán színvonalas, nagyon fontos szerepet kap a narráció, tulajdonképpen az egész sztorit a Plataianál harcra várakozó hadvezér, Dilios meséli a katonáinak. Az egész képregényt végigkíséri ez a nagyon választékos szóhasználattal operáló, magával ragadó narráció, így válik ez az egész mű legnagyobb pozitívumává. Habár a képregény viszonylag rövid, összesen kb. 100 oldalt számlál, mégis sikerül nagy horderejűvé válnia, és a fontosabb karaktereket is remekül bemutatja. A két legjobb figura természetesen Leonidas és Xerxes. Leonidas a becsület, az igazság, a kitartás, a halálig tartó küzdelem, és a tiszta, győztes megsemmisülés képviselője, de Miller pazarul érzékelteti az istenkomplexusos perzsa uralkodót is, annak ellenére, hogy Xerxesnek csupán egy jelenete van, ahol hosszabban beszél, de ezek a mondatok is erős belátást nyújtanak a személyiségébe, amit a szerző elképesztően hiteles minőségben dolgozott ki. A csatajelenetek monumentálisak, és habár számomra kicsit kevés van belőlük, de lenyűgözőek.

Frank Miller leginkább úgy híresült el, hogy szereti rajzaiban a manga stílust alkalmazni. Aki olvasta a Rozsomák: Adósság és becsület című kötetet, az tudja mire gondolok. De még annál az amúgy király képregénynél is jobban kijön a japán képregényművészet hatása itt, a 300-ban. A rajzokat tekintve az a legkülönlegesebb, hogy Miller jóformán egyszer sem használ kerek, vagy gömbölyded formákat, csak és kizárólag szögletes testekkel, alakokkal operál. Eléggé szokatlan, de el kell ismerni, hogy hatásos technika. Lynn Varley színei viszont nem jöttek be. A színhasználat túlságosan fakó, ezáltal a képregény is veszít az összhatásából. 

Lehetett volna még egy 20 oldalas füzettel hosszabb, illetve a színeket tekintve sokkal erősebb tónusú, de összességében a 300 a képregényművészet megkerülhetetlen mesterműve, Miller életművének nagy dobása a Sin City, a Batman: Az első év, és a The Dark Knight Returns mellett. 9/10.

Clint Eastwood igen termékeny életművében fontos helyet foglalnak el a színész-rendező westernfilmjei, melyeknek jó része a '60-as évekre datálódik. Nyilván mindenkinek a Dollár trilógia ugrik be először, ám én most inkább az 1968-ban bemutatott Akasszátok őket magasra című vadnyugati történetről írnék. Habár A jó, a rossz és a csúf-tól messze elmarad, sőt, majdhogynem nem is emlegethető egy lapon vele, azért ez a produkció is hozza az élvezhető hangulatot, és persze az a film, amiben Eastwood a kalapja alól kémleli a tájat, és villámsebességgel tüzel pisztolyával, egyszerűen nem lehet rossz.