Clint Eastwood igen termékeny életművében fontos helyet foglalnak el a színész-rendező westernfilmjei, melyeknek jó része a '60-as évekre datálódik. Nyilván mindenkinek a Dollár trilógia ugrik be először, ám én most inkább az 1968-ban bemutatott Akasszátok őket magasra című vadnyugati történetről írnék. Habár A jó, a rossz és a csúf-tól messze elmarad, sőt, majdhogynem nem is emlegethető egy lapon vele, azért ez a produkció is hozza az élvezhető hangulatot, és persze az a film, amiben Eastwood a kalapja alól kémleli a tájat, és villámsebességgel tüzel pisztolyával, egyszerűen nem lehet rossz.

Jed Cooper ( Eastwood ) egykor seriff volt, élen járt a bűnüldözésben, ám ma már csak egyszerű tehénpásztorként éli nyugodt életét. Egészen addig, amíg meg nem vádolják egy egész csorda ellopásával, amit valójában Cooper becsületes üzlet révén vett, még papírja is van róla. Csakhogy a korábbi tulajdonost holtan találják a feleségével együtt, és kiderül, hogy Cooper egy idegen tolvajtól, egy gyilkos csalótól vette meg a teheneket. Ám ezzel a magyarázattal már nem tudja meggyőzni elfogóit, sőt, azok időt se hagynak neki a magyarázkodásra, hanem mindenféle törvényes tárgyalás nélkül felkötik az első fára. Cooper szerencséjére pont arra jár egy tisztességes békebíró, aki még időben levágja hősünket a fáról, majd a városba kíséri őt. Cooper neve hamarosan tisztázásra kerül, és ismét ingére tűzve az ezüstcsillagot, immár a törvény szolgálatában indul el megkeresni azokat, akik ki akarták végezni.

A történet kezdetben egy szaftos bosszúsztori lehetőségét pedzegeti, úgyhogy dörzsöltem is a tenyeremet rendesen, mert szeretem ezt a témát. Viszont miután Cooper elfogadja a Fenton bíró ( Pat Hingle ) által felajánlott jelvényt, az egész átcsap egy amolyan vadnyugati bűnüldözős zsarusztoriba. Ez szerintem kifejezetten rossz ötlet volt, nem a megfelelő irányba indul el a forgatókönyv. Ide, kérem, egy ütős és durva bosszúhadjárat kellett volna, akkor lenne teljes az élmény. Persze Coopert végig a vendetta reménye hajtja, ám közben megőrzi becsületességét, és a törvény nevében cselekszik, ráadásul a film végén még ki is áll egyik támadója mellett. Persze, értem én, hogy a becsületesség szobrát akarták megteremteni Cooper karakterében az alkotók, de ezt nem egy ilyen történetbe kellett volna beépíteni. Továbbá, jól tudjuk, hogy a western műfaj sajátja a bő lére eresztés, ám ezúttal ez a módszer egyáltalán nem stílusos, sokkal inkább unalmassá teszi a filmet. A történetben fontos szerepet kap a társadalomkritika, az emberek borzaloméhsége, az ilyen mondanivalót nagyon szoktam szeretni. A nyilvános akasztásokat ünnepként kezelő lakosság a legszebb ruháját veszi fel a jeles alkalomra, ráadásul még hideg sörrel is kedveskednek az összegyűlt tömegnek, mintha valami focimeccsen lennének.

Viszont a színészi játék felejthetetlen. Eastwoodnak itt is jól áll a western, tekintetével bolygókat lehetne felrobbantani, nem csoda, hogy a rossz fiúk félnek is tőle rendesen. A karakterrel sincsenek komolyabb gondok, egyszerűen csak olyan érzése van a nézőnek, hogy nem a jó filmben látja Coopert, ő valahová máshová tartozik. Pat Hingle is eszméletlen teljesítményt nyújt, csillagos ötös mellékszerepet produkál a kisebbségi komplexusban szenvedő bíró szerepében. Nem mehetünk el szó nélkül a zene mellet sem. Habár Dominic Frontiere dallamai nem az Ennio Morricone-i színvonalat képviselek, azért nagyon kellemes western atmoszférát varázsolnak a nappalinkba.

Összességében az Akasszátok őket magasra nem rossz film, egyszer mindenképpen érdemes megpróbálkozni vele, viszont sokszor rosszul döntött a forgatókönyvet író Leonard Freeman és Mel Goldberg. De persze mindez kit érdekel, mikor itt van az utánozhatatlan Clint Eastwood, aki lóg, lő, csúnyán néz, igazságot tesz, és időnként azért harap is valamit. Nagyon erős 6/10.