A road movie zsánerének lényege nem csupán az, hogy a filmnézés közben bekövetkező unalom esélye a változatos tájak, az egymás után következő, sokféle helyszín által minimálisra csökkenjen. Az ilyen jellegű történetek legfőbb küldetése az, hogy emberközeli, hétköznapi karakterekről mondjanak el bensőséges dolgokat, mélyen rejtőző titkokat, amelyekkel tán még maga az adott szereplő sincs tisztában. Az utazás a történetmesélés önismereti tréningjeinek egyik jellemző típusa. Kifejeződhet benne férfiasságkultusz (Párbaj) fiatalkori identitáskeresés (Eurotúra), kutatás az emberség túlélésének reménye után (Az út), világnézeti viszontagság (Captain Fantastic) vagy akár bűnügyi vonallal vegyes filozófia (Sivár vidék).
És természetesen állhat a középpontjában a család szeretete ideológiai konfliktustól sújtott, nehéz időkben.
Mihai (Alexandru Margineanu) fiatal orvos, aki a '60-as évek szocialista Romániájában él öccsével, Emillel (Razvan Enciu) és betegeskedő édesapjukkal (Ovidiu Schumacher). Az idős férfinak sürgős műtéti beavatkozásra van szüksége, ezért Mihai nyaralásnak álcázott utat szervez egy drezdai klinikára. Miután Emil a Szovjetunió ellen lázító falfirkával díszíti ki iskolájának, és egyben bátyja munkahelyének udvarát, az egész család kockázatos helyzetbe kerül. Mihai elhatározza, hogy korábban kell indulniuk, mielőtt utazásuk befolyásos kezek kavarása útján lehetetlenné válik.
Életképből életképbe vezeti szereplőit Anca Miruna Lazarescu rendezőnő, aki saját édesapja valós történetének hatására készítette el a produkciót, így kiemelkedően személyes jellegű produkcióról beszélhetünk. Ennek megfelelően végig érezhető, hogy a mű átható lelki mélységekbe kísérel alámerülni, viszont összességében mégis mintha visszájára sülne el a dolog. Szó sincs arról, hogy az Utazás apánkkal rossz film lenne, inkább csak túlzottan felületes, túlságosan egyszerű panelekből épül fel, és nem rendelkezik azzal a húzással, ami egy road movie-ba itatott komoly családi drámát igazán nagy erejűvé tudna varázsolni.
Az alapvető gondolatcsokor persze érdekes, intelligens és történelmi emléke miatt kétségtelenül megbecsülendő. Olyan dolgokról esik szó a játékidő során, amelyeket semmiképpen nem szabad elfelejteni, a nem is olyan régen megesett ideológiai konfliktusból tanulni kell. Ennek megfelelően mindig is szükség lesz olyan filmekre, amelyek a huszadik század viszontagságos élethelyzeteiről, eseményeiről és pusztító láncreakcióiról szólnak. Viszont csak akkor van értelme ilyen mozgóképeket alkotni, hogyha sikerül belevinni az egyediség mágiáját, a titokzatos, sajátos filmnyelvet, a szerzőiséget, amitől a produkció maradandóvá válhat. Ez az, ami végső soron hiányzik az Utazás apánkkal tárházából. Miközben néztem, azt éreztem és gondoltam, hogy ezek az információk tényleg fontosak és hasznosak, de már olyan sokszor, annyian elmondták. Én ezt, ebben a formában már tudom, mutassatok valami újat!
És itt fontos újfent kiemelni, hogy ez egy személyes történet által ihletet, erőteljesen saját alkotás, hiszen a rendezőnő családjának múltját idézi meg, és mégis, összességében inkább szól arról, hogy miért működött rosszul a szocialista rendszer, na meg arról, hogy mindezt mennyire nem érezték át a nyugati világban. És igen, ez a keresztmetszet történelmi tablóként ügyesen és hatásosan benne van a filmben, de a családi dráma, a jellemrajzok kivesézése elmarad, legalábbis számottevő mértékben. Mert akad bőven apa-fia konfliktus, testvérkapcsolati analízis, sőt, még csekély szerelmi szál is, de eme vonulatok sajnos eléggé kidolgozatlannak, felvezetetlennek érződnek, nemigen hatolnak a néző emocionális velejébe.
A narratíva összességében amúgy nem rossz, sikerül egy lazábban értelmezve egyedi hangulati világot teremteni, ami egy-két elmés aprósággal kifejezetten kellemes pillanatokat okoz. A régi fotóalbumokat megidéző, fekete-fehér betétek kellemes zenei aláfestéssel megkapóan stílusosak, ahogy a cselekményvezetés által alkalmazott humorvilág is többnyire megfelelően megtalálja helyét a sodrásban. Rendkívül kifizetődő lehet komoly témákról találékony poénokkal, a feszültséget oldva, de a mondanivalót el nem feledve beszélni, és ez tízből nyolcszor össze is jön a produkciónak.
Az Utazás apánkkal összességében korrekt film. Jó eséllyel nem fogjuk az újranézés csikaró vágyát érezni, miután megtekintettük, de ha már úgy alakult, hogy jegyet váltottunk rá, megfogjuk találni értékeit és tartalmi tölteteit, amelyek sablonosak és felületesek ugyan, de kétségtelenül jelen vannak. 6/10.
Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!
