Miután 1979-ben Ridley Scott mérnöki precizitással ötvözte a science fiction-t és a horrort, megteremtve ráadásul mindkét műfaj egyik legikonikusabb gyilkológépét, a franchise nem veszett el a süllyesztőben. James Cameron kezei között elkészült minden idők egyik legtöbbre tartott folytatása, ami egyben a sci-fi horror műfajhibrid kiemelkedően népszerű alkotása.
Ripley (Sigourney Weaver) 57 éven át sodródik a világűrben hibernált állapotban, miután legyőzte az életére törő bolygóközi szörnyeteget és megmenekült a halál szorításából. Miután megtalálják és felébresztik, a kezdeti sokkot tovább fokozza a tény, hogy a xenomorf rém származási bolygóját azóta egy nagyvállalat kolonizálta. Miután vészjelzés érkezik, kiderül, hogy a lények még mindig az égitesten tartózkodnak, váratlanul csaptak le a bolygón dolgozó emberekre, komplett családokra. A helyszínre érkező elit katonai osztag mellett Ripley is visszatér a kezdetek helyszínére, hiszen szükség van valakire, aki már találkozott a brutális idegen faj egy képviselőjével.
Szokták mondani, általában gúnyos felhanggal, hogy a filmkészítők egy folytatás gyártásánál leginkább azt veszik figyelembe, hogy az új résznek többnek, nagyobbnak, hangosabbnak, színesebbnek kell lennie az első felvonásnál. Ez gyakorta visszafelé sül el, de nem A bolygó neve: Halál esetében. Cameron tudja, hogy még egyszer ugyanazt a slasher jellegű sztorit fölösleges lenne eladni a népnek, ezzel pedig megóvja a franchise-t attól, hogy beálljon a Péntek 13. és a Halloween sorába. A rendező jól ráérez arra, hogy újat, és bizonyos értelemben többet kell mutatni. Ezt szó szerint is érthetjük, hiszen ahogy a film eredeti címe is mondja (Aliens), itt már több idegen gyilkológépről, egy komplett kolóniáról van szó, nem csupán egy magányos vadászról. Ez alapjaiban változtatja meg a felállást, hiszen nem valami sorozatgyilkosos sztorira hajazó cselekményt, hanem gyakorlatilag egy miniatűr háborút látunk kibontakozni a képernyőn. Több, nagyobb, hangosabb, de indokoltan, jól felépített szisztémára helyezkedve mutatja be világát.
A karakterkezelés rendkívül érdekes ebben a produkcióban. Könnyen vádolhatnánk a forgatókönyvet felületességgel, hiszen az amúgy érdekes expozíció jelentős része a bolygóra érkező katonák erőfitogtatásával és arcoskodásával telik. Teszik ezt ráadásul elégé tenyérbemászó, irritáló módon. Viszont ez szükséges ahhoz, hogy a későbbi karakterfejlődések, valamint a horrorba ágyazott drámai elemek igazán üssenek. A nagyképű gyilkológépek egy náluknál sokkal brutálisabb és kegyetlenebb gyilkológéppel találják szemben magukat. Félni kezdenek, és miközben az életükért küzdenek, lelkileg rokkant, elnehezült személyiségviláguk is a felszínre kerül. A figurák között természetesen Ripley viszi a prímet, aki hatalmas utat jár be, és ahogy az első részben, úgy most is eljut sötét sorsösvénye egy újabb fordulópontjához, mire a történet bekapcsolódik a fináléba. Tragikus drámai karakter és tökös akcióhősnő egyesül benne, rendkívül erős alakja az egész műfajnak. Emellett fontos megjegyezni, hogy minden idők egyik legjobb gyerekkaraktere is ebben a filmben kapott szerepet, hiszen a terraformáló állomáson lezajlott mészárlás egyetlen túlélője, a kis Newt nem csupán érzelmi vonalon erős eleme a történetnek, hanem ráadásul még igencsak szórakoztató jellemmel is rendelkezik.
A díszletvilág kissé talán monoton, de a baljós, kontrasztos, félig mindig árnyékba burkolózó formák és a fekete, valamint sötétkékes színvilág baljós atmoszférát kölcsönöznek a cselekménynek. Nem süt a nap, a belátható tér egy része mindig homályban marad, akárhonnan érkezhet támadás, nem tudhatjuk, melyik sarokban leselkedik a következő veszedelem. Cameron ezt a különleges, ijesztő világot horrorral és akcióval tölti meg. Előbbit egészen mesterien műveli a direktor, a rémisztő, véres, vagy egyszerűen csak felzaklatóan feszült képsorok koreográfiája tökéletes, minden apró részlet a helyén van. Ugyanakkor persze az akciójelenetek sem rosszak, van bennük dinamika, sodrás, bár elképzelhető, hogy lehetett volna még mit fejleszteni rajtuk. Természetesen a finálé azért elég erőteljesen odateszi a magáét.
Sigourney Weaver ezúttal is szépen helytáll a főszerepben, jól mozog az akcióhőssé váló Ripley bőrében, bár természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy akármilyen erőteljes, színészileg nem túl nehéz ez a figura. Persze ez nem csökkenti a színésznő érdemeit. Cameron a Terminátorból magával hozta Michael Biehn-t, aki mondjuk itt nem sok szart csinál. Carrie Henn viszont kifejezetten erőteljes gyerekszínészi teljesítményt nyújt. Érdekes, hogy ez élete egyetlen filmszerepe.
A bolygó neve: Halál valóban minden idők egyik legjobb folytatása, ott a helye a sorban a Terminátor 2. és a Bourne-csapda mellett. Cameron érezte, hogy a xenomorf gyilkológép figurájában még van lehetőség, és meg is mutatta, hogy mi az. Király film! 10/10.
