Elég sokat elmond egy új film iránt tanúsított érdektelenségről az, amikor már a sajtóvetítésen is úgy kong a terem, hogy ha nem látok meg néhány ismerős arcot, elképzelhetően azon kezdek gondolkodni, hogy talán rossz helyen vagyok. Számomra amúgy is sokáig kimaradt Alice, a Tim Burton rendezte első részt is csak most, az érkező folytatás okán pótoltam. Való igaz, nem kiemelkedő darab, de nagyon látványos. Burton jelenlétének súlya pedig akkor válik igazán nyilvánvalóvá, amikor megnézzük a James Bobin által készített folytatást, és érezzük, hogy mi is hiányzik a legjobban ebből a produkcióból.
Alice (Mia Wasikowska), Csodaország megmentője elhunyt apja egykori cégének kötelékében munkálkodik, mint hajóskapitány. Hiába a sikeres expedíciók és a nagyra törő tervek, miután a vállalkozás vezetését átveszi a lány egykori, a visszautasítás miatt még mindig sértődött hódolója, minden veszélybe kerül. Ám Alice nem tud sokáig foglalkozni hétköznapi problémáival, mert ismét szólítja őt gyermekkori álmainak otthona. A tükörkapun átlépve újfent a varázslatos másik világban találja magát, ahol kiderül, hogy legjobb barátja, a Kalapos (Johnny Depp) mély depresszióba süllyedt, mióta a fejébe vette, hogy halottnak hitt családja mégis él, de képtelen meglelni őket. Alice-ra vár a feladat, hogy az Idő (Sacha Baron Cohen) eszén túljárva megfejtse a rejtélyt és visszahozza Kalapost az életbe.
Az Alcie Csodaországban sem volt túlságosan magával ragadó alkotás, hiszen unalmas történetvezetéssel és gyenge karakterekkel szolgált. Viszont ott állt a produkció élén Tim Burton, aki sokak álláspontja szerint mára már megkopott tehetségével is képes volt elképesztően kreatív jelenetkoreográfiák sorát a vászonra varázsolni. Mindezt kiegészítette a lélegzetelállító látványvilág. Az Alice Tükörországban (ugyanarról az országról van szó, csak béna a magyar cím) viszont a tévés produkciókon is csak szolidan edződött James Bobin irányítása alatt formálódott, és a fantázia hiánya, valamint sajnos a puszta tehetség nemléte is erőteljesen érződik a filmen. Hiába a csilivili színkavalkád és a giccses jelmeztervek, Bobin ezeket nem képes olyan ütős egésszé képezni, ahogy Burton azt lazán megcsinálta. Ennek megfelelően megfáradt, unalmas, dramaturgiai feszültségtől mentes produkciót kapunk, amiben alig akadnak emlékezetes képek.
Reménykedhetnénk, hogy a forgatókönyv majd megmenti valamelyest az összképet, de mindez sajnos hamar szertefoszlik. Tény és való, hogy az alapfelütés nem rossz, és akadnak szép számmal jó ötletek is. Az időutazós főcselekmény már alapjáraton is izgalmasnak ígérkezik, az Idő megszemélyesítése pedig különösen érdekesnek tűnik. Sajnos azonban maga az alapkonfliktus olyannyira gyerekes és ostoba, hogy az alaposan rányomja bélyegét az egész alkotásra, ráadásul Alice karaktere megint eléggé műanyagra sikeredett. A morális tartalom a múlt tiszteletére és a célok elérésére fókuszál, kár, hogy ezek rendkívül túltolt, erőltetett tálalásban érkeznek, ráadásul nem kap túl nagy hangsúlyt az őrület és a józanság határmezsgyéjének kérdése, ami miatt Alice és a Csodaország története alapvetően érdekes és fontos.
Mia Wasikowska nem rossz színésznő, feltűnt már néhány emlékezetesebb szerepben, viszont Alice karaktere valahogy nem illik hozzá. Már az első részt nézve is az volt az érzésem, hogy félrecastingolták a hölgyet, és ez a folytatásban még erősebben jelen van. Johnny Depp természetesen korrekt, de igazából semmi extrát nem nyújt. Sacha Baron Cohen hitelesen hozza helyenként még szórakoztatónak is mondható figuráját. Helena Bonham Carter viszont idegesítő, Anne Hathaway pedig szimplán csak semmilyen.
Az Alice Tükörországban középszerű mesefilm, aminek repertoárjából talán a filmzene emelkedik ki leginkább. Összességében sajnos túlnyújtott, unalmas alkotás. 5/10.
