Quentin Tarantino egyedi stílusát alkalmazva enyhén parodisztikus felhanggal ellátott műfaji tablók egész sorát készítette már el. Legutóbbi sikere, a Django elszabadul után úgy döntött, továbbra is megmarad a vadnyugati keretek között. Habár a kiszivárogtatott forgatókönyv körül nagy botrány kavarodott, a produkció végül elkészült, a végeredményt látva pedig mindannyian megköszönhetjük Tarantinónak, hogy mégis hajlandó volt belevágni a forgatásba.
A havas hegyek között száguld egy postakocsi. Hajtója utasaival a nyomukban loholó brutális vihar megérkezte előtt próbálna eljutni a közeli városba, vagy legalább az úton fekvő, menedéket nyújtó boltba, ám ekkor egy maga mögött hullákat cipelő férfi elállja útját. A magányos fejvadász (Samuel L. Jackson) meggyőzi a kocsiban utazó, hasonló foglalkozást űző John Ruth-t (Kurt Russell), így végül együtt indulnak tovább. Ruth a gyilkosságért üldözött Daisy Domergue-t (Jennifer Jason Leigh) szállítja a bitóra. Útközben a magát a célállomás új seriffjének valló Mannix-t (Walton Goggins) is felveszik maguk mellé. Az elvesztegetett idő ellenére az utazók időben megérkeznek Minnie boltjába, ahová behúzódnak a hóvihar elől. Ám az épületben más idegenek is tartózkodnak, egy előző postakocsi utasai. John Ruth hamar megsejti, hogy az összeverbuválódott, vegyes csapat tagjai közül valaki nem az, akinek mondja magát.
Tarantino western-kontextusba bújtatott kamaradrámát írt és rendezett. Művében természetesen ezúttal is a párbeszédek kapnak prioritást, ahogy az életmű korábbi alkotásaiban, úgy az Aljas nyolcasban is megállás nélkül beszélnek, és természetesen ezúttal sem érzékelhető izzadtságszag vagy erőltetettség. Tarantino tollából a lehető legmagabiztosabb természetességgel ömlenek a szavak, a jól csavart mondatok, a rengeteg, többrétegű gondolat, a durva, fekete komédiába ágyazott, tartalmas értekezések. És ahogy hőseink egyre csak vitatkoznak és érvelnek a különböző, korszerű politikai ügyekben, úgy válik egyre gyanúsabbá mindenki a bolt menedékében, így formálódik végül pazar, a közel háromórás játékidő ellenére is szinte minden percében csontig hatolóan izgalmas thriller. Időnként azért érzékelhető némi vontatottság, de tényleg csak epizódonként, feledhető mértékben.
Tarantino remek karaktereket írt, a főszereplők változatos skálát mutatnak, sokféle, kivétel nélkül érdekes személyiség gyűlik össze a kegyetlen játszmára, ami természetesen nem békésen zárul. Ahogy halad előre a film, úgy kerülnek elő a rendező jellegzetes perverziói, a morbid brutalitás, az eltúlzott, nem is annyira megrázó, hanem tényleg már inkább szórakoztató vérengzés. Az összkép rendkívül színes, hiszen a kevés helyszín ellenére nem válik monotonná az összkép, mert Tarantino igazán fantáziadúsan gondolja ki a különböző kamerabeállításokat és jelenetkoreográfiákat. Mindezt persze Ennio Morricone pazar dallamai, és a kitűnő betétdalválasztások színesítik.
Nyilvánvalóan, mint általában a Tarantino-filmek esetében, úgy ezúttal is megér egy misét a színészi játék. Megint csak nagyszerű gárda verbuválódik a kamerák előtt össze, hogy szórakoztató, érdekes háromórás élményt nyújtson. Samuel L. Jackson kiismerhetetlen karakterét tökéletesen tálalja, mondhatni egyszerre válik a történet legellenszenvesebb és legszimpatikusabb figurájává. Kurt Russell rendkívül ösztönszerűen, stílusosan játszik, Jennifer Jason Leigh pedig egyszerűen fantasztikus. Walton Goggins leginkább komikus szerepben tündököl, és nem feledkezhetünk meg Tim Roth emlékezetes, szándékosnak tetszően ripacs produktumáról, valamint Michael Madsen torokgyíkos benyögéseiről sem.
Az Aljas nyolcas Quentin Tarantino következő emlékezetes produkciója, amit a hosszú játékidő ellenére is érdemes lehet többször megnézni, elsősorban természetesen a pazar szövegkönyv okán. 9/10.
