Kérte: MrRaizy
Az Eden Lake geciládájaként feltűnt Jack O'Connell az elmúlt években úgy alakította karrierjét, hogy választott szerepei elsősorban ne sztárrá válását segítsék, hanem művészi értékét emeljék ki. A '71-ben a rendet igyekezett fenntartani, 2013-ban azonban a rácsok túloldalára igazolt David Mackenzie kegyetlen börtöndrámája kedvéért.
Eric Love (Jack O'Connell) 19 évesen kerül át a javítóintézetből az igazi börtön falai közé. A rendkívül veszélyes, indulatos srác már a legelső napján túlesik a súlyos testi sértésen, és majdnem eljut az egyik őr meggyilkolásáig is. Ezt követően természetesen, miután sikerül megbilincselni, leviszik az intézmény alagsorába, hogy ott magánzárkába csukják. Eric-et a börtönben dolgozó önkéntes, Oliver Baumer (Rupert Friend) húzza ki a csávából, azzal a feltétellel, hogy az elítélt rendszeresen eljár az általa tartott, dühkezelési tréningekre. Eric vonakodik (értsd: elküldi az anyjába Olivert), ám szintén bebörtönzött apja (Ben Mendelsohn) győzködésére hajlandó belemenni az egyezségbe.
Jonathan Asser forgatókönyve egy problémás fiúról beszél. Egy nagyon problémás fiúról. Eric múltja nehéz, a lényében veszett kutya módjára dühöngő gyűlölet pedig lassacskán, bőven idő előtt fogja felzabálni. Ám nem ez az egyetlen veszélyforrás, hiszen nem lehet tudni, hogy ez a tévútra sodródott, elromlott ember kiket fog még magával rántani a szakadékba. És ez a probléma független attól, hogy Eric rács mögött van, hiszen itt sincs biztonságban tőle senki. Olyan, mint egy fertőzés, amit megakarnak gyógyítani, ám ő ez ellen minden erejével küzd. És így lassacskán felmegy a láz a börtön testében. Jonathan Asser egy lélek bukását mutatja be a vészjósló, depresszív erővel magasodó büntetés-végrehajtás árnyékában. A cselekmény előrehaladásával a kezdetben idegen karaktereket tűéles, precíz párbeszédek útján ismerjük meg, miközben a készítők újra és újra felhívják figyelmünket a börtönrendszer ellentmondásaira. Mi értelme bezárni az embereket, hogyha évek, évtizedek múltán még rosszabb állapotban térnek vissza a társadalomba, ezáltal még nagyobb veszélyt jelentve embertársaikra?
David Mackenzie már korábban is bizonyította rátermettségét, hiszen a Hétköznapi pár képében egy elképesztően hatásos, apokaliptikus körítésű romantikus filmet tett le az asztalra. A Starred Up-ban a karmester bizonyítja, hogy az igazán nyers, hátborzongatóan durva börtönfilm világában is képes maradandót alkotni. Filmjét egy pillanatra sem viszi ki a börtön területéről (sőt, az udvaron is csupán kétszer járunk, akkor is csak néhány másodperc erejéig), hanem hagyja, hogy a szkript óvatos precizitással felépített karaktereit magába szippantó, bűnös és agresszív atmoszféra a nézőt is magához láncolja. A kissé elvont világítási megoldások enyhén szürreális köntösbe bújtatják a sztorit, ám Mackenzie végig ügyel arra, hogy a realitás maradjon a főszólam. Hogy azt érezd, te magad is ott lehetnél, az egyik cellába zárva, saját véredben fuldokolva birkózva a rád törő őrökkel és rabtársakkal, mindössze akár egyetlen rossz döntés, vagy egy váratlan ponton tévútra sikló múlt miatt. Az átgondoltan kezelt vágás, és a remek operatőri munka szép hosszú, folytonos jeleneteket, valamint erős dinamizmust eredményeznek.
Jack O'Connell kimagaslik a gárdából, élete eddigi legjobbját nyújtja, itteni teljesítménye igazi, hamisítatlan viszonyítási alap a későbbiekre nézve. A színész Eric minden indulatát, zavart személyisége összes részletét megrendítő hitelességgel mutatja be. A Homeland-ből ismerős, és hamarosan 47-es ügynökként is látható Rupert Friend szintén szépen helytáll, bár kollégájától azért eléggé elmarad, persze, ennek okát elsősorban kevesebb teret kapó karaktere képezi. Ben Mendelsohn is hiteles produktumot nyújt, és komolyabb panaszunk a mellékszereplőkre sem lehet.
A Starred Up betonkemény börtöndráma, amelyben a társadalom világtól elzárt, önmaga szennyében fetrengő sötét oldalát láthatjuk. Szinte érezzük a tragédiát, ami bármikor beköszönthet, hiszen a vörös szőnyeget már régen leterítették a számára. Ám mégis, amitől igazán fájdalmas lesz ez a filmélmény, az a játékidő derekán megcsillanó, halovány remény. 9/10.
