Frank Underwood hatalomvággyal átitatott bosszúhadjárata olyan sorozatot prezentált, amihez foghatóval ritkán találkozik a néző, legyen szó akár a minőség, akár a stílus aspektusáról. Mondanom se kell, nagyon vártam már a harmadik szezont még úgy is, hogy csak bő egy hónapot kellett kibírnom, hiszen nemrég fejeztem be a második felvonást. Na de a kérdés adott. Tartja-e az új évad az előzmények megrendítően masszív, erőteljes szintjét?

A gonosz székel az ovális irodában. Nem is olyan régen Frank Underwood-ot (Kevin Spacey) megsértették. Márpedig Frank Underwood olyan ember, aki nem tűri el az árulást, még akkor sem, hogyha az adott eset csak az ő olvasatában számít valódi árulásnak. Feleségével (Robin Wright) közösen hadjáratot indítottak. Jól megtervezett, aprólékos úton jártak. Frank két marokra fogta az amerikai politikát és az egészet lemorzsolta, darabokra zúzta, és ami a leggyönyörűbb, hogy mindezt úgy tette, hogy senkinek nem tűnt fel. És most a gonosz ül az ovális irodában, és a korábbiaktól egészen eltérő játszmába bonyolódik.

A nyitóepizód egyből a sorozat egyik legmeghökkentőbb jelenetével kezd. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke lehugyozza az apja sírját. Ez nem csupán Frank személyiségrajzának egyik bekezdése, hanem az egész modern, globális világ kőkemény kritikája. A szimbolikus nyitány után pedig megkezdődik az ezúttal is nagyszabású, komplex folyamat. Frank nem túl népszerű elnökként, ám ez nem állítja meg abban, hogy egy rendhagyó, és bizonyos olvasatban illegálisnak is könnyedén bélyegezhető munkahelyteremtő programot próbáljon keresztülvinni. A készítők ezzel el is vetik a cselekmény belpolitikai vonulatának magvait, ami kiburjánzva az elnöki szék megtartásáért folytatott küzdelemmé érik. Mindenki kedvenc mocsadékunk vesztét akarja, még azok is, akik eddig mögötte álltak, így Franknek alaposan fel kell kötnie a gatyáját. És ha mindez még nem lenne elég, komoly külpolitikai veszélyhelyzetek is előállnak. A történetbe belekeveredik egy meglehetősen kényes konfliktus a Közel-Keleten és egy meleg jogi aktivista, és ezek bevonják a játszmába az orosz elnököt is. A diplomáciai csata során egészen forróvá válik a talaj, így a nézőnek bőven lesz alkalma lerágnia mind a tíz körmét, miközben Frank ezúttal is gondosan instruál bennünket a kamerába nézve, bár ezúttal nem annyira a haditerv kibontásáról, inkább néhány elmésebb, cinikus megjegyzésről van szó. És igen, a történet érdekes, merész, és izgalmas, de azért elmondható, hogy a harmadik évad közel sem bír olyan erőteljes sodrással, mint amilyennel az előző két felvonás rendelkezett. Nem tud annyira durván magával ragadni, és néha kissé időhúzóvá válik, de összességében egyáltalán nem vészes a helyzet, hiszen még így is három nap alatt daráltam le a teljes szezont.

Ebben az évadban nagyon fontos hangsúlyt kap Frank és Claire házassága. Persze, ez eddig is a történet egyik alapköve volt, de most a készítők mélyebbre ásnak, és megmutatják, hogy a nagy terv már olyan szinten mozog, ahol a két főszereplőnek nem biztos, hogy azonosak az érdekei, és ez bizony nagyon komoly konfliktushelyzeteket szül, főleg az évad második felében. Visszatér Doug Stamper is, aki kap egy sajátos, depresszív mellékszálat. Ez a vonulat hangulatilag egészen elsőosztályú, ráadásul sikerül bemutatnia a karakter korábban elfedett rétegeit is, cselekményi szinten azonban kissé vontatottnak minősíthető.

Kevin Spacey továbbra is elképesztő a főszerepben. Lenyűgözően működik Frank bőrében a színész, végtelenül szimpatikus, ugyanakkor ijesztő is, és persze hihetetlenül zseniális. Robin Wright szintén tökéletesen hozza azt a kiváló szintet, amit már az első két szezon során is megmutatott. Michael Kelly igazán mélyre merül figurája lélektanában, és ez hoz néhány kihasználandó momentumot a színész számára, amelyekkel ő kivétel nélkül él is. Minden bizonnyal David Fincher ajánlására feltűnik a Holtodiglanból ismerős Kim Dickens is, aki az aktuális, Frank ellen fellépő újságírónőt alakítja, igencsak hitelesen. Az orosz elnököt Lars Mikkelsen formálja meg (igen a híresebb Mikkelsen testvére), és rá sem lehet igazán panaszunk.

Továbbra is nagyon színvonalas, emlékezetes sorozat a House of Cards. Ezúttal nem sikerül eltalálni az előzmények komoly sodrását, de az élmény még így is maradandó. 8,5/10. Kíváncsian várom a folytatást.