Azon túl, hogy Margot Robbie jelenleg az egyik leggyönyörűbb fiatal színésznő Hollywoodban, még tehetsége sem elhanyagolandó, ezt hibátlanul bizonyította A Wall Street farkasában. Martin Scorsese mesterműve kiváló ugródeszka lehet Robbie számára, persze csak akkor, ha sikerül hasznos szerepeket választania. Nem biztos, hogy jó ómen leszerződni az utóbbi években konstans lejtmenetben lévő Will Smith mellé, de ő azért bevállalta.
Nicky (Will Smith) elvileg profi szélhámos, bár a valósághoz talán közelebb áll, ha inkább elit zsebtolvajnak nevezzük. Jess (Margot Robbie) hasonló dolgokban utazik, bár egyelőre még az amatőr kategóriát erősíti. Miután a két csaló véletlenszerűen találkozik, Nicky szárnyai alá veszi a lányt, hogy együtt aztán még nagyobbat szakíthassanak.
Ha jól számolom, ez már a harmadik film idén, amit vártam, ám a hozzáfűzött reményeket végül nem sikerült beváltania. A Focus mondhatni mérföldekkel lemarad attól a színvonaltól, amit a rendkívül pengén összerakott trailer sugallt, és ami alapján igazából fel is csigázta a produkció a fantáziámat. A végeredmény azonban igencsak lehangoló. Már az első jelenetekben érezhető a probléma, hiszen a forgatókönyv nem képes épkézláb expozíciót összehozni, az események mintha in medias res indulnának útjukra, de ennek az alkotásnak ez egyáltalán nem áll jól. Egy más szempontból megvizsgálva az összképet viszont azt is mondhatjuk, hogy az egész mű egy nagy expozíció, ami képtelen átjutni a határvonalon, hogy végre megkezdődhessen a történet lényegi magvának kibontása. Meghökkentő, hogy a Focus mennyire nem szól semmiről, hogy a történet mennyire nem tart sehová. Tulajdonképpen három rövidebb történetet láthatunk megelevenedni, de nem olyan módon, mint egy szkeccsfilmben, hanem olyan módon, mint egy szar filmben. Amikor a botrányosan rossz forgatókönyv képtelen egy teljes egész, összehangolt cselekményt megformálni, így az összkép végül töredezett hatást kelt. Olyan, mintha egy középszerű tévésorozat három epizódját néznénk meg egymásután. A klisés, műanyag karakterek főszereplésével lefolyó, hamar dögunalomba átcsapó sztorit vérciki szövegek tarkítják, a poénvilág pedig két-három valóban eltalált momentumtól eltekintve kritikán aluli. A fináléban próbál szövevényes és intelligens lenni a szkript, de erőlködéseinek jóízű káoszhoz hasonlatos katyvasz lesz az eredménye.
Nem érdemes megnézni ezt a filmet, de lásuk, mibe kapaszkodhattok, ha mégis kegyetlen veletek a sors, és berángat titeket a moziba. Lehetséges, hogy Glenn Ficarra és John Requa tisztában voltak azzal, hogy elcseszték a forgatókönyvet, és a rendezés szintjén próbáltak javítani. Ez egész jól sikerült is nekik. A jelenetek megkoreografálása egészen hatásos és dinamikus, a direktorok odafigyelnek minden apró részletre. A vágás kifejezetten jó, a finálét megelőzően pedig akad egy néhány perces blokk, ami szabályosan zseniális. A zenei aláfestések egészen jól működnek, és a betétdalválasztásokra sem lehet túl sok panaszunk.
Will Smith valószínűleg már soha nem fog régi fényében ragyogni. Én a helyében egyelőre vissza is vonulnék, aztán majd jó pár év múlva próbálkoznék egy reneszánszkísérlettel, mert ezt a mostani rossz vért már nagyon le kellene csapolni. A színész megint belenyúlt egy rossz filmbe, ami látszólag nem is nagyon érdekli. Átlagkorrekt teljesítményt produkál a színész, összességében semmi extra. Margot Robbie nem okoz csalódást, nagyon szépen megállja a helyét, kiváló produktumot prezentál, ráadásul teszi ezt egy igazán ócska karakter szerepében. Ez majdnem akkora bravúr, mint amit Dakota Johnson csinált A szürke ötven árnyalatában. A mellékszereplők közül Rodrigo Santoro emelendő ki, aki szintén pocsék figura bőrébe bújva tud egészen emlékezetes lenni.
A Focus eléggé félrement, és ez egyben azt is jelenti, hogy 2015 egyelőre nagyon alulteljesíti az elvárásokat. Csalódás csalódás hátán. 4,5/10.
