Movie Tank

Regény: Jo Nesbo - A fiú

2015. február 16. - Sparrow

Miután átéltem életem eddigi legnagyobb olvasmányélményét a Vörösbeggyel, nem is volt kérdés, hogy úgy fogom bedarálni Jo Nesbo Harry Hole-szériáját, mint ahogy azt annak idején a 24 esetében tettem. És így is lett, mind a tíz regényt befaltam, és imádom őket. Kivéve a Police-t, az egy kicsit félrement, de azért az sem rossz. Nesbo legújabb műve kedvéért kiszakadt Harry Hole egyelőre lezártnak vélhető történetfolyamából, hogy újabb rendkívül jól árnyalt karaktereket alkosson A fiúban. Atyaisten, de jól esett ezt a remeket olvasni a Police által prezentált csalódás után!

a_fiu.jpg

"Úton voltak a hosszú éjszaka felé."

Sonny Lofthus körülbelül harmincéves, és kőkemény heroinfüggő. Tizenkét éve ül börtönben, mert annak idején magára vállalt egy gyilkosságot, pedig köze sem volt a dologhoz. Cserébe viszont nincs gondja a drogra, az összeesküvés megszervezői ugyanis rendszerint friss, tiszta, és elegendő anyaggal látják el őt. Egyfajta belőtt szobanövényként tengeti napjait a fiú a sötét cellában, miközben rabtársai bejárnak hozzá megvallani neki bűneiket, mert jobban bíznak az ő bódult hallgatásában, mint a börtönlelkészben. Amikor betér hozzá az intézmény egyik idős kliense, Sonny megtudja, hogy élete téves információk alapján indult el lefelé a lejtőn. Rendőrként dolgozó édesapja ugyanis nem volt a gengszterek beépített embere, mint ahogy azt mindenki hiszi, és nem önszántából lett öngyilkos, hanem kényszer hatására. Sonny agya jóformán egyből átáll a drogfüggőségről a bosszúfüggőségre, és miután megszökik a börtönből, olyan műveletsorozatba kezd, amelyben kezdetben nem látható logikus rendszer, csupán egyszerű kegyetlenség. Pedig a logikus rendszer ott van, és csak arra vár, hogy a nyugdíjazás előtt álló nyomozó, Simon Kefas, és újdonsült, fiatal kolléganője, Kari Adel ráleljenek.

Úgy tűnik, Jo Nesbo továbbra is azon van, hogy tönkre vágja az oslói idegenforgalmat. Ahogy Harry Hole esetében, úgy A fiúban is a földi pokolnak felel meg a hely. A földi pokol, ami tele van gonoszsággal, sötétséggel, félelemmel, fájdalommal, bűnbánattal, és öngyűlölettel. Közeledik az a bizonyos hosszú éjszaka, a maradék fény halála, az utolsó, mindent eldöntő kegyelemdöfés a jóság gyomrába. A hosszú éjszaka toposza a regény elején kétszer jelenik meg, és ennél többre nincs is szükség, mert olyan kép ez, ami beleég az olvasó agyába, és tudja, hogy a Norvég Krimikirály ezúttal sem fog pillangókról és rózsaszirmokról regélni. Csak a sötétségről és az emberiségben rejlő démoni bestialitásról és sátáni kegyetlenségről. A Mester egy halálraítélt világba vezeti be cselekményét, egy olyan helyre, ahol nincsenek jó emberek. Ahol a rossz és a bukott különböző árnyalatai lélegeznek csupán, ahol a segítségre vágyó szerencsétlennek a legkevésbé rosszat kell választania, mert annál jobbat nem fog találni. Egy ilyen sötét pokolban soha, semmiképpen. Igen, a mocskosul hitelesen és erőteljesen felépített, precíz részletességgel árnyalt karakterek egészen megbabonázó módon teszik könnyfakasztóan életszagúvá a regényt.

Nesbo külön kezeli címszereplőjét, egyfajta csodabogárként, különleges lényként tekint rá. A feketeség tengerében megcsillanó fénycsóvaként, és mintha nem is érezné méltónak magát arra, hogy belenézzen Sonny fejébe. Nem, a fiút mindig kívülről, egy másik szereplő szemén keresztül vizsgálja. Mert Sonny más. Idegen ebben a világban, tizenkét év börtön után mintha egy másik bolygón lenne. És mégis, a bosszú ereje, ami kiveri a fejéből a heroint, képes neki olyan motivációt adni, amelynek következtében ez a srác olyan dolgokat visz véghez, amelyek eredményeképpen jóformán egyik napról a másikra minden oslói polgár róla kezd beszélni. Így navigálja Nesbo Sonny figuráját a cselekmény sodrásában, miközben a rá jellemző, maximális átgondoltsággal, hihetetlen fantáziával, és mérhetetlenül éles világlátással húzza-vonja a szálakat, amelyek végül nagyszabású fináléban futnak össze. Hihetetlen, de Nesbo a regény elején jóformán elárulja az egyik történetvégi csattanót, és amikor a végén értelmet nyer az a furcsa félmondat, szíved szerint eldobnád az agyadat. Én legalábbis így voltam vele. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Jo Nesbo belekóstol valamibe, amit korábbi műveiben is használt, de egy kicsit óvatosabban kezelt, mint most. Ez a szerelem. A szerelem, mint motivációs forrás, mint megfoghatatlan hatalom, óriási erő, és nem utolsósorban az egyetlen teljes mértékben tiszta és jó dolog ebben a rohadt világban. És ahogy a szerző képes a szerelmet is a maga életszagú, kissé szürke, de pont ezért mélyrehatóan hiteles, és érzéki formájában prezentálni, az egyszerűen csodálatos.

Le a kalappal, a csávó ismét megcsinálta! Azért nem a legjobb Harry Hole-kötetek magassága, ám némelyiknél, ha nem is sokkal, de erősebb alkotás. 9/10.

"Úgy festett, mintha háborúból jött volna, de úgy beszélt, mintha esti mesét olvasna."

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr257179365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2015.02.16. 09:47:51

Akkor most hogy ezt letudtad, jöhet a szürke 50 árnyalata trilógia.
Pffffffffffffffffffff :D

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2015.03.14. 16:11:01

Ami a románcot illeti, nekem pont az az érzésem volt, hogy ez nem kifejezetten Nesbo asztala, a dolognak ez a része kissé sablonosra sikerült. Ettől persze a történet még abszolút rendben van, hamar berántja az embert és nem ereszti.

Plusz pont: A bibliai utalásokat, beszélő nevek, szimbólumok következetes alkalmazásáért (néha túlzásba is viszi).
Mínusz pont: A szöveg helyenként modoros plusz az említett sablonok.

A Police-t még nem olvastam, kicsit el is vetted tőle a kedvemet.
süti beállítások módosítása